Arthur Ira „Art” Garfunkel (Queens, New York, 1941. november 5. –) ötszörös Grammy-díjas amerikai énekes, zenész, költő és színész, aki leginkább a Simon & Garfunkel duó tagjaként ismert.

Gyermekkora A New York-i Forest Hillsben született, anyja Rose Pearlman, apja Jacob "Jack" Garfunkel utazó kereskedő. Volt egy öccse (Jules) és egy bátyja (Jerome) is. Apja romániai (jászvásári) zsidó szülei még az előző századfordulón vándoroltak ki az USA-ba, és Manhattanben telepedtek le. Apja a vigécmunkája előtt színészként Daytonban dolgozott. Anyai unokatestvére Lou Pearlman, a Backstreet Boys és az ’N Sync alapítója volt.

1954-ben a bar-micvóján, Garfunkel kántorként négy órán át énekelte dalrepertoárját a családjának. Kiskamaszként tüdőgyulladást kapott, és emiatt szerette meg a kosárlabdázást. Ahogyan egy 1998-as interjújában mondta: „1955 nyarán tüdőgyulladásom volt. Futni nem tudtam, de szerettem a kosárlabdát, és volt a közelben egy kosárpalánk. A nyarat módszeres kosárra dobálással töltöttem. A 3-pontos vonalról 96, 98-szor sikerült bedobni 100-ból. Aztán elértem 102 pontot is! A középiskola óta nem játszottam csapatban. Csak 3-3 elleni, félpályás fogós játékot az iskolaudvaron”. Későbbi énekes partnerével Paul Simonnal először egy queensi körzeti iskolában (PS 164) találkoztak hatodik általánosban, amikor mindketten az ott előadott Alice Csodaországban című darabban szerepeltek. Garfunkel elmondása szerint, Simon először akkor kezdett érdeklődni az éneklés iránt, amikor ő Nat King Cole Too Young című dalának feldolgozását adta elő egy iskolai tehetségkutatón.

1956 és 1962 között Tom & Jerry néven (amit a Big Records lemezkiadójuk adott nekik az azonos nevű rajzfilmfigurák után) alkalmanként felléptek iskolai bálokon. Bálványuk a The Everly Brothers country-rock duó volt, akikhez hasonlóan ők is kétszólamú éneklést adtak elő. 1957-ben, még Tom & Jerry néven a Simon and Garfunkel felvette a Hey, Schoolgirl című dalt. A kislemez a 49. helyezést érte el a slágerlistán. Garfunkel azért választotta a „Tom Graph” becenevet, mert szerette grafikonokon nyomon követni a slágereket a slágerlistákon. Garfunkel Artie Garr név alatt egyedül is megjelentetett kislemezeket. Interjúkban kiemelte, hogy mennyire más dalai voltak ezeken a korai lemezeken, amikor folk-pop stílusban énekelt, mint pl. az 1959-es Beat Love és a Dream Alone.

Tanulmányai A Forest Hillsi gimnázium elvégzése után (amelyen Simon is együtt végzett vele), eleinte az építészet felé fordult a Columbia Egyetemen, ahol az Alpha Epsilon Pi diákklub tagja volt. Közben az egyetemen több csapatban is sportolt (teniszezett, síelt, vívott és bowlingozott), és egy férfi a cappella-kórusban, a Columbia Kingsmenben is énekelt. Egyetemi évei alatt, amikor szobatársa, Sanford Greenbergnek zöld hályogja lett és elvesztette látását, felolvasta neki a tankönyveket, így segítette a házi feladatok elvégzésében. Greenbergnek sikerült elvégeznie az egyetemet ráadásul kitüntetéssel. Greenberg később 500 dollárt adott Garfunkelnek, hogy fel tudja venni a The Sound of Silence demóját. Garfunkel 1965-ben BA (Bachelor of Art) fokozatot szerzett művészettörténetből,Columbia University alumni directory majd 1967-ben a Columbia mesterképzőjén (Teachers College), MA (Master of Art) fokozatot mint matematikatanár. Ezután még doktori kurzusokra is járt, éppen amikor a Simon & Garfunkel legnagyobb kasszasikereit érte el.

Pályafutása

Simon and Garfunkel

1970–1975: Kihagyás majd az első albuma 1976–1979: Sokféleség és sorscsapás 1980–1995: Depresszió és eltűnés 1996–2006: Visszatérés 2008–present: Legutóbbi események és hangproblémák Költészete

Hangja

Magánélete 1972 és 1975 között Garfunkel felesége Linda Grossman volt. Később kapcsolatba került Laurie Bird színésznővel, aki 1979-ben öngyilkosságot követett el. Ez hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy az 1980-as években nagyrészt visszavonult a nyilvánosságtól. 1988-ban feleségül vette Kim Cermakot, két közös fiuk van.

