thumb|right|310px|Hajdúdorog népességváltozásának ábrája 1773 és 2013 között Hajdúdorog az ország északkeleti részén, Hajdú-Bihar vármegye északi területein fekszik. A hajdúböszörményi kistérség három városának egyike, amelyet 2013. január 1-jén a KSH becslései szerint 8 877-en laktak. A település 10 065 hektárnyi területén ekkor összesen 3 597 darab lakást számoltak össze. Az adatok tükrében Hajdúdorog lakossága csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor a város lakásszáma az elmúlt években stagnált, sőt enyhe növekedést mutatott.A KSH Helységnévtára, Hajdúdorog A hajdúvárosok közé tartozó Hajdúdorog Magyarország egyetlen görögkatolikus megyés püspöki székhelye, amivel a jószerével református hajdúságban a történelem folyamán is kitűnt. A város hagyományvilágát, egyedi kulturális fejlődését nagy mértékben befolyásolta a görögkatolikus vallás elterjedése és általánossá válása. Mindennek a hátterében Hajdúdorog sajátságos történeti fejlődése, és a környéken egyedülálló demográfiai története áll, amelyet a történelmi Magyarország több nemzetisége is formált.
Hajdúdorog demográfiai története
Hajdúdorog területe már a kőkorszaktól kezdve lakott volt. A Tisza árterületének peremén fekvő területet több nép is lakta a történelem folyamán, amelyekről régészeti leletek tanúskodnak. A korabeli népességről azonban sokáig semmiféle adatot nem találunk. A mai város külterületén fekvő Temető-hegy leletei Árpád-kori településről árulkodnak, és a névadásból több információt is ki lehet következtetni a korabeli népesség történetére vonatkozólag. A hiányos információk miatt tehát az is csak feltevés, hogy a 11–12. század körül alapított Doroch nevű falu elpusztult a tatárjárás idején.
Az első demográfiai adatok 1543-ból származnak, amikor az úgynevezett dikális összeírások során az állam adószedői összeírták az adóalapot képező porták számát Szabolcs vármegyében, ahová Hajdúdorog valamikor tartozott.Országos Levéltár; Kamarai lt. Conscriptiones Dicales XLI.-XLII. kötet Az 1543-as dikális ívek szerint Dorogon 26 porta állt. Ez azt jelentette, hogy Dorog ekkor közepes méretű település volt a környező falvak és városok méretéhez viszonyítva. A következő dikális összeírás 1549-ben történt, amikor az iratokra összesen 50 portát vezettek fel, és ekkor felsorolták azokat is, akik nem voltak adókötelesek. A korabeli népességszámot ezekből az adatokból ugyan nem lehet pontosan megállapítani, de következtetni lehet a település lélekszámára. Az 1549-es összeírás szerint 87 személyt biztosan összeírtak, akik közül 50 személy adófizető gazda volt, nyolcan származásuk vagy címük alapján mentesültek az adók alól, és 29-en túlságosan szegénynek bizonyultak az adó megfizetéséhez. Egy adózó családfővel egy háztartásban a 16. században átlagosan 10 fő élt, amelybe beletartoztak a családtagok és a cselédség is. Egy szerényebb jövedelmű ember, például egy zsellér ugyanakkor átlagosan 4 tagú családjával lakott.A korabeli adatok becsléséhez a Veszprémi Püspökség 1747. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek községi névsorai adtak alapot. Ezek alapján Dorog lakossága a 16. században körülbelül 7-800 fő között mozgott.
Az adóösszeírásokban elsőként 1565-ben jegyezték fel Dorog birtokos lakóinak a névsorát, amelyet a soron következő dikális összeírások során rendre megismételtek. A különböző években összeírt névsorok összehasonlítása több érdekes információt is elárul a korabeli Hajdúdorog lakóiról. Egyrészt az tűnhet fel, hogy bizonyos nevek újra meg újra előfordulnak, ami az adott család megtelepedésére utalhat. Másrészt nagyon fontos megjegyezni, hogy a névsor nagyjából magyar neveket tartalmaz, vagyis a török korban Dorogot magyarok lakták. Az eltűnő idegen nevek, vagy a más népek neveire utaló, magyarosított nevek (mint például az Orosz, a Rácz, a Török) tanúsága szerint a településre vegyes származású lakók vándoroltak be, de névhasználatuk alapján elmondható, hogy ekkorra már teljesen beolvadtak a magyarok közé. Az 1572-es év azonban felborítja a korabeli Hajdúdorog népességéről kialakított képet. Dorog 1566-tól kezdve adót fizetett a törököknek a békéért cserébe, ugyanakkor továbbra is a Magyar Királysághoz tartozó tokaji uradalom része maradt. Ez azt jelentette, hogy a település kétfelé fizetett adót. 1572-ben a megszokott dikális összeírás mellett egy török defterdár is összeírta a dorogi adózókat. A tokaji lajstrom alapján 43 családot jegyeztek fel, míg a török névsorban összesen 70 családfő neve jelent meg. A különbségek a nevek összehasonlításával csak növekednek, ugyanis a két listában mindössze nyolc név egyezik meg. Ráadásul a török névjegyzék túlnyomó többségében délszláv eredetű neveket tartalmaz. Ugyanakkor a szláv eredetű nevek más magyar forrásokban egyáltalán nem jelennek meg.
Arra a kérdésre, hogy Dorogot a 16. században többségében délszlávok vagy magyarok lakták-e, nincsen pontos válasz. Egyrészt előfordulhat, hogy a defter néhány nevet egyszerűen csak kitalált, hogy a munkáját elismerjék felettesei, vagy talán egy menekülőben lévő délszláv csoportot írt össze, akiket a tokaji adószedők már nem találtak Dorogon. Ugyanakkor az 1581-es urbárium, amely elvileg minden lakót összeírt, rácoknak nevezte a település lakóit. De ezt követően magyar neveket sorolt fel.Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI.-XVII. század, (1959) Más források pedig a délszláv lakosság jelenlétét Dorog bizánci rítusú vallásában látják. Másrészt a tokaji uradalom dikális összeírása rendszerint feljegyezte, ha más nemzetiségűek is laktak egy településen, vagy legalább utalt rájuk a több éves összeírások során. A magyar forrásokban azonban ekkora arányú délszláv népesség jelenlétére nincs bizonyíték. Az urbáriumban szereplő rác szó pedig ugyanúgy utalhatott vallásra vagy foglalkozásra is. Akárhogyan is történt Dorog a tizenöt éves háború során 1594-ben elnéptelenedett, és noha a következő években a közelben elrejtőzött korábbi lakók egy része visszatért, 1600-ban újra deserta jelzővel illették, azaz lakatlan pusztabirtok volt.
A hajdúk betelepítése Az elnéptelenedett Dorogra a 17. század elején feltehetőleg többen is visszatértek, de az igazi újjáéledést Bocskai István 1605-ös korponai kiváltságlevele jelentette, amely Dorogot is a hajdúknak adományozta. A hajdúk megtelepedése Dorogon azonban több megoldatlan kérdést is felvet. Egyrészt széles körű szakmai vita bontakozott ki a témával foglalkozó történészek között arról, hogy a valóságban összesen mennyi hajdú vitézt telepített le Bocskai.Györffy István (Magyar nép, magyar föld c. gyűjteményéből A hajdúk eredete c. írása, 1943; Budapest) például arról ír, hogy a közel tízezer családfő összesen körülbelül 61 500 hajdú letelepedését jelenthette. Ez a korabeli népességi adatokhoz mérten hatalmas szám, amit a hajdúvárosok feltehetőleg nem tudtak volna felszívni. Balogh István (A hajdúk a XVIII. században, 1969; Debrecen) szerint a hajdúk összesen 30-40 ezren lehettek, míg Rácz István (A hajdúk a XVII. században, 1969; Debrecen) elképzelése szerint a letelepült hajdúk száma kitehette akár a 72 ezret is. Dávid Zoltán (Hajdúdorog népesedéstörténete; Hajdúdorog története c. könyvben, 1970; Hajdúdororg) viszont csak 6-8000 főre teszi a valóban letelepülő hajdúk számát. A kiváltságlevél szerint mintegy tízezer hajdú találhatott új otthonra a hét hajdúvárosban. Azonban az 1702-es hajdú nemesi összeírás csak 689 eredeti hajdút jegyzett fel a Hajdú kerületben. A túlzottan nagy különbség arra enged következtetni, hogy a hajdúk nagy része vagy le sem telepedett a kijelölt településeken, vagy rövid időn belül továbbállt onnan. A másik problematikus kérdéskör Doroggal kapcsolatos, ugyanis a többi hajdúvárossal ellentétben 1606-ban Dorog hajdúkapitánya nem vette birtokba a települést. Így a hajdútelepítésre végül 1616-ban kerül csak sor, amikor Thurzó György nádor Deli Száva, lippai kapitánynak és vitézeinek adományozta Dorogot.
