Natasha Taylor (Walton-on-Thames, Surrey, Anglia, 1971. december 14. –) angol színésznő.
Fontosabb filmjei közé tartozik a Ronin (1998), a Truman Show (1998) és a Solaris (2002).
2007 és 2014 között a Kaliforgia című drámasorozatban Karen van der Beek szerepében vált ismertté. Szerepelt A kijelölt túlélő (2016–2017) és a The First (2018) című sorozatokban is.
Élete Fiatalkora és családja Hampsteadben született, újságíró szülők gyermekeként.
1982–1986 között a brightoni St. Mary's Hallba járt iskolába. 1990-től a londoni Zenei és Színművészeti Akadémián tanult. 1993-ban diplomázott le, ezután színpadi szerepekben tűnt fel.
Pályafutása
A brit televízióban 1991-ben debütált a Bergerac egyik epizódjában. Három évvel később egy katonatisztet alakított a A Breed of Heroes című produkcióban. 1996-ban mutatták be a Túlélni Picassót című filmet, amelyben Françoise Gilot-t játszotta. E film után kedvére válogathatott a különböző szerepek közül.
2002-ben öt filmben kapott szerepet, ezek közt volt a Szellemek városa és a Félelem.com.
Magánélete 1998. május 19-én feleségül ment Dr. Martin Hirigoyen Kelly plasztikai sebészhez. Három fiuk született, Theodore (2000) és Otis (2003). Harmadik gyermekük, Rex 2008 októberében, Kelly halála után öt hónappal jött világra.
2008. május 20-án a londoni otthonuk kapujában összeesett Kellyre egy orvos barátja talált rá, de életét a kórházban már nem tudták megmenteni. Halálának oka kitágulásos szívizom-elfajulás volt.
Férje váratlan elvesztése után McElhone továbbra is leveleket írt neki, beszámolva a napi eseményekről, valamint arról, hogyan próbál gyermekeivel együtt megbirkózni az őket ért veszteséggel. Ezek a levelek és naplóbejegyzések lettek az alapjai a színésznő 2010-ben kiadott After You: Letters of Love, and Loss, to a Husband and Father című könyvének.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Túlélni Picassót Surviving Picasso Françoise Gilot Für Anikó 1997 Az ördög maga The Devil's Own Megan Doherty Tóth Ildikó Mrs. Dalloway Mrs Dalloway Clarissa Dalloway fiatalon Tóth Ildikó 1998 Truman Show The Truman Show Lauren Garland / Sylvia Báthory Orsolya Perlekedő szerelem What Rats Won't Do Kate Beckenham Létay Dóra Ronin Ronin Deirdre Kéri Kitty 2000 Lóvátett lovagok Love's Labour's Lost Lady Rosaline Majsai-Nyilas Tünde Vírusbosszú Contaminated Man Holly Anderson Major Melinda 2002 Laurel Canyon Sara Félelem.com FeardotCom Terry Huston Kéri Kitty Magassági mámor Killing Me Softly Deborah Tallis Simon Mari Szellemek városa City of Ghosts Sophie Für Anikó Solaris Solaris Rheya Kelvin Kéri Kitty 2004 Hölgyek levendulában (A levendula illata) Ladies in Lavender Olga Daniloff Németh Kriszta 2005 Az ismeretlen katona Guy X Irene Teal őrmester Frajt Edit 2006 Rosszbarátok Big Nothing Penelope Wood Erdős Borcsa 2008 Holdhercegnő The Secret of Moonacre Loveday de Noir Roatis Andrea Blessed Lou 2010 The Kid Gloria 2013 The Sea Connie Grace Rómeó és Júlia Romeo and Juliet Capuletné Götz Anna 2014 Szabadrúgás Believe Erica Gallagher Törtei Tünde 2016 Mr. Church Marie Brooks London Town London Town Sandrine Baker Létay Dóra 2021 Carmen Carmen
Televízió bélyegkép|jobbra|2014-ben Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1990 The Ruth Rendell Mysteries Helen Blake 2 epizód 1991 Bergerac Louise Calder 1 epizód 1994 Absolutely Fabulous művészeti galéria asszisztens 1 epizód Minder Vanessa 1 epizód Cadfael Cecily Corde 1 epizód A Breed of Heroes Janet tévéfilm 1996 Karaoke Angie 2 epizód Cold Lazarus Angie 2 epizód 2003 A másik Boleyn lány The Other Boleyn Girl Mary Boleyn tévéfilm 2005 Jelenések Revelations Josepha Montafiore nővér minisorozat 2007 A Cég – A CIA regénye The Company Elizabet Nemeth 2007–2014 Kaliforgia Californication Karen 2009 Tízperces mesék 10 Minute Tales nő rövidfilm 2010 Thorne Anne Coburn minisorozat (3 epizód) 2015 Saints & Strangers Elizabeth Hopkins minisorozat (2 epizód) 2016–2017 A kijelölt túlélő Designated Survivor Alex Kirkman first lady 2018 The First Laz Ingram állandó szereplő 2022– Hotel Portofino Bella Ainsworth állandó szereplő 2022–2024 Halo Halo Dr. Catherine Elizabeth Halsey 2022 A Korona The Crown Penelope Knatchbull, Lady Romsey főszereplő (5. évad) Jobb idők Better Things Mark barátnője 1 epizód (stáblistán nem szerepel)
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 1999 MTV Movie Awards Ronin (1998) 2003 Szaturnusz-díj legjobb női főszereplő Solaris (2002) 2003 Irish Film and Television Awards legjobb filmszínésznő 2005 Satellite Award legjobb színésznő (minisorozat vagy tévéfilm) Jelenések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők