Piliscsaba város Pest vármegyében, azon belül a Pilisvörösvári járásban, illetve a budapesti agglomerációban.

Fekvése A megye északnyugati részén, Budapesttől 25 km-re, a Pilis, a Gerecse és a Budai-hegység által közrezárt Dorogi-medence délkeleti részén fekszik. Határos Pilisvörösvár, Piliscsév, Pilisjászfalu, Tinnye, Perbál, Nagykovácsi, Pilisszentiván és Pilisszántó településekkel.

Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a településen végighúzódó 10-es főút; Tinnyével az 1133-as út köti össze.

A hazai vasútvonalak közül a érinti, amely 2015-ben nagyszabású felújításon esett át, azóta különösen intenzív elővárosi forgalmat bonyolít le. A vonalnak Piliscsaba határai között négy megállási pontja is létesült: Budapest felől sorrendben Pázmáneum megállóhely, Klotildliget megállóhely, Piliscsaba vasútállomás és Magdolnavölgy megállóhely (Pázmáneum személyforgalma 2021 nyara óta szünetel).

bélyegkép|250px|Vasútállomás 250px|bélyegkép|A piliscsabai alagút régi levelezőlapon A 210 méter magasan megtelepült várost északkeleten a Pilis hegység 400 métert meghaladó hegyei (Kopasz-hegy 448 m), délkeleten a Budai-hegység hasonló magasságú hegyei (Kis-Szénás 431 m, Csaba-hegy, Sós-hegy) délnyugaton a Gerecse keleti részét képező Zsámbék-Bajnai-dombvidék 200–250 méter magas agyagos dombjai határolják. A várostól délkeletre ered a Kenyérmezői-patak, amely északi-nyugati irányban halad a Dorogi-medence és a Duna felé. A településtől légvonalban 10 km-en belül helyezkedik el a Pilis-tető.

Nevének eredete A rómaiak az „Ad lucum felicem” (Boldog-liget) nevet adták az erdős hegyoldalakkal körülvett helynek. A falu neve a Csaba – bizonyára török eredetű (caba: ajándék) – személynévből keletkezett. A „Pilis” előtag a Pilis-hegységre utal. A néphagyomány a község nevét Csaba királyfitól származtatja.

Története Piliscsaba területéről őskori, késő bronzkori, római-kelta és középkori leletek ismeretesek. Hajdan erre vezetett keresztül az Aquincumot (Óbudát) Brigetióval (Újszőny) összekötő római hadi út.

Első írott emléke 1263-ból való, amikor a birtokosa Mois ispán és testvére, Sándor volt. 1274-ben Mois ispán hasonnevű fia a falut a nyulak-szigeti apácáknak adta (ugyanekkor említi egy oklevél a közelben, de már perbáli területen álló Aynard várát is). 1393-ban a pálosok is kaptak itt birtokot. 1409-ben a solymári várnagy az apácák csabai erdeinek nagy részét kivágatta, a falut elpusztította. 1451-ben Csaba prediumként szerepel, az apácák bérbe adták. A XV. század végén újra benépesült a falu, de a török hódoltság kezdetén elpusztult, és csak a XVIII. században települt újjá, mint a budai klarisszák birtoka.

1703-ban 13, 1715-ben 17 család lakta a falut. Az 1703-as összeírás szerint a lakosok állatállománya 38 marha, 6 ló, 25 juh volt. A termés pedig 8 pozsonyi mérő búzát, 12 mérő árpát és 17 mérő zabot tett ki. Az 1720-as évektől jelentősen gyarapodott a lakosság: 1728-ban 40, 1744-ben 57, 1760-ban 90 adózó szerepel az összeírásokban. 1800 körül József nádor vásárolta meg a birtokot.

A település első ismert pecsétje 1731-ből való, rajta a falu címerével. Az állított ovális gyöngysor- és vonal-gyűrűbe foglalt, körirat által határolt mezőben szántott talajból kinövő három gabonaszál van, melyek a két szélre hajlanak.

Az 1770-es úrbéri rendezéskor a 25 jobbágytelken 43 jobbágyot, valamint 104 házas és 4 házatlan zsellért írtak össze az akkori faluban. A birtokaprózódás következtében 1828-ra – a 35,5-re növekedett jobbágytelken – a jobbágyháztartások száma 65-re, a házas zselléreké 22-re növekedett.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a falu birtokstruktúrájában meghatározó maradt a nagybirtok: 1935-ben az 5 hold alatti törpebirtok 10,9%-ot, az 5 és 100 hold közötti középbirtok 27,4%-ot, és a 100 hold feletti nagybirtok 61,7%-ot tett ki. A legnagyobb birtoka (1865 hold) József Károly főhercegnek volt. A tagosítás 1860-ban történt.

