Jobbágyújfalu (, ) Pinkamiske településrésze, egykor önálló község Ausztriában Burgenland tartományban a Felsőőri járásban.

Fekvése Felsőőrtől 12 km-re délkeletre a Teichenbach partján fekszik.

Története A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a római korban is éltek emberek. Több római-kori halomsírt a találtak a határában, melyek azonban sajnos mára elpusztultak. 1496-ban "Wyfalw" alakban említik először, a vörösvári uradalomhoz tartozott.Csánky Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest 1890. 1529-ben és 1532-ben elpusztította a török, mely után délről menekült horvátokkal telepítették be. A szájhagyomány szerint innen szállítottak savanyúvizet az Erdődyek vörösvári kastélyába, azonban ennek az ásványvízforrásnak a helye ma már nem ismert. A falu neve az 1697-es egyházi vizitációban is szerepel. Templomát 1827-ben kezdték építeni és 1836-ban szentelték fel. Délnyugatra a falutól található szőlőhegye, ahol minden család rendelkezett szőlővel és pincével. A település első iskoláját 1860-ban építették, majd 1912-ben újat építettek helyette. 1890-ben a tűzvésznek 20 zsúptetős lakóház esett áldozatul. Ezt követően több család vándorolt ki a tengerentúlra. Az ő adományaikból emelték 1906-ban a központban álló keresztet, melyen az adományozók neve egy márványtáblán van feltüntetve. 250px|jobbra|bélyegkép|Jobbágyújfalu – utcarészlet

Vályi András szerint "Jobbágyi Újfalu. Vas Várm. földes Ura Gróf Batthyáni Uraság, fekszik Pinka Miskéhez nem meszsze, mellynek filiája; határja középszerű."

Fényes Elek szerint "Jobbágyi-Ujfalu, (Rohrbach), német falu, Vas vmegyében, a vörösvári uradalomban: 300 kath. lak., hegyes határral, szőlőhegygyel."

Vas vármegye monográfiája szerint "Jobbágyi-Ujfalu, 84 házzal és 571 r. kath. és ág. ev. vallású, németajkú lakossal. Postája Pinka-Miske, távírója Német-Szt-Mihály. " Vas vármegye

1910-ben 519, túlnyomórészt német lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Vas vármegye Felsőőri járásához tartozott. 1921-ben Ausztria Burgenland tartományának része lett. Ebben az évben alakították meg a helyi tűzoltóegyletet. Jobbágyújfalut 1971-ben Pinkamiskéhez csatolták.

Nevezetességei Urunk Mennybemenetele tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1827 és 1836 között épült.

Külső hivatkozások Pinkamiske hivatalos oldala Jobbágyújfalu a dél-burgenlandi települések honlapján A helyi tűzoltóegylet honlapja

Jegyzetek

Kategória:Burgenland települései Kategória:Vas vármegye települései