bélyegkép|jobbra|250px|Búzaföld Vásárosnaményban A búza (Triticum) a perjefélék (Poaceae) családjába tartozó növénynemzetség, mely a búzafajok és fajták változatos éghajlati igénye és jó alkalmazkodóképessége miatt széles körben elterjedt.

A Föld egyik legnagyobb területen előforduló gabonája, a sivatagok és a sarkvidékek kivételével szinte mindenütt termesztik. A népélelmezésben elfoglalt szerepével kiemelkedik a többiek közül. Kenyérgabona szerepén túl sokrétű felhasználás jellemzi, hiszen gazdag abraktakarmány, szalmája értékes alomanyag, és különböző részei ipari alapanyagként is felhasználhatók..

Története A nemzetség egyedei a legrégibb termesztett növények közé tartoznak. A termesztés első ismert előfordulási helye a civilizáció bölcsőjének tekinthető termékeny félhold területére esik. A régészeti kutatások Egyiptom legrégibb emlékei között említik a búzát. A genetikai kapcsolat a természetes vad alakor (Triticum boeoticum) és a domesztikálódott alakor (Triticum monococcum, egyszemű búza) és a tönkebúza (Triticum dicoccum) egyedei között azt mutatja, hogy i. e. 6000-5000-ben a mai Törökország területén lévő Diyarbakır város környékéről terjedhetett el. A hagyományosan legnagyobb búzatermelő Kínában az i. e. 2700-ban már termesztették és az ókori világ szinte, minden vidékéről találhatunk említést termeléséről vagy használatáról.

Kapcsolata a magyarokkal A nomád életmódot folytató magyarság honfoglalását követően a Halimba és Kovácsi területén feltárt sírok régészeti leletei alapján, bizonyítottan használták a honfoglalók a búzát. Az Árpád-kori Endrőd, Nagyfarkasdomb, Ártánd temetők feltárása alapján további számos búza lelet került elő. Az akkori fajták a kétsoros tönke búza (Triticum dicoccon), majd a közönséges búza (vagy kenyérbúza, Triticum aestivum) volt, de ismerték ennek alfajait a csupasz vetési búzát (Triticum aestivum subsp. vulgare), illetve a csupasz törpebúzát (Triticum aestivum subsp. compactum) és a tönkölyt vagy tönkölybúzát (Triticum aestivum subsp. spelta).

Magyarországon az évszázados múltra visszatekintő magyar búzafajtákat, köztük a legnevesebbet, a „tiszavidéki”-t, az 1863. évi szörnyű aszály elpusztította és helyére lengyelországi búzafajták kerültek. A katasztrófának is köszönhetően az 1870-es években elkezdődött a mai napig tartó nagyobb hozamú magyar fajták sikeres nemesítése.

Genetika bélyegkép|252x252px|Rábapatyi búzamező +Csoportosítás kromoszómakészlet alapján:KromoszómakészletFajtaGenomKromoszóma számKromoszóma állományMegjegyzésdiploidAlakorAA2n=14n=7tetraploidTönke, durumbúzaAABB2n=28n=14hexaploidTönkölybúza, közönséges búzaAABBDD2n=42n=21

Meghatározás A közönséges búza őszi, vagy tavaszi változatát sokfelé termesztik. Fejlődésének kedvez az enyhe ősz, a téli hótakaró és a tavaszi csapadék. Bojtos mellékgyökérzete a talajt dúsan behálózza. Kalásza szélesen lapított 3-4 virágú, amelyek a kalász tengelyének kimetszéseibe magánosan lapított oldalukkal támaszkodnak. A virágok közül egyik-másik meddő szokott maradni, és a füzérkékből rendesen 2-3, ritkán csak egy mag lesz. A búzának sok fajtája van, de hogy pontosan mennyi, arra nehéz választ adni a folyamatos nemesítéseknek köszönhetően. A botanikusok véleménye nagyon eltérő, ezért a számuk -re is becsülhető.

Megjelenése/Morfológiai jellemzői Gyökérrendszere A búza bojtos gyökérrendszerét az elsődleges és a másodlagos vagy járulékos gyökerek képezik. A csírázás során a csíra gyököcskéjéből alakul ki a búza alapgyökere (főgyökere), majd a szikközépi szárból az elsődleges hajtáseredetű gyökerek (mellékgyökerek) fejlődnek ki. A búza elsődleges gyökérzete tehát az alapgyökérből és mellékgyökérből tevődik össze, amely az őszi búzán még ősszel kifejlődik. A másodlagos hajtás eredetű gyökerek a bokrosodást követően általában tavasszal fejlődnek ki, és minden oldalhajtásnak önálló járulékos gyökérrendszere alakul ki.

