Johann Gottfried von Herder (Mohrungen, 1744. augusztus 25. – Weimar, 1803. december 18.) német költő, műfordító, teológus, filozófus. Irodalmi tevékenysége a Sturm und Drang és az ún. weimari klasszicizmus meghatározó egyéniségévé tették és Wieland, Goethe, valamint Friedrich Schiller társaságában a német klasszicista irodalom legfontosabb alakjai közé tartozik.

Élete Herder szülei a falu kántora és tanára Gottfried Herder (1706. május 9. – 1763. szeptember 26.) illetve annak második felesége, Anna Elisabeth Peltz (1717 – 1772. október 3.) voltak. Rendkívül vallásos szülői házban nőtt föl, és úgy kívánták, hogy teológiát tanuljon. Öccse Carl Friedrich korai elhalálozása megismertette a végzet könyörtelenségével, ekkor keletkezett első költeménye; „Auf meinen ersten Todten! das Liebste, was ich auf dieser Welt verloren“. (Első halottamra, a legkedvesebb, amit ezen világon elveszték.)

Szülei anyagi körülményei ugyan nem voltak a legjobbak, de azért lehetővé tették gyermekeik tanulmányainak folytatását. Herder a helyi iskolába járt, ahol különösen nagy benyomást gyakorolt rá S. F. Trescho diakónus, szintén pietista, mint szülei, akinél 1760-ban írnok lett és akinek könyvtárát Herder szabadon használhatta. Az oroszországi katonai sebész J. C. Schwarz-Erla javaslatára Herder 1762-ben Königsbergbe utazott, hogy sebész legyen. Sem szülővárosát, sem szüleit nem látta viszont többé.

Herder már az első boncolás láttán elájult, ezért inkább a teológiai pályára lépett. Egy tanítói állás és jóakaró emberbarátok lehetővé tették neki tanulmányai folytatását. Ez időben fő befolyással fejlődésére és irányára Johann Georg Hamann és Immanuel Kant voltak. Herder inkább az előbbihez vonzódott, bár utóbbinak kiváló tudományát s jelentőségét elismerte. Miután tanulmányait a legnagyobb szorgalommal és bámulatosan sokoldalúan befejezte, 1764-től 1769-ig Rigában gimnáziumi tanár és lelkész volt, mindkét hivatásában rendkívüli sikerrel. Itt lépett be a Zum Schwert (A kardhoz) nevű szabadkőműves páholyba.

Hogy ember- és világismeretét gyarapítsa, 1769-ben elhagyta állását, s nagyobb európai útra indult. Párizsba érkezte után a holstein-eutini herceg utazótársául hívta, amit Herder elfogadott; de Strassburgban elvált a hercegtől, s egy fél évig maradt e városban, hogy gyermekkora óta beteg szeme könnycsatornáját gyógyíttassa. Ekkor ismerkedett meg vele az ifjú Goethe, akire a nagy tudományú, gondolkodó s szellemes Herder rendkívül nagy hatással volt.

Strassburgból Bückeburgba ment Herder, ahol 1771-től 1776-ig szuperintendens és udvari lelkész volt. E hivatalában, valamint munkáival oly hírnévre tett szert, hogy a Göttingeni Egyetem 1775-ben a teológia tanárává meghívta; de Herder inkább Weimart választotta, ahová Károly Ágost herceg Goethe közbenjárására meghívta. Itt az egyház és iskola, az irodalom és közművelődés terén nagyszabású és egész Németországra, sőt a külföldre is kiható munkásságot fejtett ki. Weimarba költözése után Herder belépett az Illuminátus rendbe, 1800 és 1803 között csatlakozott Friedrich Ludwig Schrödernek a szabadkőműves rituálék megújítása érdekében végzett munkájához.

Életének estéjét fokozódó idegessége és betegeskedése kietlenné és szánalmassá tette. Legjobb barátaival, Goethével és Schillerrel is meglazult ez időben a régi bensőséges viszonya, s végül egészen elszigetelve, a világtól elzárva élte utolsó napjait.

