Névnapok: Eleonóra + Adolf, Bódog, Germán, Györe, György, Györk, Györke, Lenóra, Leona, Leonóra, Nóra, Patony, Péter, Pető, Zakariás, Zelmira

Események Politikai események 1431 – Megkezdődik Jeanne d’Arc pere. 1574 – Krakkóban lengyel királlyá koronázzák Valois Henriket. 1613 – Oroszországban trónra lép I. Mihály cár, a Romanov-házból való első uralkodó. 1711 – II. Rákóczi Ferenc elhagyja Magyarországot. 1848 – Marx Károly és Engels Frigyes kiadja a Kommunista kiáltványt. 1916 – Megkezdődik Verdunnél az I. világháború legvéresebb csatája. 1939 – Keresztes-Fischer Ferenc m.kir. belügyminiszter rendeletileg feloszlatja a hungarista Magyar Nemzeti Szocialista Pártot. 1945 – Az Ivo Dzsima-i partraszállást támogató USS Saratoga repülőgép-hordozót három perc alatt öt kamikaze találja el, a hajó nem süllyed el; a USS Bismarck Sea azonban legénységének 218 tagját viszi magával a hullámsírba. 1965 – Merénylet Malcolm X afro-amerikai polgárjogi aktivista ellen. 1972 – Richard Nixon látogatása a Kínai Népköztársaságban. 2008 – Olaszország elismeri Koszovót, melynek hatására Belgrád azonnali hatállyal visszahívja római diplomatáját, továbbá független államnak ismeri el Koszovót Észtország, Dánia és Luxemburg is. Eközben Belgrádban – a volt jugoszláv parlament előtti téren – több mint háromszázezer ember jön össze a Koszovó függetlensége ellen szervezett tömegtüntetésen. Támadás éri a horvát nagykövetséget, továbbá néhány száz tüntető betör az Egyesült Államok belgrádi külképviseletére és felgyújtják az épületet.

Tudományos és gazdasági események 1953 – Francis Crick és James D. Watson bejelenti a DNS molekula kettőshélix-szerkezetének felfedezését. 1969 – A szovjet holdprogram céljára épített N–1 óriásrakéta felrobban az indításnál.

Kulturális események Irodalmi, színházi és filmes események 2020 – Elindul A klónok háborúja 7. évada a Disney+ - on.

Sportesemények Egyéb események

Születések 1609 – Raimondo Montecuccoli olasz gróf, osztrák császári fővezér († 1680) 1728 – III. Péter orosz cár, II. Katalin cárnő férje († 1762) 1791 – John Mercer kémikus, festékiparos, a mercerizáció feltalálója († 1866) 1825 – Görgey István honvéd százados, történetíró († 1912) 1844 – Charles-Marie Widor francia orgonaművész, zeneszerző, zenepedagógus († 1937) 1847 – Baumler János András magyar botanikus († 1926) 1865 – Kenyeres Balázs igazságügyi orvos, hisztológus, az MTA tagja († 1940) 1866 – August von Wassermann német bakteriológus, a szifiliszteszt kidolgozója († 1925) 1875 – Jeanne Calment, francia szupercentenárius, a világ valaha élt legidősebb embere († 1997) 1876 – Lehár Antal, legitimista katonatiszt, IV. Károly visszatérési kísérletének támogatója († 1962) 1880 – Pápai István magyar rendőrtiszt, városi főjegyző, országgyűlési képviselő († ?) 1885 – Molnár István magyar levéltáros, pedagógus († 1953) 1893 – Honthy Hanna Kossuth-díjas magyar színésznő, énekesnő, operettprimadonna († 1978) 1895 – Henrik Carl Peter Dam Nobel-díjas dán biokémikus († 1976) 1896 – Mihalik Kálmán a Székely himnusz zeneszerzője († 1922) 1903 – Raymond Queneau francia író, költő, esszéista, matematikus. († 1976) 1903 – Anaïs Nin kubai származású, franciaországi születésű amerikai írónő († 1977) 1907 – W. H. Auden angol költő († 1973) 1909 – Nagyajtay György magyar színész († 1993) 1912 – Hajós György magyar matematikus, az MTA tagja († 1972) 1913 – Roger Laurent belga autóversenyző († 1997) 1915 – Anton Vratuša szlovén politikus, szlavista, újságíró († 2017) 1919 – Baleczky Emil, magyar nyelvész, egyetemi tanár, szlavista († 1981) 1922 – Illovszky Rudolf magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya († 2008) 1924 – Robert Mugabe, Zimbabwe első miniszterelnöke († 2019) 1926 – Király Ede olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó († 2009) 1926 – Mucsi Sándor magyar színművész († 2006) 1927 – Paul Préboist francia színész († 1997) 1928 – Dariday Róbert magyar színész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja († 2024) 1929 – Izsák Imre magyar csillagász († 1965) 1931 – Huzsvár László a Nagybecskereki egyházmegye első püspöke († 2016) 1933 – Nina Simone amerikai énekesnő, zongorista, emberjogi aktivista († 2003) 1937 – V. Harald norvég király († 2026) 1939 – Csanádi Károly magyar műkorcsolyázó, jégtáncos 1940 – Peter Gethin (Peter Kenneth Gethin) brit autóversenyző († 2011) 1942 – Cs. Szabó István magyar színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője († 2020) 1944 – Peter Lee Lawrence, színész († 1974) 1946 – Anthony Daniels angol színész, szinkronszínész 1946 – Alan Rickman Golden Globe-díjas angol színész († 2016) 1948 – Laczkovich Miklós Széchenyi-díjas magyar matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1949 – Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas magyar színész 1949 – Zempléni Mária Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1950 – Bicskei István Aase-díjas magyar színész († 2025) 1955 – Ioan Rus román szociáldemokrata párti politikus, Románia bel-, majd közlekedési minisztere 1959 – Marek Raczkowski lengyel festőművész, karikaturista, díszlettervező 1959 – Rák Kati magyar színésznő 1963 – William Baldwin amerikai színész 1971 – Tallián Mariann magyar színésznő, író 1972 – Gosztola Adél magyar színésznő 1976 – Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok magyar vízilabdázó 1977 – Varga Gabriella magyar színésznő 1978 – Kumail Nanjiani pakisztáni-amerikai színész, humorista 1979 – Jennifer Love Hewitt amerikai színésznő 1979 – Mahó Andrea színésznő, énekesnő 1982 – Benedek Dalma magyar kajakozónő 1982 – Hajnal András magyar műugró 1983 – Előd Álmos magyar színész 1984 – Andreas Seppi olasz teniszező 1986 – Erdei Ádám magyar kosárlabdázó 1988 – Damir Dugonjič szlovén úszó 1989 – Gaál Attila Csaba magyar színész, rendező 1989 – Scout Taylor-Compton amerikai színésznő 1991 – Pilnay Sára magyar színésznő 1992 – Phil Jones angol labdarúgó 1999 – Adem Asil török tornász 2002 – Marcus és Martinus Gunnarsen, norvég ikerpár, énekesek

