bélyegkép|263x263px|A kerékpárutat jelző tábla thumb|263px|A Duna menti kerékpárút Szentendre közelében thumb|263px|Útirányjelző tábla A kerékpárút definíció szerint „a közúti forgalom által használt felületektől a kerékpáros közlekedés céljára elkülönített út, amelyen csak kerékpárosok és korlátozott körülmények között (20 km/h-nál kisebb sebességgel) segédmotoros kerékpárok közlekedhetnek. A kerékpárutat a kezdeténél, illetve minden szilárd burkolatú út keresztezése után a „Kerékpárút” (KRESZ 26. ábra) jelzőtábla, végénél a „Kerékpárút vége” (KRESZ 26/a ábra) jelzőtábla jelzi”.
Gyakran kerékpárútnak nevezik az összefüggő kerékpáros turisztikai útvonalakat, az egyes szakaszok konkrét technikai kialakításától (kerékpárút, kerékpársáv, kisforgalmú utca, mezőgazdasági út) függetlenül.
Típusok Önálló kerékpárút A kétirányú kerékpárút általában a közút egyik oldalán létesül, és közös felületen vezeti mindkét irányú kerékpáros forgalmat. Két szélét folyamatos sárga vonallal kell kijelölni, a kétirányú kerékpárút esetében pedig tengelyében szaggatott sárga terelővonalat kell alkalmazni.
Az egyirányú kerékpárút az út két oldalán, a közúti forgalomnak megfelelő irányban vezeti a kerékpáros forgalmat, ami forgalmi szempontból kedvező. Az egyirányú forgalmi rendet útburkolati jelekkel egyértelművé kell tenni. Lakott területen belül kerékpársávval kedvezően kombinálható.
Elválasztott gyalog- és kerékpárút Az elválasztott gyalog- és kerékpárút olyan út, amit egy sárga csíkkal ketté osztanak, hogy az egyik oldalát a gyalogosok, a másikat a kerékpárosok használják. Ezt táblákkal és az utak térfelére festett piktogramokkal is jelölik.
Elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút Az elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút olyan út, amin se csíkkal, se máshogy nincsenek elkülönítve a gyalogosok és kerékpárosok, ezért azt közösen használják. Ezért ilyen utakon fokozott figyelemre van szükség a balesetek elkerülésére.
Az elválasztott és az elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút is rendszerint olyan helyeken található, ahol nincs hely külön kerékpárutat, vagy kerékpársávot építeni, de emellett külső, jellemzően anyagi tényezők is közrejátszhatnak ezen egyszerűbb utak kialakításában.
Közlekedésbiztonság A következő adatok a különböző utakon elszenvedett balesetek gyakoriságát mutatják: A kis forgalmú úton megtett egymillió kerékpár-kilométerre átlagosan 36 baleset jutott. Forgalmas főútvonalon ez a szám 65-71 között mozgott. Kerékpárúton átlagosan 182 kerékpáros baleset következett be egymillió kilométeren.Dr. Nagy Sándor: Új! Bicajoskönyv, 138. oldal A kerékpáros blogot üzemeltető Mohl József szerint Győrben 12 kerékpáros balesetből 11 kerékpárút–közút kereszteződésben történt.http://bringaval.uw.hu/
Jelentősebb kerékpárutak, útszakaszok, hálózatok EuroVelo Budapest kerékpáros közlekedése Duna menti kerékpárút Balatoni kerékpárút Fertő tavi kerékpárutak Zala-völgyi kerékpárút Sió-csatorna kerékpárút
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Kerékpársáv