Csákány Béla (Karcag, 1932. szeptember 18. – 2022. március 13.) matematikus, egyetemi tanár.

Kutatási területe: absztrakt algebra (ezen belül elsősorban univerzális algebra, ezen belül főleg a varietások és a klónok elmélete), diszkrét matematikai játékok.

Életpályája

Felsőfokú tanulmányokat a szegedi egyetem matematika-fizika szakán folytatott 1951–1955 közt, 1955-ben nyert matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. Végzés után bekerült a Bolyai Intézet Rédei László által vezetett Algebra és Számelmélet Tanszékére. 1958 és 1961 között Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen volt aspirantúrán. 1962-ben érte el a kandidátusi tudományos fokozatot. 1964. augusztus 1-jén egyetemi docensnek nevezték ki. 1968-tól 1993-ig vezette az Algebra és Számelmélet Tanszéket. 1969 és 1972 között ő volt a József Attila Tudományegyetem tudományos rektorhelyettese, majd 1985 és 1990 között rektora.

A matematika tudományok doktora fokozatot (DSc) 1975-ben érte el A Malcev-típusú tulajdonságok és alkalmazásaik témakörben. Egyetemi tanárnak 1976. július 1-jén nevezték ki. 1982-ben 4 hónapot Kanadában (Université de Montréal) töltött, mint vendégkutató. 1991-ben 5 hónapig vendégprofesszor volt Amerikában (University of Louisiana at Lafayette, Louisiana Állam). 2002-ben emeritálták.Szegedi Tudományegyetem napja, 2002 2005-ben az MTA elnöksége már mint a Bolyai Intézet Professor emeritusát Eötvös József-koszorúval tüntette ki. Nemcsak kiváló kutató, hanem kiváló tanár is, számos tanítványa van, az általa vezetett doktori iskolábanOrszágos Doktori Tanács, Csákány Béla 14-en értek el abszolutóriumot, 1 fő pedig PhD-fokozatot.

Munkássága

Matematikai tudományos közleményeit nemzetközi nyelveken, oroszul, németül és angolul adta közre, 1970-től csak angolul, ahogyan ez a természettudományokban szokás. Tudománytörténettel kapcsolatos tanulmányai mind a szegedi egyetem, mind Szeged város történetében nagy jelentőséggel bírnak.

Művei (válogatás) Kötetek Diszkrét matematikai játékok (1998).2. kiad. 2005.(Ser. Szeged, Polygon. (Ser. Polygon könyvtár , 1218-4071 ; 7.) Kis matematikai szintézis (2003). Szeged, Polygon