A kifejlődött búzanövény gyökereink teljes hosszúsága 1–2 m, a gyökérszőröké pedig mintegy 10 km-re becsülhető.

Hajtásrendszere A búza hajtásrendszere a csíra rügykezdeményéből fejlődik. Ebből alakul ki a főhajtás, először, mint rügyhüvellyel fedett csírahajtás, majd mint főhajtáskezdemény (áltengely), amelyet levélhüvelyek alkotnak. A bokrosodáskor megjelennek az oldalhajtások. A főhajtás ezeknél mindig fejlettebb. A bokrosodás után megkezdődik a szár erőteljes növekedése – Feekes-skála 6. fázisa.

A búzafajták szárának elhelyezkedése eltérő lehet a bokrosodási időszakban. Egyes fajták hajtásai mereven felállnak (erectum típus), mások viszont elfekszenek (prostratum típus). A két szélsőséges típus közötti hajtáselhelyezkedést interjektumnak nevezzük.

A búzának szalmaszára van. A szárat az erősen kifejlett szárcsomók (nodusz) szártagokra (internódium) osztják. A csomók állománya mindig tömött, míg a szártagok az aestivumfajoknál üregesek, a durumfajoknál pedig – különösen a felső szártagok – tömöttek. A szártagok növekedése a bokrosodási csomók feletti első szártaggal kezdődik, amely 3–4 cm hosszúságot is elér. Ennek növekedése után következik be a második szártag intenzív növekedése, amely mérsékelten már korábban is növekszik. A következő szártagoknál is hasonló ütemű a növekedés. Amikor egy-egy szártag hosszirányú növekedése lelassul, akkor indul meg a felette lévő szártag erőteljes növekedése. A szártagok száma rendszerint 5-7 között változó, az alapi szártagok rövidek, míg a leghosszabb a kalászt viselő szártag. A mellékhajtásokon kevesebb a szártagok száma.

A búza levélzetében a levelek sorrendje alapján a következő levélképleteket különböztetjük meg: rügyhüvely (coteoptyl) lomblevelek (fólia) mellékhajtások előlevelei (prophyllum) virágzati fellevelek (pelyvák és toklászok, glumae és paleae)

A csírázás megindulását követően a 'rügyhüvely' hatol át a talajrétegen, majd felnyílik, és az első 'lomblevél' a nyíláson át a szabadba lép. A lomblevelek alaktani bélyegei elhelyezkedésüktől függetlenül azonosak. A búza lombleveleinek részei a következők: levélhüvely, levéllemez, nyelvecske, fülecske. A búza levélhüvelyének két széle nem nő össze, eltérő mértékben borítja az internódiumokat. Az alsó internodiumokat borító levélhüvelyeknek jelentős szerepük van a szalmaszár szilárdításában. A levélhüvelyek a csomókból indulnak ki és a levéllemezben folytatódnak. A levéllemez nagysága és alakja fontos fajtabélyeg. A levéllemez nagyságán kívül jellemző a szárhoz viszonyított elhelyezkedése (szöge), mert nagymértékben meghatározza a napfény hasznosulását.

A levélhüvely és a levéllemez találkozásánál van a nyelvecske (lingula), amely hozzásimul a szárhoz és megakadályozza, hogy a levélhüvelybe víz hatolhasson be. A levéllemez válla két lekerekített fülecskében (auricula) végzőik, mely fontos fajbélyeg. A fülecske az árpán és a búzán jól kifejlett és átfogja a szárat. Az árpa fülecskéi nagyok és csupaszok, a búzáé szőrözöttek. A rozson igen kicsinyek, a zabon pedig hiányoznak.

Minden 'mellékhajtásnak' egy 'előlevele' van, amely felépítésében és feladatában hasonlít a rügyhüvelyhez. Védelme alatt alakul ki a mellékhajtás kezdeménye.

A búza virágai összetett virágzatot, kalászt (füzéres füzér) alkotnak. A búza virága kétivarú. A magház csúcsi részén kétágú, tollas bibe található. virágonként 3-3 porzó van. A virágtakaró nem a védelemben játszik szerepet, hanem lepelpikkellyé (lodicula) módosult és virágzásbiológiai szerepet tölt be. Virágzáskor megduzzad és szétnyitja a toklászokat. A virágot két toklász borítja, a fejlettebb a külső toklász (palea inferior) és a belső toklász (palea superior). A kalászkát kétoldalt kalászkapelyva (gluma) borítja. Ha a külső toklászon szálka (arista) van, akkor szálkás- (aristatum), ha nem visel szálkát, akkor tar- (muticum) búzáról beszélünk.

