A Honfoglalás (eredeti alcímén Rocklegendák 3.) a P. Mobil harmadik stúdióalbuma 1984-ből. Ezen a lemezen jelent meg előszőr az együtes szvtje, a Honfoglalás, illetve olyan dalok, amelyek addig különféle okokból nem kerülhettek lemezre, de népszerúek voltak a közönség köreiben.

Áttekintés Az akkori politikai viszonyok miatt az album egy sorozat részeként jelent meg, ezért szerepelt a lemez első kiadásán a Rocklegendák 3. alcím is. Ezt a feliratot a remaster kiadvány booklet könyvecskéjének borítóján is megtartották. A dalok még 1980 előtt íródtak, a régi felállással, azonban addig nem kerülhettek nagylemezre. A felvételek 1984-ben készültek, kivéve az Utolsó cigaretta + Oh, Carol, amely 1983-as koncertfelvétel. A Kétforintos dalba ekkor került be az „inflációs” befejezés, amit egy időben koncerteken is játszottak. A címadó szvitben a kiadó ragaszkodott a régi tagok közreműködéséhez. Felvetették azt is, hogy a mű Vikidál Gyula szólóalbumára kerüljön fel, ettől azonban a P. Mobil elzárkózott. A szvitnek az 1990-es években elkészült két újabb felvétele, egy modernebb rockváltozat és egy szimfonikus zenekarral közös.

A borítón látható a híres Magyarország alakú gitár (korábbi tervek szerint Magyarország térképe lett volna rajta), Turcsák Tibor és Medgyesi Tibor alkotása. Eredetileg csak dekorációnak szánták, azonban valós, használható hangszerként készült el. Az eredetileg piros-fehér-zöld feliratot politikai okokból csak piros-fehérrel lehetett megcsinálni, de a magyar színek egy gyűrűsujjra húzott nemzetiszínű szalaggal jelentek meg. A borító hátoldalán a honfoglalás térképen ábrázolt sematikája látható. A korabeli szokásoknak megfelelően a számok címeit angolul is feltüntették.

A dalokról

Kompromisszumok eredményeként jelent meg az album, A-oldalára került a Honfoglalás-szvit, B-oldalára pedig az addig kiadatlan, de koncerteken népszerű dalok. A szvitet a Hanglemezgyár beavatkozása miatt a régi tagok bevonásával kellett feljátszani, annak ellenére is, hogy létezett már korábbi, jó minőségű felvétel is a birtokukban: a Láng Gépgyári 1978-as felvétel (melyet csak bő másfél évtizeddel később adtak ki hivatalosan). Ily módon a P. Mobil volt az első, aki feldolgozta a rockzenében ezt a témát. De nemcsak a magyarok honfoglalásáról szólt, hanem tágabb értelemben a rockzene magyarországi térhódításáról is. Szövegét Földes László "Hobo" írta, a Mondák könyvének felhasználásával, a szvit pedig öt tételre került lebontásra.

A B-oldalas számok közül első a Menj tovább, amely az évtizedek óta halogatott, A kintornás szerencséje című szvit része lett volna, akárcsak az ezt követő Kétforintos dal. Míg előbbi az élet folytonosságáról szó, utóbbi a pénzért játszó kintornásokról, akik verkliről játszottak. Innen eredt később a hagyomány, hogy kétforintosokat dobáltak az együttesnek – az ezen a lemezen rögzített változat pedig szövegével az inflációra is utal. A harmadik dal, Az út másik felén, szintén kényszerű címváltoztatás eredménye volt, a Rocktóbert ugyanis nem engedélyezték az október 23-ára való áthallás miatt. A dalszöveg forradalmi jellegű, a rockzene mindent elsöprő erejéről szól. A Tűzimádót Schuster Lóránt saját nagyanyjának hatására írta, az ő vezetéknevét (Ócsag) Iránban a perzsák a szent tűz őrzője jelentéssel ismerik. A Pokolba tartó vonat (vagy egyszerűen csak Vonat) témáját egy novella adta. Egy boldogtalan ember története, aki az életben sehol nem találta meg a boldogságot, de hallott egy vonatról, amely mindenhol megáll, és a pokolba tart – ezen a vonaton érezte magát az ember igazán jól. A dal jellegzetessége a gitárszóló és a vonat zakatolására emlékeztető dobütemek. A későbbi kiadásokon levágták a dal másik felét képező, több perc hosszúságú dobszólót. A Miskolc egyike a legrégebbi, lemezre addig nem került P. Mobil-számoknak: Miskolchoz íródott, ahol az együttes annyit lépett fel, hogy már-már ittenieknek gondolták őket, pedig csak jött, és az éjszaka sötétjében távozott is – erre utal a dalszöveg. Az Utolsó cigaretta, mint záródal, nagyon emlékeztet Billy Squier Everybody Wants You című számára, noha a hasonlóság csak véletlen. A dal üzenete: egy életed van, azt kell élned, ahogyan tudod, és ahogy engedik. Tehát új életet lehet kezdeni, de kettő semmiképp sem lehet, amiként azt a Piramis ekkoriban énekelte a Ha volna két életem című számában.