1925-ben Klotildliget néven kivált a községből a belterület északi részén kialakult, üdülőterületi jellegű településrész, amely 1949-ben a Pilisliget nevet kapta, de alig egy évvel később, 1950-ben visszacsatolták Piliscsabához. 1950-ben csatolták ide Tinnyétől Jászfalut (a mai Pilisjászfalut), 1951-ben pedig a szintén szomszédos Tinnyét.

Az 1945-ös földosztással létrejött (átlagosan 10 holdas) kisbirtokokat az 1950-es évek elejétől kezdték szövetkezetekbe (Új Barázda és Jókai) szervezni. Az 1960-1961-es kollektivizáláskor 1133 holdon és 729 taggal létrejött a Haladás nevű termelőszövetkezet (tsz), ami 1977-ben beolvadt a solymári székhelyű Pilisvölgye Mezőgazdasági termelőszövetkezetbe. Ez a szövetkezet pedig 1982-ben egyesült a nagykovácsi székhelyű Rozmaring Tsz-szel és így létrejött a solymári székhelyű Rozmaring Mgtsz, 4327 hektáron és 1327 taggal.

Az 1956-os forradalom idején kisebb harc tört ki a község határában, illetve több forradalmi cselekmény is érintette a települést (egyebek közt a piliscsabai vasúti alagútban is robbantást kíséreltek meg környékbeli fiatalok). 1956. november 28-án a Piliscsabától kb. 3 km-re lévő Janza-tanyánál az erdő átfésülése során egy szovjet katonai alakulat 8 főből álló fegyveres csoporttal került tűzharcba. Hét felkelő visszahúzódott az erdőbe, egy fogságba esett.

bélyegkép|250px|Városavató 2013. október 4-én: Gáspár Csaba polgármester átveszi a város jelképes kulcsát dr. Tarnai Richárd kormánymegbízottól Az 1989-es rendszerváltozás után, Piliscsabán is demokratikusan megválasztották az önkormányzatot.

1990-ben vált le Tinnye, majd 1994. december 11-én szerveződött önálló községgé az 1950 óta Piliscsabához tartozott Pilisjászfalu.

Piliscsaba 2013. július 15. napján kapott városi címet, a városavató ünnepség 2013. október 4-én zajlott.

A piliscsabai zsidóság története A településre a 18. században érkeztek az első izraelita vallású lakosok, a korábban már itt élt magyar és szlovák nemzetiségű lakosság mellé, körülbelül abban az időszakban, amikorra az első sváb telepesek érkezése is tehető. Egy Salamon nevű zsidóval kapcsolatos az első ismert piliscsabai vonatkozású adat, ő talán már az 1720-as években itt lakhatott. Egy Márkus Dávid nevű ember viszont már úgy szerepel egy 1744-es budai összeírásban, mint aki Csabáról érkezett oda és sokadalmak részére főzött.

Az 1860-as évek táján több olyan família költözött a községbe, melynek tagjai közül jó néhányan váltak az itteni zsidóság fontos alakjává: ilyenek voltak a Fürst, a Grünfeld és a Platschek családok. Más zsidó családok az esztergomi vasútvonal kiépítésének köszönhetően fedezték fel maguknak ezt a vidéket, közülük került ki például a vasútállomás egyik első elöljárója és egy-két tehetős villatulajdonos is. A 19-20. század fordulója körüli évekre így a közösség létszáma elérte a 100 főt, 1920-ra pedig ez az érték 131-re nőtt.

A csabai izraeliták foglalkozási mintázata változatos volt; még taxisofőr is akadt köztük, aki nyaranta rendszeresen végezte termények cséplését is. Természetesen többen is voltak, akik általánosságban a zsidókra jellemzőnek tekintett hivatásokat űztek – például kereskedők voltak –, de a legtöbben gazdálkodtak is, két család pedig kifejezetten földműves életvitelre rendezkedett be.

A csabai zsidók a pilisvörösvári anyahitközséghez tartoztak, de 1906-tól saját imaházuk is volt, mely az 1980-as évekig állt; helyén a következő időszakban modernebb lakóház épült. 1902 és 1907 között izraelita magániskola is működött a településen, az állami elemi iskolába pedig 1903–1944 között 120 zsidó fiatal járt, akiknek fele jeles vagy kitűnő rendű tanuló volt. A közösség temetőjét 1900 körül nyithatták meg, a Fürst család birtokában lévő területen, a mai Árok utca és a Kenyérmezői-patak keresztezésétől nem messze délre.Bakos Nagy Márta: A kis szépségkirálynő. YouTube, hozzáférés: 2025. augusztus 23.