Tudományos közlemények The solitaire army reinspected, with Juhász, Rozália. (Mathematics Magazine, Vol. 73, No. 5, pp. 354–362.) Primitive Klassen von Algebren, die zu Klassen von Halbmoduln und Moduln \aquivalent sind. (Acta Sci. Math. 24, 157-164 (1963).) Uber Abelsche Eigenschaften primitiver Klassen universeller Algebren. (Acta Sci. Math. 25, 202-208 (1964).) Inner automorphisms of universal algebras. (Publ. Math. 12, 331-333 (1965).) Uber den Graphen der Untergruppen einer endlichen Gruppe, with Pollák, G. (Czech. Math. J. 19(94), 241-247 (1969).) Translations of regular algebras, with Schmidt, E. T. (Acta Sci. Math. 31, 157-160 (1970).) Characterizations of regular varieties. (Acta Sci. Math. 31, 187-189 (1970).) Congruences and subalgebras. (Ann. Univ. Sci. Budapest. Rolando Eoetvoes, Sect. Math. 18(1975), 37-44 (1976).) Varieties of modules and affine modules. (Acta Math. Acad. Sci. Hung. 26, 263-266 (1975).) Varieties in which congruences and subalgebras are amicable. (Acta Sci. Math. 37, 25-31 (1975).) On affine spaces over primefields. (Acta Sci. Math. 37, 33-36 (1975).) Varieties of idempotent medial quasigroups, with Megyesi, László. (Acta Sci. Math. 37, 17-23 (1975).) Varieties of affine modules. (Acta Sci. Math. 37, 3-10 (1975).) Conditions involving universally quantified function variables. (Acta Sci. Math. 38, 7-11 (1976).) Varieties whose algebras have no idempotent elements. (Colloq. Math. 35, 201-203 (1976).) Contributions to universal algebra. Colloquium on universal algebra at the József Attila University in Szeged from August 26 to August 29, 1975. Host: The Bolyai János Mathematical Society, with Schmist, J. (ed.). (Colloquia Mathematica Societatis Janos Bolyai. 17. Amsterdam -Oxford – New York: North-Holland Publ. Co. 607 p. \$ 81.75; Dfl. 200.00 (1977).) Homogeneous algebras. (Contributions to general algebra, Proc. Klagenfurt Conf. 1978, 77-81 (1979).) Inductive clones., with Gavalcova, T. (Finite algebra and multiple-valued logic. Szeged 1979, Colloq. Math. Soc. Janos Bolyai 28, 115-126 (1981).) Varieties of idempotent medial n-quasigroups, with Megyesi, László. (Colloq. Math. 42, 45-52 (1979).) Finite homogeneous algebras. I., with Gavalcova, Tatjana. (Acta Sci. Math. 42, 57-65 (1980).) Homogeneous algebras are functionally complete., (Algebra Univers. 11, 149-158 (1980).) Homogeneity and completeness.(Fundamentals of computation theory, Proc. int. FCT-Conf. Szeged/Hung. 1981, Lect. Notes Comput. Sci. 117, 81-89 (1981).) Three-element quasi-primal algebras, with Cavalcova, Tatjana. (Stud. Sci. Math. Hung. 16, 237-248 (1981).) Finite algebra and multiple-valued logic, with Rosenberg, I.(ed.). (Colloquium held in Szeged, August 27-31, 1979)., (Colloquia Mathematica Societatis Janos Bolyai, 28. Amszterdam – Oxford – New York: North-Holland Publishing Company. 880 p. \$ 135.00; Dfl. 290.00 (1981).) Universal algebra, with Fried, E. (ed.); Schmidt, E. T. (ed.). (Proceedings of the Colloquium on Universal Algebra held in Esztergom, Hungary, from June 27 to July 1, 1977)., (Colloquia Mathematica Societatis Janos Bolyai, 29. Amsterdam -Oxford – New York: North-Holland Publishing Company. 804 p. \$ 151.00; Dfl. 325.00 (1982).) All minimal clones on the three-element set. (Acta Cybern. 6, 227-238 (1983).) Three-element groupoids with minimal clones. (Acta Sci. Math. 45, 111-117 (1983).) On conservative minimal operations., (Universal algebra, Colloq. Szeged/Hung. 1983, Colloq. Math. Soc. János Bolyai 43, 49-60 (1986).) Selective algebras and compatible varieties. (Stud. Sci. Math. Hung. 19, 431-436 (1984).) Completeness in coalgebras., (Acta Sci. Math. 48, 75-84 (1985).) Iskander, A.A.: Solvability of equations in varieties of universal algebras., (Acta Math. Univ. Comen., New Ser. 62, No.2, 169-178 (1993)) Life is functionally complete. (Algebra Univers. 30, No.1, 149-150 (1993).) Varieties generated by finite homogeneous algebras, with Szederkényi, A. (Algebra Univers. 30, No.3, 337-344 (1993).) Proving Magari's theorem via a Mal'cev-type result., with Chajda, I. (ed.) et al. General algebra and ordered sets. Proceedings of the international conference and summer school, held in Horn\'{\i} Lipov\'a, Czech Republic, September 4-12, 1994. Olomouc: Palack\'y University Olomouc, Department of Algebra and Geometry, 31-32 (1994).) Magari via Malcev., (Algebra Univers. 36, No.3, 421-422 (1996). [ISSN 0002-5240; ISSN 1420-8911) Algebras whose subalgebras and reducts are trivial, with Kearnes, K. A. (Acta Sci. Math. 63, No.3-4, 379-381 (1997).) Associative spectra of binary operations, with Waldhauser, Tamás (Multiple Valued Logic, 2000, Voll. 5, pp. 175–200.) A form of the Zermelo-von Neumann theorem under minimal assumptions. (Acta Cybernetica 15(2002) 321-325)

