thumb|right|250px Robert Blake (Bridgewater, 1599. augusztus – Plymouth, 1657. augusztus 17.) angol admirális, „a királyi haditengerészet atyja”.
Ifjú évei (1625-ig) 1599 augusztusában született a Somersethire megyei Bridgewaterben. Apja, Humphrey Blake jómódú kereskedő volt, anyja Sara Williams; ő volt első gyermekük. Az elemi iskolát kiváló eredménnyel végezte el Bridgewaterben, és ekkor apja a 16 éves Robertet Oxfordba, az ország legszínvonalasabb egyetemére küldte tanulni.
Az egyetemen Blake eredményei közepesek voltak, nem tűnt ki semmiben, de azért elérte a Master of Arts fokozatot, ami nagyjából a mostani „doktor” címnek felelt meg. Feltételezik, hogy oxfordi kedvetlensége nem kis részben annak köszönhető, hogy rájött, az érvényesüléshez nem annyira a tudás és a tehetség kell, hanem jóval inkább a kapcsolatok és a pártfogók.
Oxfordi éveiről kevés feljegyzés maradt. Mogorva, melankóliára hajlamos fiú volt. Kedvelte a klasszikus latin és görög irodalmat, maga is írogatott verseket és epigrammákat. Mindig nagyon korán kelt, szerette a szabadtéri sportokat és a vadászatot. A vizekhez mindössze annyi fűzte, hogy szeretett horgászni.
Kapcsolatokat elég nehezen teremtett, és ebben alighanem közrejátszott az is, hogy alig 160 cm-es termetével elmaradt az úri körökben elvárt megjelenéstől. Valószínűleg a kellemetlen tapasztalatok hatására kezdte el érdekelni a közélet, így lett a baptista Blake a puritanizmus híve. Baráti társaságban gyakran szenvedélyesen bírálta a kor társadalmi viszonyait, a királyi udvar romlottságát és gyengeségét.
Polgári egzisztencia (1625–1640) Az oxfordi csellengésnek apja halála vetett véget 1625-ben. Ezzel Blake vált a család fejévé, neki kellett eltartania anyját és tucatnyi testvérét (12 fiútestvére közül heten érték meg a felnőttkort. Leánytestvéreinek számát nem tudni, de legalább kettőt Blake házasított ki), rendbe tennie az utolsó években nagyon veszteségessé vált családi vállalkozást. A rendkívül puritán és vallásos, a kortársak szerint „szerzetesi hajlamú” (egyesek szerint kimondottan nőgyűlölő) Blake soha nem nősült meg, és nőügyeiről sem tudni. Hölgyek társaságában mindig nagyon esetlenül viselkedett.
A család birtokai közül többet el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni apja adósságait, ezután azonban kiváló szervezőkészségével és hatalmas munkabírásával hamarosan felvirágoztatta az üzletet. Tizenöt évig sikeresen kereskedett a családi vállalkozás fejeként. Valószínű, hogy ideje nagy részét Bridgewatertől távol töltötte. Feltételezik, hogy az 1630 körül Dorchesterben tevékenykedett, Robert Blake nevű kereskedő is ő volt, és egyesek szerint egy ideig Hollandiában, Schiedam városában is dolgozott.
Tekintélyes vagyonából gondoskodott hét öccsének neveltetéséről és húgai férjhez adásáról. Testvérei is többnyire tehetős gazdálkodók, illetve üzletemberek lettek, William öccse pedig a jogtudományok doktora, a Padovai Egyetem rektora. Két másik testvére, Humphrey és Benjamin tengerésznek állt, és mindkettő a kapitányságig vitte.
A közéletben (1640–1642) Az üzlet mellett Blake, mint Bridgewater egyik legtekintélyesebb kereskedője, aktívan részt vett a közéletben is. Üzleti és politikai tekintélyének köszönhetően 1640-ben a király által újra összehívott parlament bridgewateri képviselőjévé választották.
Az 1640 tavaszán összeült rövid parlamentet a király alig három hét múlva feloszlatta, mert a képviselők nem akarták megszavazni az új adókat, ehelyett inkább régi sérelmeiket hánytorgatták fel, vallásszabadságot, a parlament jogainak és irányító szerepének helyreállítását követelve.
A parlament feloszlatása országszerte elégedetlenséget és felháborodást váltott ki. Ezt kihasználva a skót hadsereg átlépte a határt, és a jóval kisebb létszámú királyi csapatok nem voltak képesek komolyabb ellenállásra. Ebben helyzetben a király kénytelen-kelletlen ismét összehívta a parlamentet ez lett a hosszú parlament (1640 novemberétől 1653-ig). A parlament kihasználta a király kiszolgáltatott helyzetét és háttérbe szorították királyt, letartóztatták bizalmi embereit, de visszaszorították a skótokat is.