Közélete Tanácselnökei 1950–1990 között 1950–1951: Platschek JózsefPlatschek Sándor: Szerettük a zsidókat… Zsidók Piliscsabán 1856–1944, második kötet, 436. oldal 1950-es évek eleje: Czigány József 1959–?: Molnár VincePlatschek Sándor: Szerettük a zsidókat… Zsidók Piliscsabán 1856–1944, második kötet, 315. oldal 1970-80-as évek: Gáspár Ferenc

Polgármesterei 1990 óta Polgármester1990–1994Kasza PéterMDF-FKgP1994–1998FKgP-Fidesz-KDNP-MDF-PIFE1998–1999Fidesz-MDNP-Céhegyesület2000–2002Hársvölgyi Albertfüggetlen2002–2006Manek JánosMSZP-SZDSZ2006–2009Kasza Péter2006 Szövetség2009–2010Dr. Solti GáborKorona Csereklub Egyesület2010–2014Gáspár CsabaFidesz-Együtt a Holnapunkért2014–2019Farkas András ElekFidesz-KDNP2019–2024Fidesz-KDNP2024–Thumáné Kauzál MelindaFidesz-KDNP A településen 2000. február 13-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

2009. május 10-én újabb időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani a nagyközségben, az előző képviselő-testület néhány hónappal korábban kimondott önfeloszlatása miatt. A választás hat polgármesterjelöltje között a hivatalban lévő településvezető is elindult, de csak a harmadik helyet sikerült megszereznie.

Demográfiai adatai A település népessége az újratelepítés óta egyenletesen emelkedett az 1980-as évekig: 1785-ben 1075, 1850-ben 1174, 1870-ben 1375, 1910-ben 2374, 1941-ben 3285, 1949-ben 3618, 1980-ban 5227 fő volt a lakosság. Az utóbbi másfél évtizedben lassú népességfogyás tapasztalható (1990-ben 5201, 1995-ben 5044 fő). 1990-ben a nyugdíjasok, járadékosok aránya 22,7%, 1000 férfira 1012 nő jutott a településen. A családszerkezet – annak dacára, hogy alapvetően őrzi a tradicionális modelleket – jelzi azok fellazulását, az elöregedést. A 15 évnél idősebb népesség csaknem kétharmada (61,6%) él házasságban. Az átlagos családnagyság alig haladja meg a három főt, 100 családra 308 személy és csupán 123 gyermek jut.

A külterületi népesség nem jelentős; 1990-ben 1,2%. A lakosság már a 20. század közepén zömmel nem a mezőgazdaságból élt (1941-ben a keresők 26,0%-a a mezőgazdaságban, 16,6%-a az iparban, 57,4%-a a harmadik szektorban dolgozott). A legnagyobb társadalmi csoport (38,2%) a közszolgálatban foglalkoztatottaké volt. 1990-ig tovább csökkent a mezőgazdaságból élők aránya és növekedett az ipari dolgozóké; 17,8% dolgozott a mezőgazdaságban, 38,1% az iparban és 44,1% a harmadik szektorban. Jelentős az – elsősorban a fővárosba – ingázók aránya (az 1990-es években a dolgozók kétharmada ingázott, ennek több mint fele Budapestre).

1990-ben a munkanélküliek aránya 4,1% volt. A 18 éven felüli népességen belül legalább középiskolai végzettsége van 28,0%-nak és a 25 éven felüli népességen belül felsőfokú képzettsége van 8,6%-nak.

1990-től dinamikusan növekedett Piliscsaba lakossága. Lakóparkok létesültek, amelyek lassan benépesülnek.

1990-től 1996-ig Piliscsaba lakosságnövekedése évente 150-200 fő közötti volt. A következő három évben ez 200-300 közöttire nőtt. Az évi gyarapodás üteme ebben az évtizedben évi átlagban 6-7%-kal nőtt. 2000-től évente fokozatosan tovább emelkedett a Piliscsabát lakhelyül választók száma: 2004-ben például – egyetlen év alatt – közel tíz százalékkal: 533 fő telepedett le a faluban. A valóságban ennél is jóval többen élnek a városban, sokan ugyanis itt építkeztek, itt élnek, de nem itt vannak bejelentkezve. Ez azért is kedvezőtlen az önkormányzatnak, mert itt veszik igénybe a város nyújtotta szolgáltatásokat (pl. óvoda, iskola, egészségügyi, településtisztasági, üzemeltetési szolgáltatások), de a személyi jövedelemadójuk utáni normatámogatást nem az önkormányzat kapja. A város anyagi helyzetét, fejlesztési lehetőségeit jelentősen javítaná, ha az itt élők, az itt vállalkozók itt is fizetnének adót.

A lakóparkok beépített, illetve üres telekviszonyait tekintve 51%-os arányt mutatnak, egy 2006. november 7-i adat szerint.

Lakóparkok 2011-ben:

Magdolna-völgy I-II. Garancstető Garancsliget Csabagyöngye Fényesliget Álomvölgy I-II. Kenderesi-dűlő

Nemzetiségei