Alsószalatna (1899-ig Kis-Szlatina, szlovákul Slatinka nad Bebravou) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Báni járásban.

Fekvése Bántól 14 km-re északra fekszik.

Története A mai falu területén már az újkőkorban is éltek emberek. Egykori barlangi telep, a lengyeli kultúrához tartozó temetkezések, valamint a hallstatti és a puhói kultúra településének nyomait tárták itt fel.

A települést 1481-ben „Slacynka” alakban említik először, majd „Kysseb Zlathyna”, „Zlathynka” alakban említik a korabeli források. 1598-ban már későbbi magyar nevén, „Kys Zlatina” néven bukkan fel. Az összeírás szerint ekkor malom, fűrésztelep és 8 ház állt a településen. 1720-ban 7 adózója volt. 1726-ban papírmalom kezdte meg működését a faluban. 1784-ben 34 házban, 41 családban 212 lakosa élt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „Nagy, és Kis Szlatina. Két tót falu Trentsén Várm. földes Uraik Gr. Kolonits, és B. Zay Uraságok, lakosaik katolikusok, és másfélék is; Kis Szlatina a’ Nagynak filiája, földgyeik termékenyek, fájok, réttyek elég van.”

1828-ban 29 háza és 343 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdasággal és sáfránygyűjtéssel foglalkoztak.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Szlatina (Kis), tót falu, Trencsén vmegyében, a zai-ugróczi uradalomban: 253 kath., 20 evang., 7 zsidó lak., és egy papiros-malommal. Ut. p. Nyitra-Zsámbokrét.”

A trianoni békéig Trencsén vármegye Báni járásához tartozott.

A háború után lakói állattartással, favágással, gyümölcstermesztéssel, idénymunkákkal keresték kenyerüket. Fűrésztelepe is működött.

Népessége

1910-ben 471, túlnyomórészt szlovák anyanyelvű lakosa volt.

2001-ben 221 lakosából 219 szlovák volt.

2011-ben 200 lakosából 195 szlovák volt.

2021-ben 198 lakosából 192 (+1) szlovák, 2 (+1) egyéb és 4 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

Jegyzetek

További információk Hivatalos oldal Községinfó Alsószalatna Szlovákia térképén E-obce.sk

Alsoszalatna Kategória:Trencsén vármegye települései