Névnapok: Gál + Ambos, Ambró, Ambrus, Aranka, Aurélia, Auróra, Bedecs, Bedő, Gallusz, Gálos, Gellért, Gerhárd, Hédi, Hedvig, Lehel, Lél, Lelle, Margit

Események

1604 – Bocskai István hajdúi élén bevonul Debrecenbe. 1690 – I. Lipót német-római császár, magyar király aláírja a Diploma Leopoldinumot. 1701 – Megalapítják a Yale Egyetemet. 1813 – A Népek Csatájának kezdete Lipcsénél: Bonaparte Napóleon veresége a porosz–osztrák–orosz koalíciós hadseregtől. 1848 – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az udvarhelyszéki Agyagfalván összehívták a székely nemzetgyűlést, ahol nagy fontosságú határozatok születtek. A résztvevők a székelység nevében esküt tettek az alkotmányos magyar kormányra, társadalmi és nemzeti felszabadulást hirdettek, hitet tettek a jogegyenlőség és az alkotmányos szabadság mellett. A népgyűlésen „a szász és román testvérekhez” szóló, békés együttélésre buzdító kiáltványt fogadtak el. Kimondták továbbá a 19–25 éves székely ifjak általános hadkötelezettségét és egy, a honvédség mintáján alapuló székely hadsereg felállítását. 1848 – Ferdinánd császár és király Windisch-Grätz tábornagyot nevezi ki az Itálián kívüli haderők főparancsnokának, teljhatalommal ruházza fel, és utasítja a bécsi és a magyar forradalom leverésére. 1862 – Preysz Móric kémikus a Hegyaljai Borművelők Egyesületében három évvel Louis Pasteur előtt bemutatja pasztőrözési eljárását. 1895 – A király törvényesen bevett vallássá nyilvánítja az izraelita vallást. 1897 – Megnyílik a budapesti Magyar Színház. 1899 – Sarah Bernhardt és társulata a budapesti Magyar Színházban vendégszerepel. 1906 – Törvényesítik a prostitúciót Magyarországon. 1918 – I. Károly osztrák császár bejelenti Ausztria föderatív alapon való átalakítását, és felszólítja a tartományokat, alakítsák meg nemzeti tanácsaikat, ez azonban nem vonatkozik a Magyar Korona országaira. 1918 – Lékai János tisztviselő, a Galilei Kör tagja pisztollyal merényletet kísérel meg Gróf Tisza István miniszterelnök ellen. 1923 – Megalapítják a Disney Co.-t. 1925 – Kormányhatározatot hoznak a pengő bevezetéséről: 1 pengő értéke korona lesz. 1926 – A budapesti operaház bemutatja Kodály Zoltán: Háry János c. daljátékát. 1934 – Mao Ce-tung és a kínai kommunisták hadserege elindul a hosszú menetelésre, a délkeleti Csianghszi tartományból egy km hosszú úton a Kína középső részén fekvő Senhszi tartomány felé. 1940 – A varsói gettó megnyitása. 1944 – Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető átveszi a kormányhatalmat. 1944 – Dálnoki Miklós Béla tábornok átáll a Vörös Hadsereghez. 1946 – Tíz háborús bűnösön, akiket Nürnbergben elítéltek (Wilhelm Frick, Alfred Jodl, Hans Frank, Ernst Kaltenbrunner, Wilhelm Keitel, Joachim von Ribbentrop, Alfred Rosenberg, Fritz Sauckel, Arthur Seyß-Inquart, Julius Streicher) ezen a napon végrehajtják a halálos ítéletet. 1964 – Kína felrobbantja első atombombáját, ezzel a világ ötödik nukleáris hatalmává válik. 1965 – A New York-i világkiállításon elássák a második Westinghouse időkapszulát, melynek tervezett kinyitási ideje 6939. 1972 – Chilében bevezetik a szükségállapotot. 1973 – Henry Kissinger és Lê Đức Thọ megosztott Nobel-békedíjat kapnak. 1978 – Átadják a forgalomnak az M3-as autópálya első, 23,5 km hosszú szakaszát, Budapest és Gödöllő között. 1978 – Karol Józef Wojtyłát pápává választják, II. János Pál néven. 1979 – Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája Magyarország javaslatára Világélelmezési Nappá nyilvánította október 16-át. 1984 – Desmond Tutu dél-afrikai püspök megkapja a Nobel-békedíjat. 1985 – Az Intel bemutatja első, 32-bit-es mikroszámítógép chip-jét. 1994 – Helmut Kohl német szövetségi kancellárt negyedik alkalommal választják újra. 2005 – Sikeresen földet ér a második kínai űrhajó, a Sencsou–6. 2007 – Az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush az elnöki rezidencián fogadja a száműzetésben élő tibeti vallási és politikai vezetőt, a 14. dalai lámát. 2007 – Sólyom László köztársasági elnök – hivatalos bosznia-hercegovinai programja során – látogatást tesz a Szarajevóban állomásozó MH EUFOR-század állományánál.