Dallista #LP #CímSzerzőHosszMegjegyzés1A1HonfoglalásŐshazaCserháti István – Földes László3:592A2VándorlásokCserháti István – Földes László – Mareczky István3:18ének: Tunyogi, Kékesi3A3HarcokBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László1:564A4VérszerződésBencsik Sándor – Földes László – Kékesi László2:27ének: Kékesi, km. Bencsik Sándor5A5Új hazaCserháti István – Földes László3:26ének: Vikidál, km. Bencsik Sándor6B1Menj továbbBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Várszegi Gábor3:267B2Kétforintos dalBencsik Sándor – Schuster Lóránt – Vikidál Gyula3:208B3Az út másik felén (Rocktóber)Bencsik Sándor – Földes László3:059B4TűzimádóBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:1210B5Pokolba tartó vonatBencsik Sándor – Cserháti István – Schuster Lóránt8:57egyes változatokon 5:30 hosszra vágva11B6MiskolcBencsik Sándor – Földes László3:3212B7Utolsó cigaretta / Oh, CarolBencsik Sándor – Földes László – Vikidál Gyula4:00ének: Tunyogi, Kékesi

2003-as bónuszdalok A 2003-as kiadásra kerültek fel, az 1980-as kislemez dalai, valamint magyar és angol demófelvételek 1976-1979-ből. Az angol nyelvű szövegeket Galla Miklós fordította, a demókon Vidikál Gyula énekel. #CímSzerzőHosszMegjegyzés13MiskolcBencsik Sándor – Földes László3:52Miskolc / Csizma az asztalon kislemez14Csizma az asztalonBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László – Mareczky István3:48Miskolc / Csizma az asztalon kislemez15ÁtverésBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:001976-os felvétel16Csillag leszelBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:101978/79-es felvétel17Shoot me! (Lőj rám!)Vikidál Gyula2:471978/79-es felvétel18Formula 1 (Forma I.)Bencsik Sándor – Kékesi László – Várszegi Gábor3:461978/79-es felvétel19The King (A király)Bencsik Sándor – Schuster Lóránt4:181978/79-es felvétel20You'll Stay What You Are (Maradsz, aki voltál)Bencsik Sándor – Schuster Lóránt3:391978/79-es felvétel

2023-as bónusz CD A remaster kiadvány második CD-jére kerültek fel a kislemezen korábban megjelent dalok, szintén felújított minőségben, az ismertebb rádiófelvételek, valamint újra a teljes Honfoglalás szvit, azzal a különbséggel, hogy az "Új haza" című tételben is Tunyogi Péter énekel. #CímSzerzőkHosszMegjegyzés1Kétforintos dalBencsik Sándor – Schuster Lóránt – Vikidál Gyula3:28Kétforintos dal / Menj tovább kislemez2Menj továbbBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Várszegi Gábor3:21Kétforintos dal / Menj tovább kislemez3Forma I.Bencsik Sándor – Kékesi László – Várszegi Gábor3:59Forma I. / Utolsó cigaretta kislemez4Utolsó cigarettaBencsik Sándor – Földes László – Vikidál Gyula3:38Forma I. / Utolsó cigaretta kislemez5MiskolcBencsik Sándor – Földes László3:50Miskolc / Csizma az asztalon kislemez6Csizma az asztalonBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László – Mareczky István3:47Miskolc / Csizma az asztalon kislemez7Utolsó cigarettaBencsik Sándor – Földes László – Vikidál Gyula3:32rádiófelvétel, 1980. március 19.8Forma I.Bencsik Sándor – Kékesi László – Várszegi Gábor3:43rádiófelvétel, 1980. március 19.9ÖrökmozgóBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:28rádiófelvétel, 1980. június 20.10Csillag leszelBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:09rádiófelvétel, 1980. június 20.11HonfoglalásŐshazaCserháti István – Földes László3:5912VándorlásokCserháti István – Földes László – Mareczky István3:17ének: Tunyogi, Kékesi13HarcokBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László1:5514VérszerződésBencsik Sándor – Földes László – Kékesi László2:26ének: Kékesi, km. Bencsik Sándor15Új hazaCserháti István – Földes László3:23ének: Tunyogi Péter, km. Bencsik Sándor

Kiadások

1984 – LP, MC 1993 – Stage Power CD (két másik album anyagával együtt, nem eredeti sorrendben) 2003 – CD felújított kiadás bónuszdalokkal 2023 – GrundRecords duplalemezes remaster változat

