Névnapok: Gábor, Karina + Almár, Almira, Almiréna, Ella, Elli, Gabos, Gábriel, Gabriella, Jella, Kapolcs, Karen, Karin, Katalin, Katarina, Katerina, Miléna, Simeon
Események
Politikai események 1458 – Angliában megtartják a szeretet napját. 1649 – Pálffy Pált 178 szavazattal nádorrá választják. 1794 – Tadeusz Kościuszko vezetésével felkelés tör ki az orosz megszállás ellen és a nagy szejm által megalkotott májusi alkotmány védelméért. 1935 – A népligeti Lengyel sétányon felavatják a Lengyel Légionisták emlékművét, Pankotai Farkas Béla szobrát. 1959 – Jugoszláv párthatározat a nemzetiségi politikáról. 1977 – Indira Gandhit Morárdzsi Deszái váltja fel a kormányfői poszton Indiában. 1992 – Megszűnik a vízumkényszer a Magyar Köztársaság és az NSZK között. 1999 – Belgrád bombázása a NATO által, mely légi csapások egészen júniusig tartottak. 2008 – Irakban 4000 fölé emelkedik a harcokban elesett, illetve erőszakos cselekményekben meghalt amerikai katonák száma. 2016 – A hágai Nemzetközi Törvényszék megállapítja Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök felelősségét a srebrenicai mészárlásban és 40 év börtönre ítéli népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt.
Tudományos és gazdasági események 1882 – Robert Koch bejelentette a gümőkór baktériumának felfedezését. 2015 – 17 fokot mértek az Antarktiszon az Esperanza kutatóbázison, amely új hőmérsékleti rekordnak számít.
Kulturális események Irodalmi, színházi és filmes események Zenei események 2003 – A Linkin Park kiadta a Meteora című albumát.
Sportesemények
1907 – összeült a „Főiskolai Sport Szövetség” alakuló közgyűlése.
Formula–1 1991 – brazil nagydíj, Interlagos - Győztes: Ayrton Senna (McLaren Honda) 2013 – maláj nagydíj, Sepang International Circuit - Győztes: Sebastian Vettel (Red Bull-Renault)
Labdarúgás 2022 – Férfi válogatott mérkőzés: barátságos mérkőzés Magyarország és Szerbia között a Puskás Arénában
Egyéb események
1999 – Tűz ütött ki a Mont Blanc alagútban. Egy margarint és lisztet szállító belga tehergépjármű gyulladt ki, s a tűz gyorsan elharapódzott az alagútban. A katasztrófában 39 ember vesztette életét. 2015 – A Germanwings 9525-ös, Barcelona és Düsseldorf közötti menetrend szerinti járata a francia Alpokban lezuhant.
Születések 1494 – Georgius Agricola német tudós († 1555) 1684 – Bél Mátyás lelkész, író, tudós († 1749) 1804 – Marastoni Jakab velencei származású magyar festőművész, litográfus († 1860) 1820 – Alexandre Edmond Becquerel francia fizikus († 1891) 1837 – Fülöp belga királyi herceg I. Lipót belga király fia és a későbbi I. Albert belga király apja († 1905) 1844 – Arany László magyar költő († 1898) 1874 Adorján Jenő magyar hegedűművész, zeneszerző († 1903) Harry Houdini (er. Weisz Erik) magyar származású mágus, szabaduló művész († 1926) 1883 – Kiss János honvéd tábornok († 1944) 1890 – Jakus Kálmán testnevelő tanár, a magyar íjászsport 20. századi úttörője, többszörös magyar bajnok († 1959) 1894 – Cseh-Szombathy László magyar orvos, egészségpolitikus († 1968) 1899 – Jankay Tibor magyar grafikus, festő († 1994) 1903 – Adolf Butenandt Nobel-díjas német biokémikus, ő fedezte fel a bombykolt, mely az első kémiailag leírt feromon († 1995) 1911 Jánoky Sándor Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész († 1984) Joseph Barbera amerikai animátor, a Hanna–Barbera Stúdiók alapítója († 2006) Horn Artúr magyar mezőgazdasági mérnök († 2003) 1915 – Eugène Martin francia autóversenyző († 2006) 1917 – John Kendrew Nobel-díjas angol biokémikus, krisztallográfus († 1997) 1923 – Brian Naylor (John Brian Naylor) brit autóversenyző († 1989) 1925 – Józsa Tivadar magyar belgyógyász szakorvos, költő, író, szociográfus, műgyűjtő († 2022) 1926 – Dario Fo irodalmi Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező († 2016) 1931 – Sárosi Gábor magyar színész († 2005) 1938 – Ágh István Kossuth és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, a nemzet művésze († 2025) 1943 – Schwajda György magyar drámaíró, dramaturg, színházigazgató († 2010) 1944 Halász Aranka magyar színésznő Ronald Lee Ermey amerikai filmszínész, exkatona († 2018) Ujlaky Károly magyar színész († 2011) 1945 – Robert T. Bakker amerikai őslénykutató 1948 – Debreczeni Ferenc Kossuth-díjas magyar zenész, dobos, az Omega tagja 1952 – Dolora Zajick amerikai opera-énekesnő (mezzoszoprán) 1956 – Sulyok Tamás magyar jogász, köztársasági elnök 1958 – Funtek Frigyes magyar színész, rendező, egyetemi tanár 1960 – Nena (er. Gabriele Susanne Kerner) német popénekesnő 1964 – Annabella Sciorra amerikai színésznő 1965 – The Undertaker, amerikai pankrátor 1966 – Dér Denisa szlovák származású színésznő 1974 – Alyson Hannigan, amerikai színésznő 1975 – Peter Sanawad (er. Bihari Péter) magyar író, irodalmár 1978 – Keresztes Tamás Jászai Mari-díjas magyar színész 1980 – Forsthoffer Ágnes magyar turisztikai szakember, politikus, az Országgyűlés elnöke 1985 Valentin Preda román úszó Jen Ming-jung, kínai tornász 1986 – Gulyás László magyar labdarúgó 1989 – Aziz Shavershian (Zyzz) oroszországi születésű ausztrál testépítő, internetes sztár, személyi edző († 2011) 1991 – Tolvai Renáta magyar énekesnő 1998 – Ethel Cain amerikai énekesnő, dalszerző
Halálozások 1455 – V. Miklós pápa (* 1397) 1603 – I. Erzsébet angol királynő Anglia és Írország uralkodója (* 1533) 1751 – Pálffy János tábornok, később Magyarország főhadparancsnoka (* 1664) 1844 – Bertel Thorvaldsen izlandi származású dán szobrász, a klasszicizmus egyik legnagyobb képviselője (* 1770) 1869 – Böszörményi László országgyűlési képviselő (* 1823) 1877 – Preysz Móric magyar kémikus az MTA tagja (* 1829) 1905 – Jules Verne francia író (* 1828) 1910 – Eugène-Melchior de Vogüé francia író, irodalomtörténész, diplomata (* 1848) 1912 – Antonio Pacinotti olasz fizikus (* 1841) 1916 – Enrique Granados (Enrique Costanzo Granados y Campiña) spanyol zeneszerző, zongoraművész (* 1867) 1922 – Széchenyi Ödön török altábornagy, a magyar és a török tűzoltóság megteremtője, Széchenyi István fia (* 1839) 1945 – Klug Lipót matematikus, egyetemi tanár (* 1854) 1945 – Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, kritikus, irodalompedagógus, az MTA tagja (* 1898) 1948 – Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev orosz polgári filozófus (* 1874) 1962 – Auguste Piccard svájci fizikus (* 1884) 1976 – Sir Bernard Law Montgomery brit vezértábornagy, második világháborús főparancsnok (* 1887) 1982 – Francis Rochat svájci autóversenyző (* 1913) 1988 – Roger Loyer (Roger Auguste Loyer) francia autóversenyző (* 1907) 1995 – Lengyel János magyar színész (* 1925) 2002 – Bob Said (Boris Said) amerikai autóversenyző (* 1932) 2002 – César Milstein argentin születésű Nobel-díjas angol biokémikus, immunológus (* 1927) 2008 – Richard Widmark amerikai színész (* 1914) 2009 – Hans Klenk német autóversenyző (* 1919) 2016 – Johan Cruijff holland labdarúgó, edző (* 1947) 2020 – Albert Uderzo francia karikaturista, képregényrajzoló („Astérix”) (* 1927) 2020 – Oláh Mara, művészneve: Omara; roma származású magyar festőművész, emlékíró (* 1945) 2023 – Jankovits József Liszt Ferenc-díjas magyar operetténekes, színész (* 1951) 2024 – Eötvös Péter kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus, karmester (* 1944)
Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok
A tuberkulózis (tbc) világnapja (WHO) A miniszoknya világnapja. A kereszténységben az örömhír ünnepe: Gábriel arkangyal hírt visz Máriának, hogy 9 hónap van Jézus születéséig.
Jegyzetek
Kategória:Március napjai