Diszkográfia Stúdióalbumok a Simon & Garfunkellel 1964 – Wednesday Morning, 3 A.M. 1966 – Sounds of Silence 1966 – Parsley, Sage, Rosemary and Thyme 1967 – The Graduate Original Soundtrack 1968 – Bookends 1970 – Bridge over Troubled Water 1972 – Simon and Garfunkel's Greatest Hits 1982 – The Concert in Central Park 1997 – Old Friends 1999 – The Best of Simon and Garfunkel 2001 – The Columbia Studio Recordings (1964-1970) 2002 – Live from New York City, 1967 2003 – The Essential Simon and Garfunkel 2004 – Old Friends: Live on Stage

Szólóalbumok 1973 – Angel Clare 1975 – Breakaway 1977 – Watermark 1979 – Fate for Breakfast 1981 – Scissors Cut 1984 – The Art Garfunkel album 1986 – The Animals' Christmas (Amy Granttel) 1988 – Lefty 1989 – Garfunkel (válogatás) 1993 – Up 'til Now 1996 – Across America 1997 – Songs from a Parent to a Child 2002 – Everything Waits to Be Noticed 2007 – Some Enchanted Evening 2024 – Father and Son (ifj. Art Garfunkellel)

Kislemezek 1973 – "All I Know" 1973 – "I Shall Sing" 1974 – "Traveling Boy" 1974 – "Second Avenue" 1975 – "Breakaway" 1975 – "I Only Have Eyes for You" 1977 – "Crying in my Sleep" 1977 – "Wonderful World" (Paul Simonnal és James Taylorral) 1979 – "In A Little While (I'll Be On My Way)" 1979 – "Since I Don't Have You" 1979 – "Bright Eyes" 1981 – "A Heart in New York" 1984 – "Sometimes When I'm Dreaming" 1988 – "So Much in Love" 1993 – "Crying in the Rain" 1996 – "Grateful (Live)" 1997 – "Daydream" 2021 – "O Come All Ye Faithful" 2002 – "Bounce"

Filmzenék 1989 – Sing, "We'll Never Say Goodbye" 1992 – A League Of Their Own, "Two Sleepy People" 1998 – Lesz ez még így se!, "Always Look On The Bright Side Of Life"

Díjak 1969 Grammy-díj, Az Év Lemeze, Mrs. Robinson (Paul Simonnal) 1969 Grammy-díj, Mrs. Robinson (Paul Simonnal) 1970 Grammy-díj, Legjobb Album: Bridge Over Troubled Water 1970 Grammy-díj, Legjobb kislemez: Bridge Over Troubled Water 1970 Grammy-díj, Bridge Over Troubled Water 1977 Britannia-díj, Bridge Over Troubled Water

Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1970 A 22-es csapdája Catch-22 Lieutenant Edward J. Nately III 1971 Testi kapcsolatok Carnal Knowledge Dr. Sandy Kaufman 1973 Acts of Love and Other Comedies Nick Televíziós film 1975 Saturday Night Live önmaga epizód: "évad 1 epizód 2" 1980 Rossz időzítés Bad Timing Dr. Alex Linden 1980 Laverne & Shirley The Mighty Oak epizód: "The Beatnik Show" 1986 Good to Go S.D. Blass 1990 Mother Goose Rock 'n' Rhyme Georgie Porgie Televíziós film 1993 Boxing Helena Dr. Lawrence Augustine 1994 Frasier – A dumagép Frasier Chester (hangja) epizód: "Adventures in Paradise: Part 1" 1998 54 önmagaCameo1998 Arthur Singing Moose (hangja) epizód 51b (3#1b): "The Ballad of Buster Baxter" 2001 Longshot önmagaCameo 2003 American Dreams Mr. Greenwood epizód: "False Start" 2009 Flight of the Conchords önmaga epizód: "Prime Minister" 2009 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres The Rebound Harry Finklestein magyar hang: Varga Tamás 2011 Beatles Stories önmaga dokumentumfilm 2017 Cecile on the Phone Dr. Saltzman rövidfilm

Jegyzetek

Források

Fordítás

További információk

Hivatalos honlap

Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai dalszerzők Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Zsidó amerikaiak