Az X-Faktor egy 2010-ben indult licencszerződésen alapuló zenei tehetségkutató show-műsor, amelynek a célja új popsztárok felfedezése. A műsor követi a brit The X Factor formátumot, ahol az éneklés mellett számít a külső megjelenés, pl. a tánctudás is.
Története
A műsor első indulását már 2009-ben tervezték. A Csillag születik 2. évadának fináléjában jelentették be, hogy 2010-ben elindul a The X Factor magyar változata.
A műsor menete Műsorok felvételről A válogatók, a Táborban zajló meghallgatás, valamint a látogatás a Mentorok házában felvételről kerül adásba.
Válogatók A szereplőválogatásra az RTL székházában kerül sor.
A műsorban a 3 kategória (16/14-25 év közöttiek, 25 év felettiek és duók/együttesek, a 3. évadban 25 év felettiek helyett 28 év felettiek, a 10. évadban 22 év felettiek) jelentkezőinek közönség előtti meghallgatása során egy négytagú szakmai zsűri választja ki a 150 legjobbat, akik továbbjutnak a Táborba. Ahhoz, hogy egy versenyző továbbjusson, legalább három zsűritagnak igennel kell szavaznia. Az első négy évadban 16 év volt a jelentkezés alsó korhatára, az ötödik szériáról kezdve 14 éves kortól lehet jelentkezni.
A Tábor A Táborban újabb meghallgatás során, mely közönség nélkül zajlik, a létszám százra csökken. Ezután a zsűri tovább szelektál és csak ötven versenyző marad. A következő, közönség előtti meghallgatás eredményeképpen pedig kialakul a 24-es keret, amelynek tagjai meghívást nyernek a Mentorok házába.
A 24-es keret kialakítása során a zsűri a 16/14-25 évesek kategóriáját tovább bontja „Fiúk” és „Lányok” kategóriára. A Táborban döntik el azt is (a producerek), hogy melyik zsűritag melyik kategória mentora lesz.
A harmadik évadban a 25 év felettiek kategória 28 év felettiek volt, valamint a harmadik, a negyedik és a nyolcadik évadban nem 24, hanem 25 versenyző jutott tovább a mentorházba.
Az ötödik évadban a zsűritagok maguk választhatták ki, hogy melyik kategóriát szeretnék, valamint innentől kezdve még a végleges 24-es mezőny kialakulása előtt kategóriákra (lányok, fiúk, 25 felettiek, csapatok) bontják a versenyzőket; és az ötödiktől a tizenegyedik évadig az adott kategória/csapat mentora döntheti el, hogy a saját csoportjában ki az a 6 versenyző, aki továbbjut a mentorházba. Ez azt jelentette, hogy hat szék volt elhelyezve a színpad szélén, a mentorok kategóriánként hallgatták meg a versenyzőket, majd az adott kategória mentora hazaküldhette vagy leültethette a versenyzőt attól függően, hogy jó volt-e a produkciója vagy nem. Ugyanakkor a széken ülő versenyzők nem érezhették magukat biztonságban az utolsó produkcióig, ugyanis, ha megteltek a székek, bármelyiküket felállíthatta és ezzel kiejthette az érintett mentor, ha széket adott egy újabb versenyzőnek.
A hatodik évadban a nézői voksok alapján dőlt el, hogy melyik zsűritag melyik kategória mentora lett.
A jubileumi, tizedik évadban a 25 év felettiek kategória 22 év felettiekre változott.
A 11. évadtól már nincsenek kategóriák, hanem a mentorok döntik el, kivel szeretnének együtt dolgozni.
A 12. évadtól a tábor székes fordulójában áll össze az élő show mezőnye. A korábbi évadoktól eltérően csak négy szék van elhelyezve a színpad szélén: a felső sorban egy piros, az alsó sorban három fehér. A versenyzőket csapatonként hallgatják meg a mentorok, majd az adott csapat mentora dönt arról, hogy leülteti-e az adott versenyzőt és ha igen, akkor melyik székre. Az a versenyző, akit a mentora a piros székre ültet, egyenes ágon az élő show-ba jut. Ha mindhárom fehér szék foglalt és a mentor újabb versenyzőt ültet le, akkor fel kell állítania egy, a fehér széken ülő versenyzőt. Ha valamelyik mentor igazságtalannak érzi a döntést, akkor elrabolhatja a kiejtett versenyzőt. Ha az utolsó produkció után mindhárom fehér és a piros szék foglalt, akkor a mentornak el kell döntenie, hogy a piros széken ülő versenyző mellett melyik két versenyzőt viszi az élő show-ba.
Mentorház A négy mentor mindegyike egy-egy segítő híresség értékelését is meghallgatva dönti el, hogy a saját hat előadója közül melyik három jusson be az élő show-ba.
Az ötödik szériában volt az úgynevezett Tiszta lap, ami azt takarta, hogy a mentorok a három biztos továbbjutón kívül negyediknek kiválaszthattak még egy versenyzőt a saját csoportjukból, akik közül egy 13. versenyzőként a nézők döntése alapján bejuthatott az élő adásba.
A hetedik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik szériában az előző évadokhoz képest eltérés, hogy ezúttal nem voltak döntést segítő vendégelőadók, azonban minden mentor meghallgatta a négy kategória versenyzőinek produkcióit, majd az adott kategória mentora két versenyzőt automatikusan az élő adásokba vitt, két további versenyzőt (a nyolcadik évadban a Lányok kategóriájában három) pedig a másik három mentorra bízta, akik közülük választották ki a harmadik továbbjutót. Érdekesség, hogy a magyar X-Faktor az első, ahol ezt a formátumot alkalmazták.
