Joszif Visszarionovics Sztálin ( ), született Ioszeb Beszarionisz dze Dzsugasvili (grúzul: იოსებ ბესარიონის ძე ჯუღაშვილი; Gori, 1878. december 18. – Moszkva, 1953. március 5.) grúz származású szovjet forradalmár és politikus, aki 1920-as évek végétől haláláig, 1953-ig vezette a Szovjetuniót. 1922-től 1934-ig bolsevik párt központi bizottságának főtitkára, majd titkára, 1941-től haláláig a Szovjetunió kormányfője. Bár kezdetben kollektív vezetés részeként irányította az országot, végül az 1930-as évekre megszilárdította hatalmát, és diktátorrá vált. Sztálin a Kommunista Párt hivatalos ideológiáját marxizmus–leninizmusként határozta meg. Ennek az általa kifejlesztett változatát sztálinizmusként emlegetik.
Szegény grúz családban született Goriban, az Orosz Birodalomban. Sztálin a tifliszi teológiai szemináriumba járt, mielőtt csatlakozott a marxista Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárthoz. Bankrablások és más bűncselekmények révén gyűjtött pénzt Vlagyimir Iljics Lenin bolsevik frakciójának, és szerkesztette a párt újságját, a Pravdát. Többször letartóztatták, és többször száműzték. Miután a bolsevikok hatalomra kerültek az 1917-es októberi orosz forradalomban, Sztálin a párt legfelső vezető testületének, a Politikai Bizottságnak a tagja lett. 1922-től főtitkári pozícióját felhasználva átvette az egyszemélyi irányítást a párt szervezetei felett.
Lenin 1924-ben bekövetkezett halála után Sztálin megnyerte a vezetésért folytatott küzdelmet riválisai, köztük Lev Davidovics Trockij felett. Sztálin elmélete a szocializmus egy országban is lehetséges felépítéséről (ellentétben a marxizmussal) a párt ideológiájának központi elemévé vált. 1928-tól kezdődően a személyes irányítása alatt zajló ötéves tervek erőszakos mezőgazdasági kollektivizáláshoz, gyors iparosításhoz és központosított tervgazdálkodáshoz vezettek. Politikája hozzájárult az 1932–1933-as éhínséghez, amely milliók halálát okozta, többek között az ukrajnai holodomorban. 1936 és 1938 között Sztálin több százezer valós és vélt politikai ellenfelét végeztette ki a nagy tisztogatás során. Uralma idején becslések szerint 18 millió ember haladt át a Gulag kényszermunkatábor-rendszerén, és több mint hatmillió embert, köztük kulákokat és egész etnikai csoportokat deportáltak az ország távoli területeire.
Sztálin külföldön a Kommunista Internacionálén keresztül népszerűsítette a marxizmus-leninizmust, és támogatta az európai antifasiszta mozgalmakat. 1939-ben kormánya aláírta a Molotov–Ribbentrop-paktumot Németországgal, amelynek alapján hatalmas kelet-európai területeket vont az ellenőrzése alá. A második világháború során a hitleri Németország megszegte a paktumot, és 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót. Sztálint és a Szovjetuniót támadás teljesen felkészületlenül érte. Az ország vezetője a németek rohamos előretörése idején tizenegy napig hallgatott, és csak ezután állt a nyilvánosság elé, és a háborús erőfeszítések élére.
A Vörös Hadsereg végül, Sztálin főparancsnoksága alatt, visszaverte a német inváziót, és 1945-ben elfoglalta Berlint, ezzel véget vetve az európai háborúnak. A Szovjetunió szovjet szövetséges államokat hozott létre Kelet-Európában, és az Egyesült Államokkal együtt szuperhatalommá vált, a két ország pedig a rivalizálás időszakába lépett, amelyet hidegháborúként ismerünk.
Sztálin vezette az országot a háború utáni újjáépítés és az első szovjet atombomba-kísérlet idején is. 1946–47-ben újabb éhínség sújtotta a Szovjetuniót, amely többszázezer áldozatot követelt. A nehézségekből Sztálin újra a belső elnyomás fokozásában kereste a kiutat. 1948-ban antiszemita kampányt indított, ami 1953-ra a (zsidó) orvosok összeesküvése elleni perekben csúcsosodott volna ki, azonban Sztálin 1953-ban agyvérzésben elhunyt.
Utóda végül Nyikita Szergejevics Hruscsov lett, aki 1956-ban a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán elmondott „titkos beszédében” elítélte Sztálin uralmát, és „desztalinizációs” kampányba kezdett.