Egyéb események 2013 - Nagyiván településen mérték az év legmagasabb 24 óra alatt lehullott csapadékösszegét. Egy nap alatt 94 mm csapadék hullott le.

Sportesemények Formula–1 1994 – európai nagydíj, Jerez - Győztes: Michael Schumacher (Benetton Ford) 2005 – kínai nagydíj, Shanghai - Győztes: Fernando Alonso (Renault) 2011 – koreai nagydíj, Korean International Circuit - Győztes: Sebastian Vettel (Red Bull-Renault)

Születések 1351 – Gian Galeazzo Visconti olasz főrend, Milánó első hercege, II. Galeazzo Visconti fia († 1402) 1710 – Gróf Hadik András császári és királyi tábornok, Erdély katonai kormányzója, a bécsi Haditanács elnöke († 1790) 1725 – Gvadányi József magyar író († 1801) 1729 – Batthyány Tódor tanácsos († 1812) 1758 – Noah Webster amerikai lexikonkészítő († 1843) 1801 – Josip Jelačić horvát születésű császári tábornagy, horvát bán († 1859) 1803 – Robert Stephenson angol építőmérnök, (George Stephenson fia), mozdony- és vasútgép-gyártó vállalkozó, hídépítő († 1859) 1827 – Arnold Böcklin svájci festőművész, grafikus († 1901) 1854 – Oscar Wilde angol író, költő († 1900) 1863 – Sir Austen Chamberlain angol miniszterelnök (Nobel-békedíjas politikus, 1925) († 1937) 1865 Baross László magyar mezőgazdász, búzanemesítő († 1938) Cserzy Mihály magyar író († 1925) 1886 – Dávid Ben-Gúrión politikus, Izrael Állam első miniszterelnöke († 1973) 1888 – Eugene O’Neill Irodalmi Nobel-díjas amerikai drámaíró († 1953) 1890 – Michael Collins ír forradalmár, politikus, az Ír Nemzeti Hadsereg parancsnoka († 1922) 1900 – Primo Conti olasz futurista festő, költő, zeneszerző († 1988) 1895 – Kalamár József magyar munkásmozgalmi politikus, csepeli városvezető. († 1956) 1901 – Kutasy Viktor magyar erdőmérnök († 1974) 1908 – Enver Hoxha Albánia háború utáni vezetője (1944-85) († 1985) 1909 – Mezey Mária magyar színésznő érdemes és kiváló művész († 1983) 1911 – Zórád Ernő magyar grafikus, rajzoló, képregény-rajzoló († 2004) 1913 – Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó († 1979) 1914 – Joel Thorne amerikai autóversenyző († 1955) 1916 – Pierre Meyrat francia autóversenyző († 1969) 1918 – Tony Rolt (Anthony Peter Roylance Rolt) brit autóversenyző († 2008) 1921 – Dévai Hédi magyar színésznő († 1979) 1925 – Angela Lansbury Golden Globe-díjas angol színésznő († 2022) 1927 Pusztai Péter magyar színész († 2017) Révész György Balázs Béla-díjas magyar filmrendező († 2003) Veszeley Mária magyar színésznő († 1989) Günter Grass Nobel-díjas német író, költő, grafikus († 2015) 1934 Marosi József magyar gépészmérnök, olimpiai ezüstérmes vívó Peter Ashdown (Peter Hawthorn Ashdown) brit autóversenyző 1937 Kemenes Géfin László magyar költő († 2022) Eduard Moiszejevics Safranszkij orosz klasszikus gitárművész és zeneszerző († 2005) 1939 Kisfalussy Bálint romániai magyar színész, a Szatmárnémeti Északi Színház örökös tagja, zeneszerző, dalszerző, slágerénekes († 2015) Turcsányi Erzsébet Jászai Mari-díjas magyar bábművész, színésznő 1952 – Szigeti István magyar zeneszerző 1954 – Corinna Harfouch (szül. Meffert) német színművésznő, filmszínésznő 1958 – Tim Robbins, Oscar-díjas amerikai színész 1959 Pamela Cecile Rasmussen, amerikai ornitológusnő Gary Kemp, angol pop zenész és színész, a Spandau Ballet gitárosa és fő dalszerzője 1962 – Michael Balzary amerikai zenész 1965 Szun Cse-vej kínai matematikus Szun Cse-hung kínai matematikus 1966 – Avass Attila magyar színész 1973 – Turek Miklós magyar színész 1976 – Fazekas Nándor magyar kézilabdázó 1980 Olanrewaju Durodola nigériai ökölvívó Dragoș Coman román úszó 1984 – Trevor Blumas kanadai színész 1985 – Carlos Morais angolai kosárlabdázó 1986 Craig Pickering angol atléta Grisnik Petra magyar színésznő 1990 – Jóhanna Guðrún Jónsdóttir (Yohanna) izlandi pop-énekesnő 1991 – Milica Ostojić szerb úszónő 1992 – Lukas Sembera cseh motorversenyző 1995 – Pak Szangjong olimpiai bajnok dél-koreai párbajtőrvívó 1997 – Charles Leclerc monacói autóversenyző