Halálozások 4 – Gaius Caesar római trónörökös, Augustus unokája és fogadott fia (* Kr. e. 20 körül) 1513 – II. Gyula pápa a reneszánsz kor legismertebb egyházfője (* 1443) 1677 – Baruch Spinoza holland humanista filozófus (* 1632) 1822 – Nemesnépi Zakál György őrségi író, az első magyar nyelvű tájmongráfia szerzője (* 1761) 1892 – Hamary Dániel magyar orvosdoktor, író, 1848-as nemzetőr, magyar királyi honvéd törzsorvos (* 1826) 1900 – Charles Piazzi Smyth skót csillagász (* 1819) 1912 – Osborne Reynolds ír születésű angol mérnök, fizikus, matematikus, a Reynolds-számot róla nevezték el (* 1842). 1922 – Chernel István magyar ornitológus (* 1865). 1926 – Heike Kamerlingh Onnes holland fizikus, Nobel-díjas, a szupravezetés felfedezője (* 1853) 1932 – Gulácsy Lajos magyar festőművész (* 1882) 1938 – George Ellery Hale amerikai csillagász (* 1868) 1943 – Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus (* 1875) 1944 – Szisz Ferenc magyar származású francia autóversenyző, az első Grand Prix győztese (* 1873) 1958 – Duncan Edwards angol focista, a Manchester United focicsapat híres játékosa (* 1936) 1961 – Herczeg Jenő színész, rendező (* 1886) 1968 – Howard Florey Nobel-díjas ausztrál születésű angol patológus (* 1898) 1984 – Mihail Alekszandrovics Solohov Nobel-díjas (1965) szovjet-orosz író (* 1905) 1989 – Márai Sándor magyar író, költő, újságíró (* 1900) 1991 – Lévárdi Ferenc bányamérnök, nehézipari miniszter (1963–1971) (* 1919) 1995 – Bárány István Európa-bajnok úszó, olimpiai ezüstérmes, edző, sportvezető, szakíró (* 1907) 2004 – Kollár Lajos építőmérnök, az MTA tagja (* 1926) 2007 – Kovács Béla (1914–2007) levéltáros, országgyűlési képviselő (* 1914) 2014 – Đoko Rosić szerb származású bolgár színész (* 1932) 2015 – Fodor Ákos magyar költő, műfordító (* 1945) 2016 – Bányai János magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész, műkritikus, szerkesztő (* 1939) 2017 – Burger Barna magyar fotóművész (* 1965) 2018 Billy Graham amerikai prédikátor (* 1918) Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró (* 1990) 2019 – Fésűs Éva Kossuth-díjas magyar írónő (* 1926) 2022 – Molnár V. József Magyar Örökség díjas magyar néprajzkutató, grafikus (* 1930) 2024 – Czakó Gábor, Kossuth-díjas magyar író, képzőművész, a nemzet művésze (* 1942) 2025 – Harkányi Endre Kossuth-díjas magyar színész (* 1934)

Ünnepek, emléknapok, világnapok Az anyanyelv nemzetközi napja. Banglades javaslatára az ENSZ (UNESCO) 1999-ben február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. Ekkor a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel és öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot. thumb|Tabán túra az idegenvezetők napján Idegenvezetők nemzetközi napja (International Tourist Guide Day). 1985 óta számos országban megünneplik, oly módon, hogy az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok a városuk érdekességeit jobban megismerjék. Budapesten 2003-tól a BKIK Idegenvezető Továbbképző Központ szervezi a világnapot. Gyalogos és autóbuszos túrákat szerveznek. Az akciónak az a célja, hogy a városlakók és a vendégek szakszerű idegenvezetéssel ismerkedjenek meg a fővárossal. - a magyar internetes kalendáriumokban tévesen február utolsó vasárnapja terjedt el, valószínűleg azért, mert a programokat általában vasárnapra időzítik. Damiani Szent Péter ünnepe a katolikus egyházban Banglades: a mártírok napja

Jegyzetek

Kategória:Február napjai