A 20. század egyik legjelentősebb történelmi alakjaként Sztálin öröksége mélyen vitatott, de megítélése elsősorban negatív. Életében hatalmas személyi kultusz tárgya volt a nemzetközi marxista-leninista mozgalomban, amely a szocializmus és a munkásosztály bajnokaként tisztelte. Ezzel szemben vezetését széles körben elítélték a tömeges elnyomás és az ember okozta éhínségek miatt, amely szovjet állampolgárok millióinak halálát okozta. Az SZKP XX. kongresszusa után a Szovjetunióban ás a szocialista országokban Sztálin személyisége és politikája széles körben kritika tárgya lett.
A Szovjetunió 1991-es felbomlása óta Sztálin bizonyos fokú népszerűséget szerzett néhány posztszovjet államban (különösen Oroszországban és Grúziában), mint a korabeli szovjet gazdaság modernizálója és győztes háborús vezető, aki iparosított szuperhatalommá alakította a Szovjetuniót.
1949 és 1956 között Magyarországon is érvényesült Sztálin politikája és személyi kultusza Rákosi Mátyás és társai tevékenysége révén. A XX. kongresszus és különösen az 1956-os forradalom nyomán a magyarországi kommunisták is szakítottak a sztálinizmussal.
A „Sztálin” név eredete A grúz kiejtés szerinti Joszib Dzsugasvili első használt álneve (mozgalmi neve) Koba Ivanovics volt, melyet Alexander Kazbegi „Apagyilkos” (grúz nyelven ალექსანდრე ყაზბეგი: მამის მკვლელი) című művének népi hős szereplőjétől vett kölcsön az 1890-es évek végén. Illegális munkája során később még számos más egyszerű álnevet is használt.
A „Sztálin” (Сталин) nevet először a Szociáldemokrata lapban 1913. január 12-én megjelent cikkében használta. A „sztálin” (сталин) valószínűleg az orosz „acél” (сталь) személy-képzős változata (hasonlóan a Léna [folyó] → Lenin névhez). Szabályos magyar átírása ékezet nélküli lenne (Sztalin), de ékezettel rögzült a magyar tényirodalomban.
Élete Gyermek- és ifjúkora (1878–1900) Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1878-ban született a cári Oroszország grúziai tartományában, (Tifliszi kormányzóság) a Tbiliszi fővárostól 150 km-re északnyugatra fekvő Gori kisvárosban. Édesapja, az egyes feltételezések szerint oszét származású Visszarion (Beszarion) Ivanovics Dzsugasvili (1850 k.–1890) 1870 körül költözött Didi-Lilóból Goriba, ahol cipészüzletet nyitott. 1874-ben feleségül vette a 15 éves, szintén jobbágy származású, a korabeli viszonyoknak megfelelően írástudatlan Jekatyerina Georgijevna Geladzét (1858–1937), aki – férjéhez hasonlóan – nem beszélt oroszul. A mélyen vallásos asszony három csecsemőt temetett el, az utánuk születő Joszif volt az egyetlen, aki megérte a felnőttkort. A fiát féltve nevelő anya Szoszónak becézte Joszifot.
1888-ban, a helyi ortodox elemi népiskolában kezdte tanulmányait, ám egy évvel később apja kivette onnan, és Tbiliszibe vitte, Adelhanov cipőgyárába, saját munkahelyére (a gori cipőüzlet ugyanis csődbe ment). Erős akaratú édesanyja harcolta ki, hogy fia visszakerüljön az iskolapadba. A családfő korai halálát követően édesanyja mosást vállalt, hogy eltarthassa gyermekét, aki hat éves korában fekete himlőn esett át, amelynek nyomai élete végéig arcán maradtak, 12 éves korában pedig balesetben úgy megsérült a bal karja, hogy többé nem tudta szabadon mozgatni. 200px|bélyegkép|balra|Sztálin 15 éves korában Az ifjú Dzsugasvili a legjobb tanulók közé számított: intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, kedvelte a romantikus grúz elbeszélő irodalmat és Alekszandr Kazbegi regényeit, megismerkedett Ilia Csavcsavadze költeményeivel, valamint Sota Rusztaveli klasszikus műveinek hőseivel. 1894-ben, kitüntetéssel végezte el a tizedik osztályt, ezért tanítója javaslatára édesanyja tovább taníttatta. Így került a korabeli Grúzia legjobb tanintézetének számító tbiliszi ortodox papi szemináriumba ösztöndíjasként.