Halálozások 646 – Szent Gál szentté avatott misszionárius, bencés szerzetes (* 550 körül) 1553 – Id. Lucas Cranach német festő és rézkarcoló (* 1472) 1615 – Forgách Ferenc bíboros, prímás, esztergomi érsek (* 1566) 1680 – Raimondo Montecuccoli olasz gróf, osztrák császári fővezér (* 1609) 1791 – Grigorij Alekszandrovics Patyomkin herceg, II. Nagy Katalin cárnő kegyence (* 1739) 1793 – Marie Antoinette osztrák főhercegnő, francia királyné, XVI. Lajos felesége, kivégezték (* 1755) 1903 – Jantyik Mátyás festőművész (* 1864) 1937 – William Sealy Gosset angol vegyész, statisztikus, a t-eloszlás kidolgozója (* 1876) 1946 Hans Frank dr., német politikus, Lengyelország gauleitere, második világháborús bűnös (* 1900) Alfred Jodl (er. Alfred Baumgartner) német tábornok, a Wehrmacht főparancsnoka, második világháborús bűnös (* 1890) Wilhelm Frick német jogász, belügyminiszter, második világháborús bűnös (* 1877) Ernst Kaltenbrunner német SS-Obergruppenführer, második világháborús bűnös (* 1903) Wilhelm Keitel német tábornagy, második világháborús bűnös (* 1882) Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, második világháborús bűnös (* 1893) Alfred Rosenberg német ideológus, második világháborús bűnös (* 1893) Fritz Sauckel német „munkaügyi főmegbízott”, második világháborús bűnös (* 1894) Arthur Seyß-Inquart német politikus, Hollandiát irányító birodalmi megbízott, második világháborús bűnös (* 1892) Julius Streicher német politikus, a zsidóellenes propaganda egyik zászlóvivője, második világháborús bűnös (* 1885) 1953 – Nyirő József magyar író (* 1889) 1960 – Valdemar Langlet svéd író, újságíró, nyelvész, 1944-ben a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottjaként az embermentő akciók egyik irányítója. (* 1872) 1981 Várnai Zseni József Attila-díjas magyar költő, író (* 1890) Vásárhelyi András magyar földbirtokos, országgyűlési képviselő (* 1895) Móse Daján izraeli tábornok, hadügyminiszter (* 1915) 1983 – Asztalos Lajos magyar politikus (* 1920) 1990 – Art Blakey amerikai jazz zenész (* 1919) 1998 – Keck Antal magyar ügyvéd, országgyűlési képviselő (* 1906) 2003 – Papp László magyar ökölvívó, háromszoros olimpiai bajnok (* 1926) 2007 – Deborah Kerr skót színésznő (* 1921) 2008 – Póczy Klára régész, művészettörténész (* 1923) 2016 – Várnagy Katalin Jászai Mari-díjas magyar színésznő (* 1940) 2022 – Várkonyi Gyula magyar zenész - festőművész (* 1947) 2024 – Liam Payne brit énekes, dalszerző (One Direction) (* 1993)

Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok Élelmezési világnap (1979 óta) A Kenyér világnapja Szentszék: II. János Pál pápa megválasztásának évfordulója Szent Gál misszionárius emléknapja a katolikus egyházban (halála napján)

Jegyzetek

Kategória:Október napjai