A tizenegyedik évadban a korábbi négy évadhoz hasonlóan mind a négy mentor meghallgatta csapatonként a produkciókat és két versenyzőt vihetett automatikusan az élő adásokba, két versenyzőt hazaküldött, azonban arról a két versenyzőről, akiknek a sorsát a többi mentorra bízta, lemondott, majd a mentorház végén a vígaszágra került versenyzők közül négyen egy másik mentor csapatába kerülve jutottak tovább.
A tizenkettedik évadtól a korábbi évadokkal ellentétben nincs mentorház.
Élő műsorok Az élő adások az RTL Stúdiókban (Tétény Irodaház), a "3-as stúdióban" kerülnek adásba, amely az RTL és az ország legnagyobb tévés stúdiója. Kategóriánként hárman-hárman, tehát összesen 12-en indulnak neki az élő műsor-sorozatnak.
A műsor végén az a két előadó, akik a nézőktől a legkevesebb szavazatot kapták, párbajozni kényszerülnek. Ezután kettőjük közül a zsűri szavazással dönti el, hogy ki esik ki. Szavazategyenlőség esetén a kieső az, aki kevesebb nézői szavazatot kapott.
A 2013-as évadban már hetente két élő adás volt látható. A szombati adásban az énekesek előadták a dalaikat, a zsűri értékelte azokat. Az előadások után a szombati műsor véget ért. A vasárnapi adásban volt a közös produkció és fellépett a vendégelőadó. Ezután az eredmények ismertetése következett, majd a két legkevesebb szavazatot kapott versenyző párbajozott.
Az ötödik évadban már ismét csak szombatonként volt élő adás. Ebben az évben nem 12, hanem 13 versenyző bizonyíthatott az élő adásban.
A fináléban már csak a nézői szavazatok számítanak. A harmadik évadtól kezdve az utolsó adásban a szavazás végleges lezárása és a szavazatok összesítése után a győztes nevét egy lezárt borítékban kapja meg a műsorvezető. Az ötödik évadig a a finálé dupla adás volt (szombat és vasárnap), vasárnap X-Faktor Nap is volt, a hatodik, a hetedik, a nyolcadik, a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik, a tizenkettedik és a tizenharmadik szériában viszont nem volt X-Faktor Nap és csak egynapos volt a finálé (szombaton).
A hatodik és hetedik évadban az első három adásban a versenyzők kettesével estek ki: a legkevesebb szavazattal rendelkező versenyző számára párbaj nélkül, automatikusan véget ért a verseny, az előtte lévő két produkció párbajozott és a mentorok (szavazategyenlőség esetén a nézők) döntése alapján még egy versenyző búcsúzott a versenytől. A negyedik élő show-tól kezdve már csak egyesével estek ki a versenyzők. Ez a szabályrendszer mindössze hét élő adást jelentett ezen két évadban.
A nyolcadik évadban új szabályok kerültek bevezetésre, ennek értelmében négy széket helyeztek el a stúdióban, erre azok ülhettek, akiket a mentorok szerettek volna továbbjuttatni a következő hétre, a széken ülő versenyzők cserélődhettek az adás során. A nézői voksok alapján újabb négy versenyző juthatott be a következő élő adásba. A szabályok értelmében az első héten négy produkció számára ért volna véget a verseny, de a visszalépő versenyző miatt, csak hárman távoztak. A második és a harmadik héten két versenyző számára ért véget a verseny. Az új szabályzat mindössze öt élő adást jelentett az évadban.https://www.rtlmost.hu/x-faktor-p_7680/x-stage-szabo-zsofival-es-enb-lalival-6-resz-x-bucsu-az-elo-show-elott-c_12207817https://comment.blog.hu/2018/11/14/mocskos_dogos_blues_is_lesz_az_x-faktor_elo_adasaiban Érdekesség, hogy a magyar X-Faktor volt az első, ahol ezt a rendszert alkalmazták.
A kilencedik évadban ugyanazok a szabályok voltak érvényesek, mint az előző szériában, annyi különbséggel, hogy az első héten négy kieső volt.
A tizedik és a tizenegyedik évadban a szabályok nem változtak.
Az első öt évadban SMS-ben és telefonhívással lehetett szavazni.
A hatodiktól a tizedik évadig az RTL24 alkalmazással és SMS-ben is lehetett szavazni.
A tizenegyedik évadban az RTL.hu alkalmazással, a szavazas.rtl.hu oldalon és SMS-ben lehetett szavazni.
A tizenegyedik évad első élő show-jában az addigi RTL Klub neve RTL-re változott.
A tizenkettedik évadban az élő showk stúdiója 11 évad után teljesen megújult. Az új stúdió lehetőséget biztosít korlátozott számban jegyek eladására is. Ezek mellett ebben az évadban az élő show szabályai is megváltoztak. A korábbiaktól eltérően a teljes szavazási etap alatt lehetett szavazni, három módon: az RTL.hu mobilapplikáción, a szavazas.rtl.hu oldalon és emelt díjas telefonhívással. Egy emelt díjas hívás öt applikációs szavazatot ért. Amikor a székek foglaltak voltak és a mentorok újabb versenyzőt ültettek le, a szavazás aktuális állása döntötte el, hogy kinek kell cserélnie a leültetett versenyzővel.
Évadok 1–10. évad Versenyző (mentor) "Fiúk" kategóriából Versenyző (mentor) "Lányok" kategóriából Versenyző (mentor) "22 év felettiek" vagy "25 év felettiek" vagy "28 év felettiek" kategóriából Versenyző (mentor) "Csapatok" és/vagy „Zenekarok” kategóriából 11. évad ByeAlex csapata Herceg Erika csapata Puskás Péter csapata Gáspár Laci csapata 12–13. évad Majka csapata Tóth Andi csapata Valkusz Milán csapata Gáspár Laci csapata