Thurzó György adománylevelének névsora Deli Szawa, Castrametator György, Holoutzi Nagy Lázár, Szakmáry Pál,Rakomazy Péter, Lazlo Miklós, Weres Mihály, Bachmegiey Gergely,Sargha Lukács, Rácz Imre, Herman György, Feny László, Leczy Tamás, Theömeöswary László, Rácz Jankula, Rácz Gábor,Chionka Miklós, Chiomay Szobotha, Rácz István A nádor által letelepített hajdúkat az oklevél rácoknak nevezte, holott a névsor 19 neve között mindössze négy tipikusan balkáni eredetű név található (Deli Szawa, Castrametator György, Rácz Jankula és Chiomay Szobotha). Ezek mellett mindössze a Rácz családnevűek esetében igazolható valamiféle délszláv eredet, és a magyaros formában írt származási hely (mint például Bachmegiey, azaz Bácsmegyei, vagy Theömeöswary, azaz Tömösváry) is jelezhet délvidékieket, de ez nem bizonyítható. Ugyanakkor a keresztnevek nagy része sem vall az ortodox rítusra.
A hajdútelepítést követően Dorog lakossága igen meredeken emelkedni kezdett, amely több okra is visszavezethető. Egyrészt Deli Száva kapitány 19 vitézének megtelepülését kell megemlítenünk. A betelepült hajdúk családostul mintegy száz embert jelenthettek. Ugyanakkor az 1702-es összeírásban már alig találunk olyan családnevet, amely Thurzó nádor okiratában is szerepelt, és az 1707-es lajstromban az eredeti hajdúnévsorból már csak a Rácz név maradt fenn Dorogon, amely gyakorisága miatt nem tekinthető döntő bizonyítéknak. Ezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy vajon valóban megtelepedtek-e Deli Száva vitézei Dorogon. A történelmi feljegyzések ugyan konkrétan nem állítják, hogy a hajdúkapitány valóban elfoglalta volna dorogi birtokait, de több jel és történelmi emlék is arra utal, hogy a letelepedés megtörtént. Ezek közül a legkézenfekvőbb az, hogy az újjáalakult Dorog városszerkezetét és közigazgatását is hajdú mintára hozták létre. Emellett 1666-ban a település kapitányát Penics Szávának nevezték, aki nagy valószínűséggel Deli Száva leszármazottja volt. A tizenöt éves háború pusztításai, majd Thököly kurucainak sorozatos támadásai elsősorban a katonáskodó hajdúkat sújtotta, így érthető, ha közülük sokan meghaltak az 1702-es összeírásig. Dorog népességének növekedése azonban nemcsak a hajdúk betelepülése miatt volt számottevő. A korabeli források megjegyezték, hogy már a Thurzó-féle betelepítést megelőzően is éltek Dorogon, sőt az 1616-os oklevélből az is kiderül, hogy hajdúk is éltek már a településen. Mindez azt jelenti, hogy Deli Száva egy lakott település birtokába jutott. Harmadrészt a település növekedéséhez hozzájárult a hajdú kiváltság, ugyanis az adómentességet garantált szinte minden társadalmi rétegnek, ezért nem nehéz elképzelni, hogy sokan igyekeztek letelepedni valamelyik hajdúvárosban. Ennek köszönhető, hogy az 1616-ban még pusztabirtokként jegyzett Dorog 1639-ben mezővárosi rangot kapott.
Hajdúdorog népességének alakulása 1700-1990 között A népesség növekedése nem állt meg a 17. század elmúltával sem, és a török fenyegetés valamint a Rákóczi-szabadságharc után a település lakosságát sokáig már csak néhány járvány tizedelte meg. A már említett 1702-es összeírástól fogva folyamatosan dokumentálva van Dorog lélekszáma. Ez a lajstrom ugyan elsősorban a hajdúkra koncentrált, és teljes mértékben kihagyta az összeírásból a zselléreket, a szolgálókat és a cselédeket, mégis értékes információval szolgál a település korabeli társadalmával és lélekszámával kapcsolatban. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén a várost összesen 90 vagyonos család lakta. Dorog 18. század eleji lakosságának megbecsléséhez a következő, 1707-es összeírás ad támpontot, mivel ez feltünteti, hogy egy háztartásban hány 16 éven felüli lakik. Ebből következtetni lehet az átlagos családnagyságra. Az 1707-ben összeírt 113 család körülbelül 550 főt jelentett. Ezt a létszámot ki kell egészíteni a felsorolásokból hiányzó szegény rétegekkel, amelyek a korabeli források szerint kicsivel meghaladták egy település lakosságának a felét. Ezek alapján tehát elmondható, hogy Dorogot a századelőn körülbelül 1200 ember lakta.