Szerkesztés, lektorálás Kalmár László: Kalmárium : Kalmár László levelezése magyar matematikusokkal : [I. köt.] / összeáll., [előszó:] Szabó Péter Gábor ; [lektorálta: Csákány Béla] Szeged : Polygon, 2005. 476 p. (Ser. Polygon Könyvtár , 1218-4071 ; 15.) Kalmár László: Kalmárium : Kalmár László levelezése magyar matematikusokkal : II. [köt.] / összeáll., [előszó:] Szabó Péter Gábor ; [lektorálta: Csákány Béla]. Szeged : Polygon, 2008. V, 424 p. (Ser. Polygon Könyvtár , 1218-4071 ; 17.)

Tudománytörténeti írások Matematika. [Matematika Intézet, 1929-től Bolyai Intézet története]. Varga Antallal. In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998 = Past and present of Szeged University. /JATE. Szeged : Officina Ny., 1999. 380-402. p. A második triumvirátus:Csákány Béla: A második triumvirátus. Triptichon alulnézetből. TriptichonRédei László, Kalmár László, Szőkefalvi-Nagy Béla. alulnézetből. Szeged : a város folyóirata. 12 (11) 2000, 21-33. p. Rédei László utolsó dolgozatáról. Polygon, 10 (2) 2000, 17-22. p. A két Bolyai : szobrok az intézet előcsarnokában. Szeged : a város folyóirata, 14. 2002:12, 37. p. Egy szegedi néptanító emlékezete : portrévázlat Gáspár Dezsőről. Bakacsi Gézával. Szeged : a város folyóirata, 15.2003:2, 22-27. p. Kalmár László : (1905-1976). Szegedi műhely, 44.2005:2, 115-121. p.

Tudományos tisztség bélyegkép|jobbra|250px|Tanévnyitón a szegedi egyetem vezetése, középen Csákány Béla rektor, 1985. Tudományos Minősítő Bizottság, Matematikai Szakbizottság, tag (1967–1973) MTA Matematikai Szakbizottság, tag (1985–) SZTE Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola (témavezető)

Társasági tagság Bolyai János Matematikai Társaság (1962–2022)

Díjak, elismerések Magyar Partizán emlékérem (1957) Munka Érdemrend ezüst fokozat (1969) Szele Tibor-emlékérem (1981) Munka Érdemrend arany fokozat (1982) Akadémiai Díj (1994) Szent-Györgyi Albert-díj (1996) Szegedért Alapítvány Szőkefalvi-Nagy Béla-díja (2002) Eötvös József-koszorú (2005) Aranydiploma (2005) Gyémántdiploma (2015)

Emlékezete 2022 óta nevét viseli a 450297 Csákánybéla kisbolygó.

Jegyzetek

Források Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Csákány Béla lásd 260-261. p. Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Csákány Béla lásd 136. p.

További információk MTA doktorai MTA Matematikai Tudományok Osztálya díjazottai, Csákány Béla: Akadémiai díj, Eötvös József koszorú, Szele Tibor Emlékérem Publikációi a SZTE Egyetemi Könyvtár egyetemi bibliográfiájában. Publikációs lista Csákány Béla honlapjáról A szegedi egyetemi matematikai intézetek hetvenöt éve

Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Szele Tibor-emlékérmesek Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Eötvös József-koszorúsok Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:Karcagiak Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar rektorok