100px|bélyegkép|jobbra|A család nemesi címere 150px|bélyegkép|jobbra|Orosz tiszti uniformisban Báró Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg (; Graz, 1886. január 22. – Novoszibirszk, 1921. szeptember 15.) vagy Robert Fjodorovics Ungern von Sternberg, más néven a Véres Báró. Nemesi családból származó orosz katonatiszt, a legendás Ungern kán néven „Mongólia legfőbb hadura”, és a bolsevikok ellen harcoló fehér katonatisztként a „szent monarchia reprezentánsa”. Példaképe Attila hun király volt, sőt követői szerint ő volt Dzsingisz kán reinkarnációja.
Ungern Dzsingisz kán nyomdokain próbálván járni egy erős, nyugat felé törő lovas haderő felállítását tűzte ki célul. A lovas haderővel a szovjetek hatalmának megsemmisítése és a fehérek győzelmének kivívása után egy teokratikus és tradicionális alapokon nyugvó rendet akart felállítani Európában és Ázsiában egyaránt.
Származása Ungern a családját az 1200-as évekig vezette vissza, amiben saját állítása szerint hun és magyar ősök leszármazottjai is megtalálhatók, valamint teuton felmenők úgyszintén.
Rengeteg legenda maradt fenn róla, de személyéhez kapcsolódó hiteles adat annál kevesebb. A róla kialakult képhez nagyban hozzájárult 1921 tavaszán, Mongóliában Ferdynand Ossendowski lengyel íróval történt találkozása, mely később alapul szolgált a róla szóló könyv elkészítéséhez.A szerző angol nyelvű életrajza: F. A. Oszendovszkij: Állatok, emberek és istenek című, magyarul a Franklin Társulat által 1924-ben kiadott mű, melyben ír a báróval történt találkozásáról. (1922) Angolul: Beasts, Men and Gods. New York: E. P. Dutton & Company.
Már születése és származása is ellentmondásos. Valószínűleg Grazban született, de van olyan forrás, mely nemesi származású balti német család fiaként Észtországban Järvakandit jelölte meg szülőhelyének.
Felmenői között akadtak keresztes-, kóbor-, és rablólovagok, diplomaták és alkimisták is. Nagyapja kalózkodott az Indiai-óceánon, amiért elfogása után visszakerült Oroszországba szibériai száműzetésbe. Az indiai utak eredménye lett, hogy családjának több tagja, így ő is a buddhizmus követőjévé vált.
Fiatalsága Édesapja, Theodor von Ungern-Sternberg, édesanyja Sophie-Charlotte von Wimpfen volt. Születési idejével kapcsolatos, hogy 1885. december 29-én született, de a Gergely-naptár miatti eltérés eredménye, hogy orosz iskolába történő beíratásakor 1886 január 22. lett megjelölve, amelyet más, az életéről szóló források is így használnak. Születésekor a németes Nikolai Robert Maximilian nevet kapta, melyet később oroszosan Robert-Nyikolaj-Makszimiliannak neveztek, illetve ő a Romant használta.
Szülei 1891-ben különváltak és gyermekként édesanyjánál maradt, s Revelbe (Tallin) került. Nevelőapja Oskar Anselm Herman Bar. von Hoyningen-Huene volt, aki támogatta a reveli gimnáziumi tanulmányait. A bizalomért nem volt hálás, mert a gimnáziumból magaviselete miatt kicsapták és ezután nevelési célzattal katonai iskolába íratták be.
Katonai pályafutása Katonai pályájának kezdete Szentpétervárott a Pál Katonai Iskola kadétjaként kezdte a katonai hivatást elsajátítani. Egy évvel hamarabb abbahagyta tanulmányait, mivel önként csatlakozni akart az 1904–1905-ös orosz–japán háborúhoz, ám mire a Távol-Keletre ért, a háború befejeződött. Ezután visszatért a katonai iskolába, és letette a tiszti vizsgát.
Tisztként 1908-tól évekig Szibériában szolgált. Itt lenyűgözte őt a mongolok és burjátok nomád életmódja, s bebarangolta Mongóliát, valamint a Bajkál-tó környékét és kapcsolatot épített ki tibeti lámaista szerzetesekkel is. Ezt követően Nyugat-Európában is eltöltött rövidebb időszakot.
Első világháború Az első világháborúban, harcolt Galiciában, Volhiniában és a Kaukázusban. A harcok során kiemelkedett merészségével. Ötször sebesült meg és rbátorságáért megkapta a Szent György-keresztet (negyedik osztály), a Szent Vlagyimir-rend negyedik osztályát kardokkal és a Szent Szaniszló érdemrend harmadik fokozatát szintén kardokkal ékesítve.