Korai irodalmi és társadalmi érdeklődését, tehetségét mutatja, hogy nem volt még 14 éves, amikor öt, majd később még hat liberális–szociális motívumokban gazdag költeménye jelent meg a Csavcsavadze szerkesztette Iveria nevű grúz irodalmi lapban.
Tanulmányait eleinte a papi szemináriumban is kitűnő eredményekkel végezte, a papnevelde rendkívül szigorú belső fegyelme azonban hamarosan lázadóvá tette, elvesztette érdeklődését a tárgyai iránt és csatlakozott a többi diák szervezkedéseihez. Már 1893-ban kizártak ilyen szervezkedés miatt 87 hallgatót. Köztük volt Miha Chakaja, a leendő bolsevik forradalmár is, akivel később Sztálin együtt dolgozott a mozgalomban.
1896-tól „tiltott” olvasmányai miatt egyre többször került összeütközésbe a szeminárium szabályaival. A helyi közkönyvtár tagjaként olvasta Scsedrin, Gogol, Csehov, Tolsztoj műveit, ismerte Thackeray, Victor Hugo, Balzac munkáit. A tudományos művek közül életrajzírói szerint olvasta Charles Darwintól Az ember származását, Henry Thomas Buckle-tól Az angol civilizáció történetét, Baruch Spinoza Etikáját, Mengyelejev Vegytanát. Tiltott olvasmányai miatt számos alkalommal megbüntették. Különösen nagy hatással volt rá Csernisevszkij 1863-as Mit tegyünk? (Что делать?) című műve, valamint Alexander Kazbegi regénye, amelynek egyik harcos szereplőjéről választotta mozgalmi álnevét (Koba).
A visszahúzódó, konok természetű fiatal Dzsugasvili gyakran ingerlékenyen vitatkozott társadalmi és tudományos kérdésekről. Alacsony származásából származó kisebbrendűségi érzése gyakran megnyilvánult mohó tanulásában és agresszív vitastílusában. Később a szocialista mozgalomban sem múlt ez el; gyakorlatilag ő volt az egyetlen jobbágyszármazású a bolsevik vezetők között.
1897-ben került kapcsolatba a marxista irodalommal barátai, köztük Alekszander Culukidze hatására. Belépett a papi szemináriumban működő titkos marxista diákkörbe, tanulmányozta Karl Marx, Friedrich Engels munkáit és Lenin korai írásait.
1898-ban tagja lett a szociáldemokrata jellegű grúz Meszame daszi (Harmadik csoport) nevű szervezetnek. Sztálin, Lado Keckhoveli és Alekszander Culukidze képezték a forradalmi marxista kisebbséget e szociáldemokrata csoporton belül. Sztálin tantervet készített a marxista munkáskörök számára.
Illegális kommunista tevékenysége Grúziában bélyegkép|balra|200px|Sztálin 1902-ben 1899 tavaszán sorozatos fegyelmezetlensége miatt eltanácsolták a teológiáról. A nyárra visszatért Goriba, majd az év végén tisztviselői állást kapott, lakással, a tifliszi meteorológiai obszervatóriumban. Ez megfelelő fedőfoglalkozás volt számára, ami mellett minden idejét illegális tevékenységének szentelte. 1900 tavaszán a Meszame daszi vezetőit a hatóságok letartóztatták, így rá maradt a május elsejei sztrájk és tüntetés megszervezése. Ez utóbbin néhány száz munkás jelent meg, Koba beszédet is mondott. A nyár folyamán Tbiliszibe érkezett V. K. Kurnatovszkij, az Iszkra (Szikra) című, Lenin szerkesztette lap munkatársa. Dzsugasvili ekkor találkozott először a Kaukázuson kívüli forradalmi erőkkel.
A cári titkosrendőrság, az Ohrana, felfigyelt a tevékenységére és 1901 márciusában megpróbálta letartóztatni, de Sztálin illegalitásba vonult. Megkezdődött „hivatásos forradalmári” pályafutása, barátai támogatták anyagilag. Részt vett Tbilisziben az 1901 május 1-jei demonstráció szervezésében, amin már ezrek vettek részt és összecsaptak a hatóságokkal. A katonák a tömegbe lőttek, áldozatok is voltak.
1901 novemberében megválasztották az 1898-ben létrehozott Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tbiliszi bizottságába. A pártszervezet szeptembertől Bakuban jelentette meg, Lado Kechoveli szerkesztésében, a Brdzola (Harc) című illegális grúz marxista kiadványt, ami összesen háromszor jelent meg. Az 1930-as évektől az SZKP hivatalos történetében a lap létrehozását és fő cikkeit már Sztálinnak tulajdonították.