bélyegkép|220px|Marastoni József: Orlai Petrich Soma arcképe (litográfia, 1861)
Orlai Petrics Soma (Mezőberény, 1822. október 22. – Budapest, 1880. június 5.) festőművész, a történeti festészet jeles alakja. Apja szerb, anyja magyar származású.
Élete Felvidéki eredetű evangélikus családban született, anyai ágon Petőfi Sándor másod-unokatestvére. Középiskoláit Mezőberényben, Szarvason és Sopronban végezte, Pápán pedig jogi végzettséget szerzett. Tanulmányai egy részét Petőfivel és Jókaival töltötte, hatásukra írogatott is. 1846-tól festészeti tanulmányokat folytatott Bécsben Ferdinand Georg Waldmüllernél, Münchenben Wilhelm von Kaulbachnál, később Rómában és Párizsban. Egy ideig Debrecenben arcképfestésből jól megélt, majd ismét Bécsben telepedett le, de a pesti állandó műtárlat megalakulása után 1855-ben Pestre költözött. 1851-től használta az Orlai nevet, de csak 1853-ban vehette fel hivatalosan. 1854-ben feleségül vette Névery Annát (Ninát). 1861-től az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgató-választmányi tagja, olyan neves festők társaságában, mint Barabás Miklós, Zichy Jenő, Than Mór.Az Orsz. M. Képzőművészeti Társulat 1861. évi igazgató-választmánya
Nevezetesebb művei Bár szellemi erejét a megújuló fejgörcsei folytonosan zsibbasztották, szorgalmasabb festőnk alig volt nála; 1851-től, mikor Szent István ébredése című kompozícióját a műegyesületben kiállította, úgyszólván utolsó napjáig folyton dolgozott.
II. Lajos király holttestének megtalálása a Csele patakban (1851) Búcsú a csata előtt (1853) Hagyjátok hozzám jönni a kisdedeket (1854) oltárkép a mezőberényi evangélikus templomban Szerelmi dalnok (1855) Milton az Elveszett paradicsomot tollba mondja (e műve ihlette Munkácsyt később világhírű Miltonjának megfestésére). Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozása (1859) Záh Felicián (1860) Vak Béla (1864) Attila és Vigil (1864) Attila halála (1867) Erzsébet és Mária királynők a novigrádi fogságban (1864) Coriolanus (utolsó nagyobb műve)
Ezeken kívül festett számos arcképet, s megfestette Petőfi Debrecenben című képét, amely a nyomor és nélkülözések napjaiban, fűtetlen szobában, verseit rongyos szalmaszéken írva ábrázolja a nagy költőt. Az ecset mellett a tollat is gyakran forgatta, tanulmányt írt arról a befolyásról, melyet Shakespeare költészete gyakorolt a festészetre, s utolsó éveiben gondosan följegyezte azokat az adatokat, amelyek Petőfire vonatkoznak. bélyegkép|jobbra|200px|Orlai Petrich Soma sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-16.
Jegyzetek
Források
Magyar Protestáns Panteon Képzőművészet Magyarországon
További információk Mezőberény Orlai Petrics Soma festményei – TerminArtors.com Keserü Katalin: Orlai Petrics Soma, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1984 Körösi Mihály: Képek Orlai Petrics Soma életéből; előszó Bellák Gábor; magánkiad., Mezőberény, 2005 Orlai Petrics Soma, 1822–1880; szerk. Galamb Zsuzsanna; Balogh Bertalan Művészeti Alapítvány, Budapest, 2018
Kategória:Magyar festők Kategória:Mezőberényiek Kategória:1822-ben született személyek Kategória:1880-ban elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek