A Granada CF, teljes nevén Granada Club de Fútbol egy spanyol labdarúgócsapat. A klubot 1931-ben alapították, jelenleg az elsőosztályban szerepel.

Története

A Granada Club de Fútbol csapatát 1931. április 14-én alapították, a klub első elnöke Julio López Fernández volt.

A klub első meccsét a Deportivo Jaén ellen játszotta, amely 2–1-es sikerrel végződött.

Néhány sikeres év után a Granada az 1941-42-es szezonban feljutott az első osztályba. A csapat innentől kezdve, egy szezont eltekintve, négyéves periódusokban szerepelt az első osztályban, mígnem 1976-ban kiesett, és a visszajutás azóta sem sikerült.

Bár a '80-as években a csapat eltöltött pár szép évet a másodosztályban, ennek és a következő évtizednek a legnagyobb részét a harmadosztályban töltötte.

2002-ben a Granada aztán még egy osztályt zuhant, miután nem fizette ki játékosait.

2011-ben a klub a másodosztály rájátszásának győzteseként feljutott az élvonalba. Több szezonon keresztül küzdöttek a kiesés elkerüléséért, végül a 2016-2017-es idényben kényszerültek búcsúzni az első osztálytól ,miután utolsó helyen végeztek a Primera Divisionban. A 2018-2019-es évadban sikerült újra kivívniuk a feljutást a másodosztályból, így visszajutottak a legmagasabb osztályba.

Jelenlegi keret

Utolsó módosítás: 2022. február 21. A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek. A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

MezszámNévNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Korábbi csapatÉrték (€)Szerződés lejártaKapusok1Luís MaximianoCeleirós Sporting CP7 000 0002025.06.30.13Aarón EscandellCarcaixentUtánpótlásból került fel1 000 0002023.06.30.João CostaBarcelosUtánpótlásból került fel200 0002022.06.30.Védők2Santiago AriasMedellín Atlético de Madrid4 000 0002022.06.30.3Sergio EscuderoValladolid Sevilla FC2 000 0002022.06.30.6Germán SánchezSan Fernando CD Tenerife800 0002022.06.30.15Carlos NevaEl Puerto de Santa MaríaUtánpótlásból került fel4 000 0002025.06.30.16Víctor Díaz Sevilla CD Leganés700 0002022.06.30.17QuiniCórdoba Rayo Vallecano400 0002023.06.30.22Domingos DuarteCascais Sporting CP9 000 0002023.06.30.28Raúl TorrenteMurciaUtánpótlásból került fel900 0002024.06.30.Neyder Lozano Quibdó Elche CF200 0002022.06.30.Középpályások4Maxime GonalonsVénissieux AS Roma2 000 0002023.06.30.5Luis MillaMadrid CD Tenerife4 000 0002024.06.30.8Yan Eteki Yaoundé Sevilla FC1 500 0002022.06.30.19Ángel MontoroValencia UD Las Palmas1 200 0002022.06.30.26Isma RuizGójarUtánpótlásból került fel400 0002023.06.30.Njegoš PetrovićKrupanj FK Crvena zvezda2 500 0002025.06.30.Csatárok7Alberto SoroEjea de los Caballeros Real Madrid CF2 500 0002025.06.30.9Luis Suárez Santa Marta Watford FC10 000 0002025.06.30.10Antonio PuertasBenahadux UD Almería4 500 0002024.06.30.11Darwin Machís Tucupita Udinese Calcio7 500 0002023.06.30.12Dani RabaSantander Villarreal CF900 0002022.06.30.14Matías ArezoMontevideo CA River Plate7 000 0002026.06.30.20Carlos BaccaPuerto Colombia Villarreal CF1 500 0002022.06.30.21Rubén RochinaSagunt Levante UD2 800 0002023.06.30.23Jorge MolinaAlcoy Getafe CF1 000 0002022.06.30.24Myrto UzuniBerat1995. május 31. Ferencvárosi TC3 500 0002025.06.30.35Álex ColladoSabadell FC Barcelona3 000 0002022.06.30.Kölcsönadott játékosokNévPosztNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Kölcsönben ittÉrték (€)Kölcsön lejártaLuis Abramvédő Lima Cruz Azul7 000 0002022.06.30.Adrián MarínvédőTorre-Pacheco Famalicão1 200 0002022.06.30.MonchuközéppályásPalma de Mallorca Real Valladolid CF3 000 0002022.06.30.AntoñíntámadóMálaga Málaga CF1 000 0002022.06.30.

Az eddigi szezonok

SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1933/343ª1.1934/352ª7.1935/362ª6.1939/402ª2.1940/412ª2.1941/421ª10.1942/431ª12.1943/441ª8.1944/451ª12.1945/462ª4.1946/472ª7.1947/482ª7.1948/492ª3.1949/502ª9.1950/512ª6.1951/522ª13.1952/532ª9.1953/542ª4.SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1954/552ª3.1955/562ª8.1956/572ª1.1957/581ª13.1958/591ª13.1959/601ª12.1960/611ª16.1961/622ª3.1962/632ª6.1963/642ª6.1964/652ª7.1965/662ª2.1966/671ª14.1967/682ª1.1968/691ª8.1969/701ª12.1970/711ª10.1971/721ª6. SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1972/731ª13.1973/741ª6.1974/751ª15.1975/761ª17.1976/772ª10.1977/782ª9.1978/792ª6.1979/802ª13.1980/812ª17.1981/822ªB10.1982/832ªB1.1983/842ª8.1984/852ª18.1985/862ªB7.1986/872ªB3.1987/882ª19.1988/892ªB16.1989/902ªB4.1990/912ªB5.SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1991/922ªB9.1992/932ªB3.1993/942ªB6.1994/952ªB13.1995/962ªB2.1996/972ªB6.1997/982ªB4.1998/992ªB6.1999/002ªB1.2000/012ªB5.2001/022ªB10.2002/033ª4.2003/043ª1.2004/053ª5.2005/063ª1.2006/072ªB13.2007/082ªB5.2008/092ªB10.2009/102ªB1.2010/112ª

Ismertebb játékosok

Juan Agüero Valeriano Ferreira Pedro Fernández Víctor Juárez Adalberto Martínez Eduardo Pascual Crispín Maciel Gustavo Benítez Carlos Gomes Arsenio Iglesias César Ángel Pindado Capi Ismael Pedro Vega Paco Esteban Diego Camacho Antonio Notario Pahiño Juanjo Julio Montero Ladislao Mazurkiewicz Denís Milar Félix Hernández Milos Kostic

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos weboldal Nem hivatalos weboldal Nem hivatalos weboldal

Kategória:Spanyol labdarúgócsapatok Kategória:1931-ben alapított labdarúgócsapatok