Keresztes Sándor (Kolozsvár, 1956. január 10. –) Aase-díjas magyar színművész.

Életpálya A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1980-ban. Két évig volt tagja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, majd szülővárosában, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött le. 1989-ben átköltözött Magyarországra. Itt egy-egy évadot játszott Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban és Budapesten a József Attila Színházban.

1992 és 1996 között a Nemzeti Színház tagja, 1996 és 1998 között pedig ismét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt.

1998-tól tíz éven át a Thália Színházban játszott. 2008 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. 2017-től a Miskolci Nemzet Színház tagja.

Játszott kisebb szerepeket filmekben és televíziós sorozatokban. Szinkronizálást is vállalni szokott.

Színpadi szerepei Év, hónap, nap Színház Cím Szerep 1983. Kolozsvári Állami Magyar Színház Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde Balga 1986. Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare: Hamlet Claudius 1987. Kolozsvári Állami Magyar Színház Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért Prédikás Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis Janusz Głowacki: Antigoné New Yorkban Szása Veszprémi Petőfi Színház Hamlet. Intolerable (Hamlet. Tűrhetetlen – A Shakespeare remix) Horatio 1999. november 6. Móricz Zsigmond Színház Molière: Tartuffe Orgon 2001. április 21. Új Színház Gorkij: Éjjeli menedékhely Bubnov 2002. január 18. Jászai Mari Színház Janusz Glowacki: Antigoné New Yorkban Szása 2002. március 21. Új Színház Bulgakov: Álszentek összeesküvése De Laissac márki, hamiskártyás 2002. október 11. Új Színház Osztrovszkij: Jövedelmező állás 2003. május 23. Színház- és Filmművészeti Egyetem Bertolt Brecht: Puntila úr, meg a sofőrje, Matti Johannes Puntila, földbirtokos 2003. május 23. Thália Színház Samuel Beckett: Játék 2003. október 10. Új Színház August Strindberg: Csak bűnök és bűnök... Abbé 2004. január 17. Új Színház Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók A filozófia doktora 2004. szeptember 25. Új Színház Shakespeare: Szentivánéji álom Égeus 2004. november 27. Új Színház Csehov: Három nővér Ivan Romanics Csebutikin 2005. szeptember 23. Új Színház Péterfy Gergely: A vadászgörény Jani, kocsmáros 2006. március 27. Új Színház Vadorzók André Beaumont 2006. december 16. Új Színház Peter Weiss: Marat/Sade Coulmier 2007. március 10. Új Színház Molière: A fösvény Fléche 2007. november 9. Új Színház Parti Nagy Lajos: Tisztújítás Virágos Mihály, köznemes 2008. Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare: III. Richárd Buckingham herceg 2009. Kolozsvári Állami Magyar Színház Sarah Ruhl: Tiszta ház Charles

Miskolci szerepei Élektra: Oresztész nevelője (2022)

Tartuffe: Tartuffe titkára (2021)

Hermelin: Rittich Ferenc (2021)

Bolha a fülbe: Finache doktor (2021)

Déjá Vu (2021)

Ördögök: Gaganov (2020)

SzentivánéjiÁ!: KÓRÁSZ RÓBERT, szabó közjátékban Holdfény (2020)

Bál a Savoyban: Pomerol, a Savoy főpincére (2020)

Szerelmes Shakespeare: Sir Robert de Lesseps (2019)

Feketeszárú cseresznye: Kispál (2019)

Ádám almái: Dr. Kolberg (2019)

Agave: Nagyapa – Az utolsó Sárkányőrző, egykori kohásztechnikus (2019)

Cyrano: Valvert Vicomte Harmadik poéta, Bertrandou (2019)

Hóhérok: Arthur (2018)

Jóembert keresünk: Su Fu borbély (2018)

A mi osztályunk: Abram (2017)

Csongor és Tünde: Tudós (2017)

Kaukázusi krétakör: (2017)

Filmjei Szomszédok (1991; tévésorozat) – Szemtanú I. Öregberény (1994; tévésorozat) – Bognár úr A rózsa vére (1998) Kisváros (2000-2001; tévésorozat) – Fekete Imre Sobri (2002) Apám beájulna (2003)

Szinkronszerepei Filmek Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1972 Columbo – II/1. rész: Fekete etűd (2. szinkron) Paul Rifkin James Olson 1995 1973 Columbo – III/2. rész: Vihar egy pohár borban (2. szinkron) 1994 1974 Columbo – IV/3. rész: Hajnali derengés (2. szinkron) 1980 Hírnév 1995 1984 Mrs. Soffel – Börtönszerelem (1. szinkron) Buck McGovern nyomozó Terry O’Quinn 1994 Személycsere 1989 1985 Hús és vér (1. szinkron) 1995 Stikli Rainy Jose Perez 1990 Elit kommandó (1. szinkron) Helikopterpilóta Gregory McKinney 1990 1991 Személyes ügy Nick Holbrook Laurence Fishburne 1995 1993 A báránysültek hallgatnak Olaf Bubba Smith 1994 Mandroid Rendőrfőnök Costel Constantin 1995 Száguldás 1994 Irány Colorado! 2. – Curly aranya Dr. Jeffrey Sanborn Bob Balaban Még egyszer éjszakai rohanás Lester Gary Grubbs Seholsincs csapat Utolsó éjszakai rohanás Pemberton Michael Beach 2000 Álom Afrikáról Idős Pokot főnök Winston Ntshona 2000 2001 Három feleség 2004 2002 Kapj el, ha tudsz 2003 Pókember Promoter Larry Joshua 2002 2003 A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka Pintel Lee Arenberg 2004 A mag 2003 Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk Charlie angyalai: Teljes gázzal Daredevil – A fenegyerek Vezér embere a sikátorban Frankie J. Allison Terminátor 3. – A gépek lázadása (1. szinkron) Kidobólegény M. C. Gainey Túl mindenen Hondo Marco Rodríguez 2004 Vágta (1. szinkron) 2004 Az utolsó gyémántrablás Zacharias Obba Babatundé 2005 Hosszú jegyesség Esperanza hadnagy Jean Pierre Becker Terminál Vámügyi nyomozó Terry Haig 2004 2005 Mocsok 2006 Ördögűző: Dominium 2006 OSS 117: Képtelen kémregény Imám Youssef Hamid 2007 Rumlis vakáció Marty Brian Howe 2006 Táncoló talpak 2007 A másik én Zálogház tulajdonosa Jaime Tirelli 2007

Animációs filmek Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év 1995 Toy Story – Játékháború Lenny, a kukker Joe Ranft 1996 2002 101 kiskutya 2. – Paca és Agyar 2002 Szilaj, a vad völgy paripája 2007 Max, a makacska Sam, Max apja Patrick Bouchitey 2008

Díjai Aase-díj (2023)

Jegyzetek

Források

További információk Böjthe Pál: Színházak vándora. Portré Keresztes Sándor színművészről; Ábel, Kolozsvár, 2022

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Stúdió Színpad (Kolozsvár) tagjai Kategória:Aase-díjasok