A vallási fanatikus puritánok zsarnokoskodása miatt a parlament népszerűsége is gyors hanyatlásnak indult. Az ország rövidesen két pártra szakadt: a királypárti nemességére; ők voltak a gavallérok (cavalierek, lovagok) és a rövidre nyírt hajú puritánokéra; ők voltak a kerekfejűek pártjára. A királyt támogató nemesek saját pénzükből hadsereget szerveztek és 1642-ben fegyverrel támadtak a parlamentiekre.
A polgárháborúban Az 1642 őszén kitört polgárháború a jobban felkészült királypártiak sikereivel kezdődött, de rövidesen a kerekfejűek is ütőképes haderőt toboroztak, és azt a tehetősebb puritánok úgyszintén saját pénzükből fizették. A rövidesen a parlamentiek vezetőjévé emelkedő Cromwell is saját pénzén állította fel híres nehézlovasságát, a vasbordájúakat, akik a parlamentiek fő ütőerejét képezték.
Bridgewaterben Robert Blake-et nem választották újra parlamenti képviselőnek, ezért egy szabadcsapatot szervezett. Gyanakodva figyelte a királypártiak szervezkedését, és Samuel testvérével már jóval a polgárháború kitörése előtt elkezdte felállítani a parlamenthez hű helyi milíciát. Fegyvereket és a lovakat vett, megszervezte az ellátást.
A 43 éves Robert Blake minden katonai tapasztalat és képzettség nélkül, saját egységének parancsnokaként indult a polgárháborúba, de már az első csetepatékban bizonyította rátermettségét. Többször is sikeresen ütött rajta a királypártiakon, zavarta azok toborzását és az ellátási vonalaikat tette tönkre. Mindeközben a csatákat sorra a királypártiak nyerték, és már az ország több mint kétharmadát ellenőrizték.
Bristol védelme (1643) 1643. július 13-án a Móric herceg és Lord Wilmot vezette királypártiak Roundway Down-nál megsemmisítő vereséget mértek a kerekfejűekre, és ezzel lényegében egész Nyugat-Angliát megszerezték. Két héttel később ostrom alá vették a térség legnagyobb városát, Bristolt.
A várost jól kiépített védvonal vette körül, és Blakere az egyik legfontosabb erőd, a Prior’s Hill védelmét bízták. Az ostromlókat a királypártiak legjobb hadvezérei, Rupert és Móric pfalzi hercegek vezették. A Prior’s Hill-t kezdettől fogva nagy erőkkel támadták, de Blake visszaverte a rohamokat, nagy veszteségeket okozott az ellenségnek. Erejéből még kisebb ellentámadásokra is futotta. A védelem többi része azonban korántsem teljesített ilyen jól: néhány napos heves küzdelemben az ostromlók betörtek a belső védőövbe, mire a védelem parancsnoka, Fiennes ezredes szabad elvonulást kérve feladta a várost. Blake először dühösen visszautasította a megállapodás aláírását, de mivel a többi erőd sorra megadta magát, neki sem maradt más választása.
A meglehetősen szégyenletes vereség egyik dicsőséges mozzanata a Prior’s Hill hősies ellenállása volt; Blake ezzel alapozta meg hírnevét, indította el katonai karrierjét. Rövidesen alezredessé nevezték ki, és a Popham ezredes vezette nyugati seregbe osztották be, így továbbra is Nyugat-Angliában, főleg Bridgewater közelében tevékenykedett. Egy váratlan rajtaütéssel megpróbálta Bridgewatert is elfoglalni, de bár magát a várost meg tudta szerezni, az erőd a királypártiak kezén maradt, és ők Blake elvonulása után visszafoglalták a várost is.
Nem sokkal ezután dezertőrök lelőtték öccsét, a századosként alatta szolgáló Samuel Blake-et. Robert ezután sajátjaiként gondoskodott öccse árváiról.
Lyme védelme (1644) Bristol bevétele után a királypárti sereg kettéoszlott: Móric herceg és lord Carnarvon gavallérjai a Cornwall-félszigeten söpörtek végig, és elfoglaltak szinte minden fontosabb települést, úgyhogy a kerekfejűek kezén csak Plymouth és néhány kisebb erődítmény maradt. lord Carnarvon bevette Dorchestert, Weymoutht és a Portland-szigetet; Móric pedig Exetert és Dartmoutht, majd Lyme ellen fordult. A kis mindössze 900 fős városka jelentőségét a jól védett, mély vizű kikötő adta, ami a királypártiaknak hozott francia és holland szállítmányok kiváló kirakodóhelye lehetett volna. Városfala nem volt, de sziklás dombok övezték.