Bátorsága sok esetben a vakmerőség határát súrolta. Vrangel tábornok memoárjában megemlítette, hogy alárendeltjeként személyesen is ismerte, és nem merte előléptetésre javasolni a személyiségében mutatkozó ellentmondások miatt. Vrangel báró találóan azt írta róla, hogy olyan típusú ember, „aki felbecsülhetetlen érték a háborúban, de elviselhetetlen a békeidőben”.
Ezekben az időkben találkozott Grigorij Mihajlovics Szemjonovval (ismertebb neve Szemjonov atamán), aki meghatározó szerepet játszott későbbi életében.
Szertelen viselkedése miatt többször került kínos helyzetbe, és katonai fenyítésben is részesítették, mikor a román frontról Szentpétervárra rendelték a Szent György-kereszt kitüntetettjeinek találkozójára. Útközben ugyanis részegen Tyernopol város parancsnokának asszisztensét összeverte. A komolyabb büntetést megúszta felettese, Vrangel tábornok közbenjárásának köszönhetően, aki ez írta erről később naplójába: „megmentettem őt, hiszen el kellett küldjem Ázsiába, hogy valaki megszervezzen és kiképezzen egy hadosztályt”.
Az 1917-es októberi orosz forradalom után az Ideiglenes Kormány az Orosz Távol-Keletre küldte őt Szemjonov atamán alárendeltségébe azzal a céllal, hogy megszervezzék a kormányhoz hű katonai jelenlétet a térségben. Karizmatikus személyiség volt, és ennek is köszönhetően 1918-ra felállította a később hírhedtté vált Ázsiai Lovashadosztályt.
A bolsevik forradalom után Szemjonov jobb kezének tekintette őt és kinevezte kormányzónak a Bajkál-tó keleti parti területére, melyet akkor Dauria néven említettek. Központja Csita volt, ahol számos magyar hadifoglyot (így Szamuely Tibor és Ujfalussy János zászlóst is) őriztek. Az elkövetkező hónapokban brutális kegyetlenséggel próbálta a helyi népeket alattvalóivá tenni. Itt nyerte el a „Véres Báró” címet. Híresen kegyetlenül bánt a kommunistákkal, több alkalommal is egy-egy elfogott csoportból azonnal felismerte a kommunista felforgatókat, akiket kivégeztetett, míg a csoport többi tagját, amennyiben azok hajlandók voltak harcolni, besoroztatta a saját seregébe.
A politikai viszonyok állandó változásának eredményeként Szemjonov és Ungern-Sternberg antibolsevista magatartásuk ellenére egy idő után elhatárolódott a fehérektől. Elutasították a fehérek névleges vezetőjének tartott Kolcsak admirálisnak a fennhatóságát, mert ekkor már maguk mögött tudták Japán támogatását, amelytől fegyvert és pénzt is kaptak. A japánok egy bábállamot szerettek volna létrehozni a térségben és erre a feladatra úgy vélték, hogy tökéletesen megfeleltek mindketten.
Ungern von Sternberg hadserege keveréke volt orosz és helyi törzsi csapatoknak. Csapatai azonosítására külön zászlót is használtak, mely sárga alapon a báró nevére utalva egy fekete „U” betű volt varrva.
Az Ázsiai Lovashadosztály valójában gyenge harcértékkel bírt és inkább félregurális szabadcsapatnak tűnt, mint szervezett katonai erőnek. Ennek megfelelően nem a harctéren nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, hanem elsősorban a fosztogatásban. Válogatás nélkül kirabolták a fehér és vörös szállítmányokat a Bajkálon-túli útvonalon. Tevékenységük jelentősen befolyásolta Kolcsak admirális csapatainak harci tevékenységét az Ural környékén, amely a bolsevikok segítette.
Végleges különválás 1920-ban Kolcsak admirális halála után Ungern-Sternberg 1920 őszén különvált Szemjonovtól és önállósította magát mint független hadúr. Hitt abban, hogy a monarchia az egyetlen, mely megmentheti a nyugati civilizációt a korrupciótól és az önpusztítástól. Meggyőződése volt, hogy meg kell őrizni a trónon a kínai Csing-dinasztiát, amely egyedül egyesítheti a Távol-Kelet népeit. Mongólia 1919 óta a Kínai Köztársaság megszállása alatt állt. Az Ázsiai Lovashadosztály 1920 végén és 1921 elején betört az országba, ahol az elmozdított, s akkor éppen bebörtönzött Bogdo Kán megsegítésére sietett.
Október 2-án lépték át csapatai a mongol határt és a Bajandzurh-hegy mellett lévő Hürét kezdte ostromolni, de csapatait a kínaiak visszaverték. Ungern báró november 7-ig még többször próbálkozott, azonban végig sikertelenül.
