Erdősor (szlovákul Poriadie) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Miavai járásban.

Fekvése Miavától 4 km-re északkeletre fekszik.

Története A trianoni békeszerződésig területe Nyitra vármegye Miavai járásához tartozott.

1944-1945-ben területén élénk partizántevékenység folyt. Lakói egykor híres faárukészítők voltak.

A falu csak 1955-ben lett önálló község, ekkor alakították ki Miava külterületéből.

Népessége

2001-ben 711 lakosából 706 szlovák volt.

2011-ben 705 lakosából 671 szlovák volt.

Nevezetességei A falu határában áll az 1848-as szlovák felkelés domborművel ellátott emlékműve, melyet feltehetően 1928-ban állítottak. A falu mellett 1848. szeptember 28-án csaptak össze a magyar csapatokkal a szlovák felkelők, akik közül 12 életét vesztette, 18 pedig fogságba került. Az emlékmű eredeti emléktábláját 2005-ben ellopták, az emlékművet végül 2014-ben újították fel. Ugyancsak az 1848-as összecsapás emlékét őrzi Štefan Belohradský szobrász 1968-as vasbeton alkotása, az első emlékműtől mindössze kétszáz méterre.

Jegyzetek

További információk Községinfó Erdősor Szlovákia térképén E-obce.sk

Erdosor