Munkássága, hatása Ellentmondásos, rejtélyes és teljesítményében ingadozó volt kortársaihoz képest, de sokoldalúbb és gazdagabb szellemiségű is, mint azok. A német irodalmi és társadalmi élet 18. században végbement nagy átalakulásában jelentős szerepe volt. Szellemiségének nyomait nemcsak a szűkebb értelemben vett irodalomban lelhetjük fel, hanem a tudomány azon szakterületein is, amelyek az ő ösztönzésére indultak el a maguk útján. A gondolatvilág gazdagsága, a képek zsenialitása és költői beleérzése mutatkozik meg művein; a humanitás keresése, követelése pedig végigkíséri írói munkásságát. Történészi munkásságában az organikus történelemszemlélet jellemző, a történelem nála természettudományos jellegű és keretű. Minden népet egyenlőnek tartott, amelyeknek saját országuk és egyéni fejlődésük van.

Több területen volt tehetséges, de ezek mindegyikén ingadozott alkotói tevékenysége, és ezért költőként csak elvétve alkotott maradandót. Saját etikai pátoszát hangulatokkal, érzésekkel egybeszőve egyedülálló remekeket alkotott, és műfordítóként lehetővé tették számára az idegen költői szellemiség németre való átültetését.

Magyarországon leginkább a magyar nyelv eltűnéséről szóló hamis jóslatáról ismerjük nevét.

Magyarul Herdernek és Lesszingnek mesélései / Herdernek Paramythionjai; ford. Kazinczy Ferenc / Aszalay Jánosː Lesszingnek meséi három könyvben; átdolg., kiad. Kazinczy Ferenc; Hummel, Bécs, 1793 Herder paramythionjai; ford. Kazinczy Ferenc; Széphalmy–Hummel, Széphalom–Bécs, 1837 Luther kis katekhizmusának magyarázatja. Néhai superintendens Herder után készítette Kis János; 3. kiad.; Trattner-Károlyi, Pest, 1837 Kalászok az ószövetségi szent költészet mezőin. Herder szerint Gonda László; Osterlamm, Pest, 1861 Cid-románczai; kiadta és magyarázta Heinrich Gusztáv; Franklin, Budapest, 1880 Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról és más írások; ford. Imre Katalin, Rozsnyai Ervin, vál., előszó, jegyz. Rathmann János; Gondolat, Budapest, 1978 (Gondolkodók) Értekezések, levelek; vál., utószó, jegyz. Rathmann János, ford. Rajnai László; Európa, Budapest, 1983

Jegyzetek

Források

Michael Zaremba, Johann Gottfried Herder – Prediger der Humanität. Eine Biografie. Köln, 2002 Jens Heise, Johann Gottfried Herder zur Einführung, 2. Kiadás, Hamburg, 2006 Tilman Borsche [Szerkesztő], Herder im Spiegel der Zeiten. Verwerfungen der Rezeptionsgeschichte und Chancen einer Relektüre, Fink, 2006 Rolf Engert, Herder. 13 Vorlesungen, 2004 Ralf Simon, Das Gedächtnis der Interpretation. Gedächtnistheorie als Fundament für Hermeneutik, Ästhetik und Interpretation bei Johann Gottfried Herder, Hamburg, 1998 Martin Kessler, Volker Leppin, Johann Gottfried Herder. Aspekte seines Lebenswerks, Berlin, 2005 Hárs Endre, Herder tudománya, Kalligram Könyv- és Lapkiadó, Pozsony, 2012. Joxe Azurmendi, "Herder" In Volksgeist. Herri gogoa, Donostia: Elkar, 2007.

Kategória:Német költők Kategória:Német filozófusok Kategória:Illuminátus rend tagjai Kategória:1744-ben született személyek Kategória:1803-ban elhunyt személyek Kategória:Német teológusok Kategória:Német műfordítók Kategória:Németországi szabadkőművesek