A kalászvirágzat főtengelye a kalászorsó, amelyen a kalászkák kétoldalt lépcsőzetesen helyezkednek el. A kalászorsónak azt a részét, amelyhez a kalászorsó ízesül, padkának, a két padka közötti részt orsótagnak nevezzük. A kalászorsó hosszúsága és a padkák száma fontos fajtabélyeg. E kettő arány fejezi ki a kalász tömöttségét. A kalásztömöttséget a Neergard-viszonyszámmal fejezik ki, amely arra utal, hogy a kalászorsó (100 mm) hosszúságán mennyi a kalászkák száma. A kalásztömöttséggel összefügg a fajlagos szemtömeg is. Ennek értékét termésbecsléskor használják. A kalászorsó egységnyi hosszúságára eső szemtömegben lényeges a fajok és a fajták közötti különbség. jobbra|bélyegkép| A szemtermés mérete a fajtára, az évjáratra és a termőhelyre jellemző. A búzának szemtermése van, tehát a mag és a terméshéj szorosan összenőtt. A szemtermés mérete a fajtára, az évjáratra és a termőhelyre jellemző. A szemtermések 'hát-' és 'hasoldalát', 'csúcsi' és 'alapi' részét különböztetjük meg. A csúcsi részen epidermisszőrök, az alapi részen pedig csírapajzs található. Malomipari szempontból nagyon lényeges a hasi oldalon található hasi barázda mélysége és alakja, mert ez nagymértékben meghatározza a kinyerhető liszt mennyiségét. A hasi barázda alakulása fajtánként lényegesen eltérő.

A szemtermés egyes részeinek aránya, nitrogén illetve fehérjetartalma lényegesen eltér. A legalacsonyabb fehérjetartalma a termés- és maghéjnak (pericarpium és testa) van. Viszonylag magas az aleuron réteg fehérjetartalma, a legmagasabb viszont az embrióé és a pajzsocskáé. Az embrió és a pajzsocska részaránya azonban alacsony, ezért a szem összes fehérjetartalmára csak kis befolyással van. Az endospermium tömegének aránya nagy (82,5%) viszont fehérjetartalma alacsony. A külső rész fehérjetartalma magasabb, mint a belső illetve középső részé.

A Triticum aestivum morfológiai csoportosítása A fajtaleírásoknál használt Körnicke-féle rendszer a fajon belül megkülönböztet tar búzát (ssp. muticum) és szálkás búzát (ssp. aristatum). A morfológiai bélyegek alapján történő besorolás nem jelent kapcsolatot semmilyen termesztési értékkel, beltartalmi stb. tulajdonsággal. Fajtabélyegei alapján a termesztett fajtákat a következő változatokba soroljuk:

I. Szálkás búzák (a toklász hosszú, világos szálkát visel, a pelyva egyszínű, kopasz)

'A/ A kalász tömött'

1. A pelyva és a szem barna = var. ferrugineum

2. A pelyva barna, a szem sárga = var. eritroleucon

3. A pelyva sárga, a szem piros-barna = var. eritrospermum

'B/ A kalász igen tömött'

4. A pelyva sárga, a szem barna = var. eritrospermum compactoides

II. Tar búzák (a toklász tar, szálka nélküli)

'C/ A kalász igen tömött.'

5. A pelyva és a szem barna = var. pirotrix

6. A pelyva barna, a szem sárga = var. delfi

7. A pelyva sárga, a szem barna = var. villorum

8. A pelyva és a szem sárga = var. leucospermum

'D/ A pelyva kopasz, egyszínű.'

9. A pelyva és a szem barna = var. milturum

10. A pelyva barna, a szem sárga = var. alborumbron

11. A pelyva sárga, a szem barna = var.lutescens

A Triticum aestivum faj rendkívül formagazdag. Az európai búzatermesztésben mintegy 4000 fajtát ismerünk, és tartanak nyilván a fajtagyűjteményekben.

A Triticum aestivum ökológiai csoportosítása A morfológiai csoportosításon kívül az üzemi termesztés számára használhatóbbak az ökológiai sajátosságokat figyelembe vevő rendszerek. A fajták négy ökotípusba sorolhatók: humid éghajlat búzái sztyeppe típusú búzák sivatagi és félsivatagi búzák magas hegyvidék párás éghajlatú búzái A humid éghajlat búzái Csapadékosabb, hűvösebb éghajlatot igényelnek. Kevésbé télállóak, növekedésük, bokrosodásuk erőteljes, széles levélzetűek és hosszú kalászúak. Bőtermők, a szemek nagyok és lisztesek. Sztyeppe típusú búzák