Az Európai Néppárt Képviselőcsoport (angol megnevezése: European People's Party Group) az Európai Parlament jobbközép képviselőcsoportja. Az Európai Néppárt (EPP) tagpártjainak képviselőiből, valamint néhány független képviselőből áll. Ez az egyetlen képviselőcsoport, amely teljes egészében a megfelelő európai pártszövetséget, az EPP-t képviseli.
A három legrégebbi képviselőcsoport egyike, amelyek 1952-ben, a Közgyűlés alapításakor jöttek létre. A kimondottan kereszténydemokrata csoportként alapított frakció eleinte gyengült, majd az 1980-as-1990-es években erősödni kezdett, amikor az EPP bővülésével több jobbközép, de nem kereszténydemokrata párt képviselői is a soraiba ültek.
A képviselőcsoport története
Ma az Európai Néppárt képviselőcsoportjaként működő politikai szervezet két évtizeddel az Európai Néppárt megalapítása előtt jött létre nem hivatalosan már 1952 szeptemberében, hivatalosan 1953 nyarán, mint az első politikai szervezet az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésén. 1952-től kezdve a frakció számos nevet viselt. Kezdetben Kereszténydemokrata Csoport volt, majd 1979-ben, amikor megalakult a közvetlenül választott Európai Parlament Európai Néppárt Képviselőcsoportja (Kereszténydemokraták) elnevezést vette föl. 1999-ben, amikor a brit konzervatívok és csatlakoztak a frakcióhoz, akkor Európai Néppart és Európai Demokraták Képviselőcsoportjára változott a nevük. 2009 óta (a brit konzervatívok kiválásával) pedig az Európai Néppárt Képviselőcsoportja nevet használja.
A képviselőcsoport politikája
A kereszténydemokrata frakció kezdetektől a minél szélesebb egység mentén politizált. Egy formális kormányközi kapcsolathálózatnál sokkal mélyebb integrációban gondolkodott, amelyben az ESZAK csak az első lépcsőfokot jelentette. A hat tagállamon túl pedig nemcsak nyugat-európai viszonylatban szélesebb együttműködésben, hanem egész Európa egységét remélte, amelybe egyszer majd a vasfüggöny mögé rekedt országok is beletartozhatnak. Elkötelezettek voltak tehát az integráció mélyítését szolgáló politikai törekvések és a bővítések mellett. Kiálltak a Közös Agrárpolitika, a monetáris unió megvalósítása valamint a minél erősebb európai identitás kialakítása mellett.
Tagok A képviselőcsoportot alkotó képviselők összetétele a következő:
+ Ország Párt Alcsoport Képviselők2014-2019 Képviselők2019-2024 Képviselők2024-2029 Osztrák Néppárt EPP 6 6 Kereszténydemokrata és Flamand EPP 4 3 Az Elkötelezettek EPP 1 1 Keresztényszocialista Párt nincs 1 1 GERB EPP 5 5 Demokratikus Erők Szövetsége EPP - 1 Demokratikus Gyűlés EPP 2 2 Európai Párt EPP 1 - Polgári Demokrata Párt2009-ben elhagyta az EPP-ED képviselőcsoportot, és az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjához csatlakozott ED 9 - TOP 09 nincs 3 - Keresztény és Demokrata Unió - Csehszlovák Néppárt EPP 2 2 Konzervatív Néppárt EPP 1 1 Konzervatív Párt ED 27 - Ulsteri Unionista Párt ED 1 - Pro Patria és Res Publica Unió EPP 1 1 Nemzeti Koalíció EPP 4 3 Kereszténydemokraták EPP - 1 A Köztársaságiak EPP 17 29 Új Demokrácia EPP 11 8 Kereszténydemokrata Tömörülés EPP 7 5 Horvát Demokratikus Közösség EPP Fine Gael EPP 5 4 Polgári Platform EPP 15 25 Lengyel Néppárt EPP 4 3 Polgári Unió nincs - 2 Új Kor Párt EPP 2 1 Néppárt EPP 1 - Vienotība EPP 1 - Anyaföld Unió – Litván Kereszténydemokraták EPP 2 4 Keresztényszocialista Néppárt EPP 3 3 Tisztelet és Szabadság Párt nincs -- Nemzeti Párt EPP 2 2 Kereszténydemokrata Unió EPP 40 34 Bajor Keresztényszociális Unió EPP 9 8 Forza Italia EPP 16 29 A Közép Uniója EPP 5 5 Dél-tiroli Néppárt EPP 1 1 Népi Alternatíva EPP - 3 Szociáldemokrata Párt EPP 7 8 Demokratikus és Szociális Közép - Néppárt EPP 2 2 Nemzeti Liberális Párt EPP 13 10 Romániai Magyar Demokrata Szövetség EPP 2 3 Partidul Mișcarea Populară nincs - Néppárt EPP 24 23 Mérsékelt Párt EPP 4 4 Kereszténydemokraták EPP 1 1 Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt EPP 3 2 Kereszténydemokrata Mozgalom EPP 3 2 Magyar Közösség Pártja EPP 2 2Most–Híd EPP 1 Szlovén Demokrata Párt EPP 2 2 Új Szlovénia - Keresztény Néppárt EPP 2 1 Összes EPP 246 261 Összes ED 38 - Összes egyéb 4 4 Összesen 288 265 179
Korábbi tagok
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – 2021. március 3-án kilépett az Európai Néppárt frakcióból. Kereszténydemokrata Néppárt – 2024. júniusban a Tisza Párt csatlakozása miatt kilépett.https://telex.hu/kulfold/2024/06/18/europai-neppart-alakuloules-tisza-part-kdnp-magyar-holvenyi
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Európai parlamenti képviselőcsoportok
Kategória:Kereszténydemokrácia Kategória:1953-ban alapított szervezetek