A védők parancsnoka elvileg Were ezredes volt, a gyakorlatban azonban Blake építette ki a város védővonalait úgy, hogy a külső területeken fekvő udvarházakat megerősítette és sáncokkal kötötte össze — de alig 500 katonát tudtak szembeállítani a több mint hatezer támadóval. A sorozott katonák és a külföldi zsoldosok azonban nem szívesen áldozták életüket I. Károlyért, a védők viszont önkéntesek voltak, akiket a civil lakosság is támogatott. Az 56 napos ostromban az ostromlók több mint kétezer embert vesztettek, többet, mint a térség összes többi városának ostrománál együttvéve.
A harcokban Blake lába is súlyosan megsebesült, ettől élete végéig sántított. Nem sokkal a város megvédése után ezredessé léptették elő.
Taunton és a háború vége (1644–1645) Lyme felmentése Blake, aki megtudta, hogy a Bridgewatertől délre fekvő Taunton helyőrsége gyenge, erőltetett menetben odavezette csapatait, és egy váratlan rajtaütéssel elfoglalta a várost, elvágva ezzel Rupert és Móric hercegek seregeinek összeköttetését. A győzelmet a főváros népe fáklyás felvonulással ünnepelte meg. A parlament Taunton kormányzójává nevezte ki Blake-et, aki következő hónapokban megerősítette a város védelmét, és csapatait lord Essex Lostwithielnél szétvert csapatainak maradványaival töltötte fel, de létszámuk így is alig érte el az ezer főt.
A királypártiak 1644 októberében zárták körül a várost. Taunton fekvése nem kedvezett a védelemnek, de Blake ezúttal is elszántan hadakozott, és az egészen 1645 júliusáig elhúzódó ostromzár ideje alatt három nagy ostromot vert vissza.
Az Edmund Wyndham, sir John Berkeley és lord Goring vezette ostromló sereg minden próbálkozását meghiúsították. Ugyanakkor az ostrom a királypártiak jelentős erőit lekötötte, és ennek komoly szerepe volt abban, hogy 1645. június 14-én Naseby-nál a Cromwell és sir Thomas Fairfax vezette kerekfejűek megsemmisítő vereséget mértek a királypártiak főseregére, lényegében eldöntve ezzel a polgárháború kimenetelét.
Az ostromlók a Naseby-nál elszenvedett vereség hírére beszüntették a harcot, és elvonultak a szinte földig rombolt falak alól. Blake-et országszerte hősként ünnepelték. Utolsó katonai tetteként részt vett az egyik utolsó királypárti erőd, Dunster Castle bevételében.
A politikában (1645–1648) A következő évben Taunton parlamenti képviselőjévé választották, ekkor lemondott katonai tisztségeiről, és a következő két évet a politikai pályán töltötte. Szigorú puritán nézeteivel hamar elnyerte Cromwellék bizalmát, de a király elítélésében és kivégzésében semmilyen szerepet nem vállalt — részben, mert ez idő tájt már a flotta rendbetétele kötötte le energiáit.
A flottánál Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Írországot és Skóciát csak úgy tudják pacifikálni, ha uralják a tengeri útvonalakat, a parlament 1649 márciusában Edward Popham, Blake és Richard Deane ezredeseket „tengeri tábornokká” (General at Sea) nevezte ki, és őket bízta meg a lepusztult, megbízhatatlan személyzetű flotta rendbetételével. Ehhez a kereskedelmi hajózásból származó nyereségre 15%-os adót vetettek ki, és az így befolyt pénzt a hadiflotta fejlesztésére fordították.
Az eleinte a parlamenthez hűséges, de elhanyagolt flotta nagyobb része ugyanis apránként átállt a királypártiakhoz — 11 hajót maga William Batten tengernagy, a flotta parancsnoka vezetett, miután sikertelenül próbálta kiszabadítani a királyt. Rupert herceg magánflottájával szállította az utánpótlást a felkelőknek, akik hamarosan Írországban és Skóciában is fölénybe kerültek a puritánokkal szemben. Ezek a felkelések a király kivégzése után lángoltak fel, amikor a katonák tömegesen álltak át a királypártiakhoz.