Nagymarosi Mihály, 1961-ig Cziszler Mihály (Nagymaros, 1919. október 6. – Nagymaros, 2002. szeptember 7.) válogatott labdarúgó, jobbfedezet.
Élete Mihály Nagymarosi 1919. október 6-án született Nagymaroson, eredeti neve Mihaly Csiszler volt. Később a szülővárosa nevét vette fel, így lett Nagymarosi. Fiatal korától kezdve focizott, és 1936-ban, 17 évesen a Phőbus Budapestenél kapott játékengedélyt. 1939-ben kiválasztották az „Európa válogatottjába” egy Anglia elleni mérkőzésre a Wembley Stadionban. Ugyanebben az évben az Újpesthez igazolt, ahol 1951-ig szerepelt.
Fogolyként és Romániai pályafutás Miután 1944-ben hadifogságba esett, és a Foksány táborba internálták, Nagymarosi továbbra is focizott a foglyok és a szovjet katonák közötti mérkőzéseken. Az 1945-ös sportújságok szerint ugyanebben az őszben ő és egy másik magyar játékos, Zörgő János, a Törekvés egykori játékosa „felfedezték” Buhusban, ahol a Textila gyár dolgozóiként és a helyi labdarúgócsapat tagjaiként tevékenykedtek.
A Sportul popular beszámolói megerősítik, hogy a két játékos korábban a focsáni tábor foglyai voltak, és a szabadulás után úgy döntöttek, hogy Romániában maradnak, ahol munkalehetőséget és a sporttevékenység folytatásának lehetőségét kínálták számukra. A Textila Buhuși a román–magyar sportegyezménynek megfelelően adta ki a játékengedélyüket, a játékosok nyilatkozatára és a budapesti szövetség jóváhagyására volt szükség.
Az ugyanazon újság 1945. október 20-i száma közölte Nagymarosi és Zörgő nyilatkozatait, akik elmondták, hogy a táborban különleges bánásmódban részesültek, mivel nem frontkatonák voltak, hanem a második világháború alatt munkára mozgósították őket, és főként a labdarúgó-mérkőzéseken használták őket. A táborból való szabadulás után, Buhușiban, találkoztak más focibarátokkal, többek között az U.A.M. Marosvásárhely egykori játékosaival, valamint Vărzaruval, aki korábban a Nagyváradi AC csapatában szerepelt, és akik a Textilánál játszottak. Ők segítették, hogy csatlakozzanak a helyi csapathoz, a gyár vezetése pedig esztergályosi munkát ajánlott számukra, ami biztosította megélhetésüket. Akkoriban azt nyilatkozták, hogy nem tervezik közeli visszatérésüket Magyarországra, és hogy ajánlatokat kaptak többek között a Ferar, U.A.M. és az ITA Arad csapataitól.
Az utolsó mérkőzés, amelyen mindkét játékos a Textila csapatában szerepelt, 1945 októberének végén, a Metrom Brassó ellen volt, amikor Nagymarosi teljesítménye gyenge volt egy hirtelen megbetegedés miatt. Egy 1945. decemberi cikk szerint mindkét játékos visszatért Magyarországra: Nagymarosi az Újpesthez, Zörgő pedig a Kőbányai Barátsághoz.
Egy későbbi beszámoló szerint a Textila Buhușiba történő átigazolásukat egy szovjet tiszttel kötött nem hivatalos megállapodás tette lehetővé, amely pénzösszeget is magában foglalt, és a játékosok Focșani és Buhuși közötti gyalogos utazása azért történt, hogy elkerüljék az esetleges retorziókat, mivel dezertőröknek számítottak.
Ugyanazon cikk szerint Nagymarosi időszaka a Textila Buhușinál rövid volt. Egy Sfântu Gheorghe-i mérkőzés után, ahol a közönség előtt mutatták be, mint a Wembley-n szerepelt Európa-válogatott tagját, a magyar hatóságok hivatalos úton intézkedtek hazatelepítéséről. 1946 elején visszatérve Magyarországra ismét behívták a válogatottba, ahol Ausztria ellen játszott.
Az esemény azonban a helyi emlékezetben is megmaradt: az 1946 áprilisi Ciocanul–Újpest mérkőzésen Bukarestben egy buhuși-i szurkolói csoport külön utazott, hogy üdvözölje Nagymarosit, aki a pályán üdvözölte és beszélgetett velük.
Pályafutása Klubcsapatban Cziszler Mihály a Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Egylet csapatából (1932–1936) került a Phöbus SE csapatához (1936–1939). 1939. március 26-án debütált a magyar bajnokság élvonalában az akkori egyik legerősebb csapatban. A szezon végén a várost nem, de a csapatot elhagyta: áthívta magához az Újpest FC (1939–1952) akkor éppen bajnok és Közép-Európai Kupa-győztes együttese. Nagyszerű éveket töltött a lila-fehéreknél. 1945. őszén tért haza; hamarosan visszaszerezte helyét a lila-fehérek fedezetsorában. Az 1945–1946-os és az 1946–1947-es, egyaránt bajnoki címmel zárt szezon tekinthető pályája csúcsának. Az 1950-es évek elején még játszott az Újpesti TE-ből lett Budapest Dózsában, majd megtört a pályafutása. Egy súlyos sérülésből nehezen épült fel, emiatt száműzték a második csapathoz. Sebzett lélekkel hagyta el a Megyeri úti pályát 1952. őszén. Focizott még egy rövid ideig a Debreceni Dózsában (1952). Megtalálható a neve egy kupasorozatban a Budapesti Spartacusban (1953). 1954–1955 között alkalmanként beszállt a Nagymarosi Vasutasba.
A válogatottban 1942–1950 között 13 alkalommal szerepelt a válogatottban és 3 gólt szerzett. 1942. május 3-án debütált a válogatottban, gólt is lőtt a németeknek, de aztán a következő másfél évben, a háború alatti válogatott mérkőzéseken már nem kapott szerepet. A sajtó nem mindig volt kibékülve vele, játékát hol lassúnak, hol önzőnek minősítette. Játékostársai ellenben mindig nagyon sokra tartották. 1946–1948 között 11 válogatott mérkőzése volt. Ezután már csak egy alkalommal volt válogatott: 1950. május 14-én. Pechjére, de a magyar labdarúgás szerencséjére olyan riválisai voltak a jobbfedezet posztján, mint Bozsik József és Kovács Imre. Négyszeres Budapest válogatott (1946–1949).
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1945-tavasz, 1945–46, 1946–47 2.: 1941–42 3.: 1950-ősz A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019. Képes Sportlap, 1948. január 27.
Kategória:1919-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Phőbus labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Budapesti Spartacus labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Nagymarosiak