Közreműködtek Donászy Tibor – dob, ütőhangszerek Kékesi László – basszusgitár, vokál, ének Sárvári Vilmos – gitár, vokál Schuster Lóránt – zenekarvezető, szövegíró, vokál, próza (Honfoglalás – 1. tétel) Tunyogi Péter – ének Zeffer András – billentyűs hangszerek, vokál Bencsik Sándor – gitár, vokál (Honfoglalás, bónusz) Vikidál Gyula – ének (Honfoglalás, bónusz)

A bónuszdalokban Cserháti István – billentyűs hangszerek, vokál (az eredeti kiadású albumon is feltüntették a nevét, habár nem játszott a felvételeken) Mareczky István – dob, ütőhangszerek (1978-80) Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek (1976) Bergendy István – szaxofon (Csillag leszel)

Egyéb

Tőkés Zoltán – grafika, borítóterv Pécsi Gábor – grafika Wilpert Imre – zenei szerkesztő Radányi Endre, Lukács Judit, Kóbor János – hangmérnök Andrássy Bálint – booklet szöveg (2023-as remaster) Urbán Tamás, Vértes György – fényképek Simon Jenő, Pétedi Péter, Dobó Ferenc – producer Csala Mária, Rónai István – produkciós menedzser Rozgonyi Péter – hangmérnök (remaster)

Szimfonikus verzió A szvitnek 1995-ben készült egy szimfonikus változata is, amelyen az Állami Hangversenyzenekar játszik. Schuster Lóránt eredetileg Kobajasi Kenicsirót szerette volna felkérni, hogy vezényeljen, de ő nem vállalta, így helyette Wolf Péter közreműködik.

Túl azon, hogy a dalok át lettek hangszerelve, két új elem is bekerült. Rögtön a lemez elejére a Sámánének, a harmadik és a negyedik tétel közé pedig a Hazám, hazám című moldvai csángó népdal, Sebestyén Márta előadásában. A kiadvány 2016-ben bakeliten is megjelent. +Dallista#LP #SzámHossz1A1Sámánének1:432A2Őshaza – I. tétel9:043A3Vándorlások – II. tétel6:384B1Harcok – III. tétel8:145B2Hazám, hazám2:346B3Vérszerződés – IV. tétel4:317B4Újhaza – V. tétel5:42

Közreműködtek

Sárvári Vilmos, Sipeki Zoltán – gitár Kékesi László – basszusgitár Zeffer András – billentyűs hangszerek Németh Gábor – dobok Szendrey Zsolt – dobok (III. tétel) Schuster Lóránt – zenekarvezető, szöveg, producer Földes László – szöveg Angelica Leánykar – kórus (V. tétel) Honvéd Együttes Férfikara – kórus (V. tétel) Wolf Péter – karmester Jenei Sándor, Ottó Tivadar – hangmérnök Malek Miklós – zenei igazgató Állami Hangversenyzenekar Fehér László – tárogató (III. tétel) Sebestyén Márta – ének (Hazám, hazám) Tunyogi Bernadett – ének (V. tétel)

Rockverzió A szimfonikus változat mellett 1996-ban megjelent egy újonnan felvett rockváltozata is a szvitnek. Az anyag egy intróval egészült ki, valamint a Transylvania című dallal. Ez utóbbit a szövege miatt annak idején letiltották (Erdélyről egyáltalán nem szólhatott semmilyen dal az akkori politikai helyzetben), hiába írattatott hozzá Schuster Lóránt alternatív dalszövegeket Dinnyés Józseffel és Boros Lajossal is. Csak mint Metálmánia jelenhetett meg a Heavy Medal albumon. A streamingszolgáltatóknál megjelent változaton helyet kapott egy 1983-as koncertfelvétel is. +Dallista#SzámSzerzőkHossz1Intro '96Zeffer András – Schuster Lóránt3:152Honfoglalás – ŐshazaCserháti István3:443Honfoglalás – VándorlásokCserháti István – Mareczky István3:144Honfoglalás – HarcokBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László2:095Honfoglalás – VérszerződésBencsik Sándor – Kékesi Láazló2:266Honfoglalás – ÚjhazaCserháti István4:187TransylvaniaZeffer András – Schuster Lóránt3:288Honfoglalás (1983-as koncertfelvétel)14:21

2009-es kiadás Az Artmedia kiadásában 2009-ben megjelent egy speciális változata is a kiadványnak. Ezen helyet kapott a szvit szimfonikus verziója, az 1983-as rockváltozat, a Transylvania című dal, valamint az 1996-os rockverzió.

Források

A Honfoglalás szvit mint rocklegenda – Schuster Lóránt a P. Mobil összes lemezéről 4. rész

Forráshivatkozások

Kategória:1984 nagylemezei Kategória:P. Mobil-albumok