A kezdeti katonai sikertelenségét politikai téren tudta ellensúlyozni. Hűhin kutuktu kolostorában ideiglenes kormányt alakított, majd visszatért újra a fegyveres harchoz.
Januárban már a fővárost, Urgát (ma Ulánbátor) ostromolták csapatai, de a köztársaságpárti kínaiak, nagy veszteségeket okozva visszaverték őket. Ezután Ungern-Sternberg cselhez folyamodott. Felgyújtatta az egész főváros környékét azt színlelve, hogy nagy és erős hadsereg vette körül a védőket. A hamis túlerőtől megrettent kínaiaktól február 4-én, egy nagy lovasrohammal vette be a várost.
Mongol hadúr Bogdo kán kiszabadítása és a kínaiak kiűzése után helyreállították a kán uralmát. Ő hálája jeléül a „Mongólia legfőbb hadura és a szent monarchia reprezentánsa” címet adományozta neki.
1921. március 13-án Mongólia - alkotmányos monarchiaként - kikiáltotta függetlenségét, melyben Ungern kán legfőbb hadúrként a hadsereg irányítója volt. Diktátorként uralkodott és élvezte környezete bizalmát, akik misztifikálták és abban hittek, hogy ő Dzsingisz kán reinkarnációja.
Filozófiája egy különleges keveréke volt az orosz nacionalizmusnak, a kínai, tibeti és mongol hitvilágnak. Julius Evola szerint: „Állítólag egy nagy szenvedély minden emberi vonást „kiégetett” belőle és nem hagyott meg mást, mint egy, az élettel és a halállal nem törődő erőt. Ezzel együtt csaknem misztikus vonások voltak benne jelen. Még mielőtt Ázsiába ment volna már a buddhizmust gyakorolta (ami egyáltalán nem szűkíthető le egy humanitárius és morális tanításra), és a tibeti tradíció képviselőivel meglévő kapcsolatai a fent említett események keretében sem korlátozódtak pusztán a külsőleges, politikai és katonai területre. Bizonyos természetfeletti képességekkel is rendelkezett: beszéltek például a sajátos éleslátásáról, ami lehetővé tette számára, hogy mások lelkében pontosan olyan tisztán olvasson, mint ahogy valaki a fizikai dolgokat észleli.”
Veresége és kivégzése A Vörös Hadsereg egységeket küldött ellenük mongol ellenpártiak támogatására, de kezdetben a mongol területeken folyó csatározásokban alulmaradtak Ungern-Sternberg csapataival szemben. A támadásra válaszként Ungern kán májusban megkísérelt meghódítani szovjet területeket. A merész vállalkozást júliusban még sikerek jellemezték, de egy ellentámadás során saját katonái augusztus 21-én fogságba ejtették és átadták a bolsevikoknak.
Több mint ötórás tárgyalás után 1921. szeptember 15-én Ungern-Sternberget golyó általi halálra ítélték és az ítéletet még aznap végrehajtották.
Bogdo kán, mikor a kivégzéséről értesült, imádkozni rendelte lelki üdvösségéért egész Mongóliát.
Ungern-Sternberg a képzeletben és a valóságban 250px|bélyegkép|jobbra|Corto Maltese képregényének részlete Ungern-Sternberg feltűnik több, a korról szóló novellában. Általában hősként, a mongol nemzet megmentőjeként ábrázolják, aki a Vörös Hadsereggel is szembeszáll. Feldolgozta történetét többek között Viktor Pelevin, Daniel Easterman és Hugo Pratt.
Az elveszett aranyvonat fosztogatói című Corto Maltese műben is szerepel a báró alakja (magyarul Velencei mese címmel jelent meg a Képes Kiadónál 1996-ban). 2002-ben francia-olasz egész estés animációs film készült a Maltese-képregényből.
Jegyzetek
Fordítás
Ajánlott irodalom Aljosin, Dimitrij(1941) Asian Odyssey. New York (angol nyelvű) Hopkirk, Peter (1986) Setting the East Ablaze: on Secret Service in Bolshevik Asia. Don Mills, Ont. (angol nyelvű) Ferdinand Oszendovszkij (1938) Beasts, Men and Gods New York (angol nyelvű) Palmer, James (2008) The Bloody White Baron. London: Faber and Faber (angol nyelvű)
További információk
Magyar nyelven
Német nyelven
Kapcsolódó szócikkek Szent György-kereszt Mongol Birodalom
Kategória:Orosz katonák Kategória:Orosz történelmi személyek Kategória:Mongol kánok Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1921-ben elhunyt személyek Kategória:Antikommunisták Kategória:Balti németek