Kőrösi Csoma Sándor (született Csoma) (Csomakőrös, 1784. március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.) saját szavaival: székely-magyar Erdélyből („Siculo-Hungarian of Transylvania”), nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a tibeti–angol szótár megalkotója.

Életpályája 1784. március 27-én született a református székely lófő Csoma család hatodik gyermekeként Csoma Sándor néven (Szilágyi Ferenc újabb kutatásai szerint 1787-ben vagy 1788-ban született). Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788–1850). Április 4-én keresztelték meg. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre, és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját.

Kőrösi Csoma Sándor történelemtanára Herepei Ádám (1756–1814) volt. Herepei Ádám szerettette meg Kőrösivel a magyarok őstörténetét. (Érdekesség, hogy Bolyai Farkassal is Herepei Ádám szerettette meg a magyar múltat.)

1807-ben befejezte gimnáziumi, 1815-ben pedig főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Újfalvi Sándorral, majd – valószínűleg – egy heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt-olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel: Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

Utazásai bélyeg|240px|Szobra róla elnevezett szülőfalujában 1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment, ahol egy Schäffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajózott Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Svoboda (1796–1878) adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött ott. Svoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött, tökéletesítve angol- és újperzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló oszmán–perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karavánszálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Haibár-hágónál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakba érkezett. Június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba. jobbra|bélyegkép|250px|Zangla 180px|bélyegkép|Sírja Dardzsilingben, 2023 bélyeg|250px|Mellszobra Balatonfüreden

1823. július 26-án a zanszkári Zanglába érkezett, ahol a király erődjében lakott. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. 1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték Zanglában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kémény nélküli szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jakvajas tea volt, árpával.

1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt, és valamelyest támogatták kutatásait. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott, amely egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, s a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenysége kevés eredménnyel járt.

1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes tibeti buddhista kánon, a Kandzsúr (Bka'gyur) és a Tandzsúr (Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Sambhala országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. „Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal.” 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választották.

1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett, és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti–angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el. 1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti–angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste.

bélyeg|250px|Kőrösi Csoma Sándor utazásai

bélyeg|250px|Lhásza, Tibet fővárosa, XIX. század

1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt és/vagy olvasott: héber, arab, szanszkrit, pastu, ógörög, latin, szláv, német, angol, török, perzsa, francia, orosz, tibeti, hindusztáni, maráthi és bengáli,Duka Tivadar: Life and works of Alexander Csoma de Körös, Trübner & Co. Ludgate Hill, London, 1885. (155. o.) és szülőhelye folytán valószínűleg románul is tudott. Természetesen utazásai során ezeken kívül még több más nyelvvel is megismerkedett és sajátított el többé-kevésbé, a hétköznapi szóbeli kommunikáció szintjén. (Ilyen fokú szóbeli nyelvismerete már egészen fiatalon igen széles volt, amelyet a családjával tett kisgyermekkori vásározó utazások során szerzett a Kárpát-medence déli, délkeleti területein, illetve a Balkánon.Baktay Ervin: A messzeségek vándora (életrajzi regény)) Az 1830-as évek végén többször találkozott Kalkuttában Schöfft József Ágoston magyar festővel és világutazóval. Ő készítette az egyetlen hitelesnek mondható portrét Kőrösi Csoma Sándorról.

250px|bélyeg|Kőrösi Csoma Sándor-emléksztúpa Taron

1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át, és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták; egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor érte a halál. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában.

Emlékezete

1843-ban Eötvös József mondott emlékbeszédet a Magyar Tudós Társaság közgyűlésén. 1845-ben az Ázsiai Társaság emlékoszlopot emelt a sírja fölé. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: jobbra|bélyegkép|Kőrösi Csoma Sándor portréja, Rohn Alajos kőmetszete, 1846

Jókai És mégis mozog a föld! című regényének Barkó Pál nevű szereplőjét Kőrösi Csoma Sándorról mintázta.

1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven. 1902-ben Kalkuttában az Ázsiai Társaság épületben felállították Kőrösi Csoma Sándor mellszobrát. 1904-ben születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték. 1910-ben sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el. 1920-ban megalakult – először – a Kőrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán kezdeményezésére. 1949-ben a kommunista kultúrpolitika betiltotta. 1928-ban Baktay Ervin emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. 1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bódhiszattvának (buddhista szentnek) nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett.

Boldogfai Farkas Imre grafikus rajza a Tolnai Világlapja 1942. április 8-i szá­mában jelent meg. Ő volt az egyetlen magyar művész, aki megpróbálta elképzelni Csoma arcát Schöfft József Ágoston nyomán, amelyet csak oldalnézetben ismertünk.http://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_Fmt_08_1990/?query=SZO%3D(boldogfai%20farkas)&pg=48&layout=shttp://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_FOLD_Fmt_08_1990/?query=SZO%3D(boldogfai%20farkas)&pg=47&layout=s A tokiói Taisho egyetemen kiállították Csorba Géza szobrászművész alkotását, Csomát bodhiszattvaként ábrázoló művét. 1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kőrösi Csoma Sándor első, magyar földön lévő köztéri szobrát.