Didier Ilunga-Mbenga (közkeletű nevén DJ - Mbenga (ejtsd: Benga) (Kinshasa, 1980. december 30. –) belga profi kosárlabda játékos.

Gyermekkora Mbenga Zaire-ben - mai nevén a Kongói Demokratikus Köztársaság - született és nőtt fel, ahol apja egy kormányzati alkalmazott volt. Amikor új az új rendszer átvette a hatalmat, előállítottak minden a korábbi kormányban dolgozót. Zavargások törtek ki, ezek egyre fokozódtak, Mbenga apját is bebörtönözték. Bár apja nem tisztázni magát a vádak alól, ám fia ügyében - aki már ekkor a kivégzésre várt - sikeres megállapodásra jutottak. Mbenga repülőgéppel menekült Belgiumba, ahol menedékjogot kapott.A menekültzáborban fedezte fel a belga Willy Steveniers kosárlabda-legenda, aki végül Mbenga személyes mentora lett.

NBA karrierje Mbenga a 2004-05-ös NBA szezonban szerződött a Dallas Mavericks-hez. A 2005-06-os szezon végét követően szabad ügynök lett és újabb három évre a Maverckshez szerződött, évi 2 millió dollárért.

Később a Mavericks felmondott neki, hogy leszerződtethessék Juwan Howardot. 2007. november 17-én írta alá szerződését a Golden State Warriors-szal, edzője előző csapatából ismert Don Nelson lett. Egy február 17-én bekövetkezett térdsérülése miatt Mbenga kórházi ápolása idejére a szezon kihagyására kényszerült.

2008. január 6-án felmondta szerződését a Golden State-tel, majd január 21-én tíznapos szerződést írt alá a Los Angeles Lakers-szel. Ezt megállapodást február 11-én hosszabbították meg az egész 2007-08-as szezonra.

Jótékonysági munka A Mbenga Alapítvány segítséget nyújt a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő gyermekeknek és a Belgiumban élő menekülteknek is.

Karrierje Szezon Csapat Ország Bajnokság 1999–2000 Antwerpen Diamond Giants Belgium Nemzetközi ifjúsági Liga 2000–01 Antwerpen Diamond Giants Belgium Nemzetközi ifjúsági Liga 2001–02 Spirou Gilly Belgium Divízió II. 2002–03 Basket Groot Leuven Belgium Divízió I. 2003–04 Spirou Charleroi Belgium Divízió I. 2004-05 Dallas Mavericks USA NBA 2005-06 Dallas Mavericks USA NBA 2006-07 Dallas Mavericks USA NBA 2007-08 Golden State Warriors USA NBA 2007-08 Los Angeles Lakers USA NBA 2008-09 Los Angeles Lakers USA NBA 2009-10 Los Angeles Lakers USA NBA

NBA karrier statisztikák

Előző szezonjai

| align="left" | 2004–05 | align="left" | Dallas | 15 || 1 || 3.9 || .429 || .000 || .750 || .5 || .0 || .0 || .3 || 1.0 |- | align="left" | 2005–06 | align="left" | Dallas | 43 || 1 || 5.5 || .533 || .000 || .500 || 1.3 || .0 || .1 || .6 || 1.7 |- | align="left" | 2006–07 | align="left" | Dallas | 21 || 0 || 3.8 || .313 || .000 || .875 || .5 || .3 || .1 || .2 || .8 |- | align="left" | 2007–08 | align="left" | Golden State | 16 || 0 || 8.1 || .391 || .000 || .500 || 1.9 || .3 || .2 || .6 || 1.2 |- | align="left" | 2007–08 | align="left" | LA Lakers | 26 || 0 || 7.5 || .492 || .000 || .400 || 1.6 || .2 || .2 || .6 || 2.5 |- | align="left" | 2008–09 | align="left" | LA Lakers | 23 || 0 || 7.9 || .474 || .000 || .875 || 1.3 || .4 || .4 || 1.0 || 2.7 |- | align="left" | Karrier | align="left" | | 144 || 2 || 6.1 || .472 || .000 || .615 || 1.2 || .2 || .2 || .5 || 1.7

Rájátszás

| align="left" | 2005–06 | align="left" | Dallas | 7 || 0 || 3.6 || .333 || .000 || 1.000 || 1.1 || .0 || .0 || .1 || .6 |- | align="left" | 2007–08 | align="left" | LA Lakers | 7 || 0 || 4.3 || .625 || .000 || .000 || 1.3 || .0 || .3 || .1 || 1.4 |- | align="left" | 2008–09 | align="left" | LA Lakers | 7 || 0 || 2.3 || .167 || .000 || .000 || .4 || .0 || .0 || .3 || .3 |- | align="left" | Karrier | align="left" | | 21 || 0 || 3.4 || .412 || .000 || 1.000 || 1.0 || .0 || .1 || .2 || .8

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kongóiak Kategória:Belga kosárlabdázók Kategória:Centerek