Sebestyén András (1957.Magyar Ifjúság, 1984. január 20. (28. évfolyam, 3. szám) Portrévázlat Sebestyén Andrásról április 29. –) magyar színész.
Pályája A Színművészeti Főiskolán végzett 1980-ban. Főiskolásként a József Attila Színháznál töltötte gyakorlati idejét, és szerepelt a Szentendrei Teátrum nyári előadásaiban is. Diplomás színészként a Népszínház társulatában a Józsefvárosi Színháznál indult pályája. 1982 és 1985 között a Radnóti Színpad szerződtette. Játszott a Hököm Színpadon, az Orpheusz Színpad és a Székesfehérvári Nyári Színház előadásain. 1986-tól szabadúszó színművész. 1988-ban megnyerte a Karinthy Frigyes vers- és prózamondó versenyt, melyre csak hivatásos művészek nevezhettek be.Pesti Műsor, 1988. március 9. (37. évfolyam, 10. szám, 8. oldal) A Karinthy-verseny nyertesei Színész kollégájával, Kelemen CsabávalPesti Hírlap, 1991. szeptember 18. (2. évfolyam, 219. szám) Az ötödik földrészen - Kultúránk szószólója több mint 13 évig dolgozott együtt. Többféle önálló estet állítottak össze, mely előadások a két színészre voltak kitalálva. Járták az országot rendhagyó irodalom órákkal, de felléptek Kanadában, Ausztráliában is. Egy ideig Ausztráliában élt, dolgozott filmforgalmazóként, ezután hazatért Magyarországra és szinkronszínészként kezdett dolgozni.
Színházi szerepeiből William Shakespeare: Julius Caesar... Julius Caesar Jaroslav Hašek: Svejk... Rendőrbíró; Ezredes Johann Nepomuk Nestroy – Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz avagy a három jómadár ... Ifjú mágus Josef Čapek – Karel Čapek: Két fűszál a világ... Viktor; Szállásmester; Harmadik béka Georges Feydeau: Ne mászkálj meztelenül!... Hochepaix, polgármester William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni... Fred Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója... George, félvér Reginald Rose: Tizenkét dühös ember... Tizedik esküdt Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Fejedelem Bíró Lajos: Sárga liliom... Zechmeister Mátyás Fejes Endre: Az angyalarcú... Stiberinger Görgey Gábor: Wiener Walzer... Férfi Kolin Péter: Sziszi és Fuszi... Fuszi Weöres Sándor: Bolond Istók... szereplő Fekete István – Karinthy Márton: Vuk... Vadász Horváth Péter: A farkas szempillái... Borz, aki hol Majom, hol Macskalány, hol pedig Szamuráj Kürti András: Pulykák... Csaba Endre Gáspár János (összeállító–szerkesztő): Csavargók... szereplő Benedek András: A táltos fiú... Tika, garabonciás diák Száraz György: Megoldás... Mezítlábas férfi Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye... Első katona Templom-téri játékok... szereplő
Filmjei Eszmélet (1989) Mephisto (1981) Zenés TV Színház (1981) Vízipók-csodapók (1981) A nagyenyedi két fűzfa (1979)
Szinkronszerepei Sorozatbeli szinkronszerepek
Az Öreg - Gerd Heymann (Michael Ande) Halálbiztos diagnózis - Norman Briggs (Michael Tucci) Bűvölet - Marco Oberon (Alessio Boni) Grant kapitány gyermekei - Lord Glenarvan (Nyikolaj Jeremenko)
Filmbeli szinkronszerepek
Mindenki haza! - további magyar hang A svindler - Bert Gordon (George C. Scott) A Római Birodalom bukása - Cleander (Mel Ferrer) Vigyázat, vadnyugat! - fejvadász Kánikulai délután - Sonny (Al Pacino) Equus - további magyar hang Ágyúgolyó futam - Subaru sofőrje (Jackie Chan) A lator - további magyar hang A pópa lánya - Szergej Szinyegub (Aleksandr Galibin) Silverado - Jake (Kevin Costner) Hálószobaablak - Terry Lambert (Steve Guttenberg) Apollo 13 - további magyar hang Tiszta játszma - további magyar hang The Straight Story - Az igaz történet - Lyle Straight (Harry Dean Stanton) Helyzetek és gyakorlatok - Mr. Scott (Robert Wisdom) Horrorra akadva 2. - Pracli (Chris Elliott) Szerelem és árulás - Johnny Blake nyomozó (Timothy Carhart) A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka - James Norrington (Jack Davenport) Napsütötte Toszkána - Zbignew (Sasa Vulicevic)
Az őserdő hőse 2. - további magyar hang S.W.A.T. - Különleges kommandó - Michael Boxer (Brian Van Holt) Tapló télapó - Bob Chipeska (John Ritter) Túl mindenen - további magyar hang Vágta - Mr. Pollard (Michael O’Neill) Emelt fővel - további magyar hang A golyó - Alan idős korában (Peter LaCroix) Mobil - további magyar hang A nemzet aranya - további magyar hang Az utolsó gyémántrablás - további magyar hang A vándorló palota - további magyar hang 8 mm 2. - további magyar hang A sziget - további magyar hang A dicsőség zászlaja - Keyes Beech (John Benjamin Hickey) Lúzer SC - további magyar hang Topmodell a barátnőm - Dr. Foix (Richard Berry) Hitman – A bérgyilkos - Jurij Marklov (Robert Knepper) Pókember 3. - további magyar hang Királyi harc a Napért – Atahualpa inka (Christopher Plummer)
Jegyzetek
Források
pannoniasound.hu filmadatbazis.hu
Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek