thumb|250px|Muszlim tudósok A középkori arab tudomány eredményei az európai civilizáció fejlődésében is meghatározó jellegűek. Kialakulásában az ókori görög, római és egyiptomi tudományos művek hatása mellett az iszlám kultúrájának, a vallás előírásainak is kiemelkedő szerepe van. Az Arab-félszigetről, a 7. században kiinduló erőteljes iszlamizáció a mai Spanyolországtól Indiáig terjedő térségben egységes civilizációt, kulturális értékrendet és tudományos szemléletet alakított ki, melynek egyik alapja a tudás iránti tisztelet. A közös nyelv az arab volt, amely akkoriban a térség lingua francája. Virágzása a 9–11. században, az abbászida hatalomgyakorlás idejére esett, de a 15-16. századig éreztette hatását. Az arab gondolkodók nem pusztán átmentették az ókori tudományos és kulturális értékeket, hanem eredeti módon közelítettek ezekhez, kiegészítették, átdolgozták, bővítették azokat. Ebből kifolyólag elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak.

Kialakulása és hatásai thumb|200px| Ibn al-Vardi világatlasza (1349) Az Athéni iskola volt a „pogány” görög filozófia otthona csaknem ezer évig, míg 529-ben I. Justinianus bizánci császár bezáratta, mivel úgy látta, hogy az veszélyt jelent a kereszténység tanaira. Hét tanáruk Simplicios és Damascius vezetésével a tudománykedvelő és görögbarát I. Huszrau szászánida király iskolát hozott létre Perzsiában. 555 körül Huszrau megalapította a gondisápuri (arabosan Dzsundísápúr) iskolát, ami átmeneti állomás lett a görög orvostudomány elterjesztésében a későbbi muszlim világ felé. Amikor 762-ben Bagdad az Abbászida Birodalom fővárosa lett, Gondisápurban már nagy hírű orvosok sora dolgozott, közöttük a híres nesztoriánus család, Bakhtishu tagjai is. Ezek az orvosok a bagdadi kalifa szolgálatában segédkeztek az első kórház és csillagvizsgáló felállításában gondisápuri mintára, élvezve a kalifák, elsősorban Hárún ar-Rasíd (786–809) és második fia, al-Mamún (813–933) támogatását. Gondisápurban virágzott az orvostudomány, a csillagászat és a filozófia, elsősorban azért, mert a Jahja al-Barmaki (†800), Hárún vezíre és mentora nagy hangsúlyt fektetett a görög filozófiai művek arab fordításaira.

Az elsődleges csatorna, amelyen keresztül a görög tudomány beáramlott a muszlim világba, Alexandria volt, ahol a görög filozófia és a tudomány még virágzott, amikor az arabok meghódították. 641-ben, amikor Omar kalifa Alexandriát elfoglalta, a könyvtár tartalmát máglyára vetette azzal a megjegyzéssel, hogy Ezek vagy olyasmiket tartalmaznak, amik benne vanna a Koránban, tehát feleslegesek, vagy olyan dolgokat, amik ellenkeznek azzal, tehát károsak. Ennek ellenére sok kézirat megmaradt, és átmentődött különböző fejedelmi udvarokba, ahol fordítóiskolák alapanyagául szolgáltak. Már a hódítások első időszakában kutatás indult az ókori görög filozófusok művei után, Szókratész, Platón, Arisztotelész, vagy az orvos Galénosz műveinek fordítása és feldolgozása indította el az arab tudományok fejlődését. Szíriában és Irakban a nesztoriánusok és jakobiták tanulmányozták a görög irodalmat, szír ajkú tudósok Antiokheiában, Edesszában, így például Nusaybin, aki számtalan teológiai művet fordított Alexandriában fellelt források alapján.

A görög logikai fordítások szövegeit gyakran kísérik teológiai szövegek fordításai is. Ennek megfelelően, Pomponius Porphyrio Isagoge és Arisztotelész Hermenautikai kategóriák, illetve Első analítika c. műve már korán lefordításra került szír nyelvre. Nem tudni arról, hogy a szír tudósok figyelmét felkeltette volna Arisztotelész Organonja, beleértve a Második analítikát is, amely a szillogizmussal és szofizmussal foglalkozik, illetve szofista érveléseket vagy a diskurzus téves módját tárgyalja, talán azért, mert ezeket a műveket veszélyesnek ítélték a kereszténységre nézve. Ezt a munkát a bagdadi muszlim logikusok (elsősorban a filozófus al-Fárábi) fordították néhány évszázaddal később.

A legkorábbi görög vagy szír filozófiai szövegek arab fordításai (a logikai és csillagászati szövegektől függetlenül), azonban a nyolcadik század vége felé kezdtek megjelenni. Számos platóni párbeszédet, és a nagy alexandriai orvos-filozófus Galénosz (129–201) műveiről írt szinapszisokat írtak, beleértve a Köztársaságot, Timaeust, és a Törvényeket, amelyeket Jahja ibn al-Bitrík († 820) fordított, és nem sokkal később Hunajn ibn Iszhák al-Ibádi (808–73) kommentált. A fordítási folyamat eleinte rendszertelenül történt, később azonban az abbászida kalifa, al-Mamún támogatásával a munka felgyorsult, amikor 830-ban megalapította a „Bölcsesség Házát” Bagdadban. Később ez az intézet szolgált a fordítások és a kutatások központjául. Hamarosan az egész arisztotelészi életmű arab nyelvű átültetése megtörtént, kivéve a Politikát, amelyet Ibn al-Bitrík úgynevezett Titkok titka c. művével helyettesítettek, és később tévesen tulajdonítottak Arisztotelésznek.

A társadalom különféle rétegeire jellemző volt a magas fokú oktatás és műveltség. A helyi uralkodók előszeretettel támogatták a művészeteket és a tudományokat, ezzel hatalmukat és befolyásukat is hangsúlyozták. A Korán és Mohamed nagy súlyt fektetett a tanulásra, és a tudás (ilm) megbecsülésére buzdított, az iszlám értelemről alkotott fogalma szerint a vallás és a tudás összeegyeztethető.

A tudomány fejlődése az ókori hagyományokra épült, folyamatossága és összhangja ma már bizonyított. Az arab tudósok azonban nem csak megőrizték és átmentették az ókori tudósok eredményeit, hanem finomították, kommentálták, továbbfejlesztették azokat. Paradigmaváltást hajtottak végre elsősorban a ptolemaioszi asztronómiai rendszer újraértelmezésével, de a kémia, matematikai tudományok terén is önálló eredményekkel jelentek meg.

A tudomány felvirágzott a muszlim városi központokban, nem csak az iszlám civilizáció szerves részeként, hanem annak szociális intézményeiben is. A társadalom nem határozta meg a kognitív tudományok tartalmát. A tudományról folytatott vallásos diskurzus alapvetően támogatta a kutatások önállóságát. Ennek eredményeképpen a független, vagy etikailag semleges tudományos ismeretek, amelyek nem kifejezetten kötődnek valamelyik kultúrához, szabadon fejlődhettek. A történetíró Ibn Haldún (1332-1406) fő művének tekintett Bevezetője, (arabul „Mukaddima”) ékesszólóan foglalta össze ennek az egyetemes felfogásnak a lényegét:

Európai vonatkozások Európába az arabok tudományos munkái Szicílián keresztül jutottak el, azonban a legfontosabb közvetítő a mai Spanyolország volt, ahol korszerű arab egyetemek működtek, így Toledóban, Segoviában, Salamancában.

Az arab tudósok munkáinak közvetítésére többen tettek kísérletet, például Bathi Adelárd (1116–1142) arab álruhában járta a keleti iskolákat, és műveket is lefordított. Herardode Cremona (1114–1187) arabról latinra fordította Avicenna Arisztotelészhez írt kommentárjait. A fordítók állandóan ki voltak téve az arab kommentátorok befolyásoló hatásának, ezért közvetlen kutatások indultak az eredeti források után. Ezeket elsősorban szicíliai könyvtárak biztosították, másrészt a negyedik keresztes hadak bizánci győzelmét követően létrejött Konstantinápolyi Latin Császárság hadizsákmányaként kerültek nyugatra. A 13. században már a teljes arisztotelészi életmű latin fordítása eredeti görög források alapján megtörtént.

Jelentős volt Averroes filozófiájának hatása Aquinói Szent Tamás gondolkodására is. Averroes műveinek és kommentárjainak hatására összehasonlító filozófiai-teológiai rendszert készített, amely máig a keresztény hit egyik legteljesebb összegzése.

Filozófia és a természettudományok thumb|200px|Arisztotelész tanítás közben, arab miniatúra

Arab filozófia Az arab tudósok alapvető koncepciója természettudományokon alapuló filozófiai rendszerek létrehozása volt. Számosan közülük filozófusok, természettudósok, klasszikus műveltségű, polihisztor tudósok voltak, alkímiai kísérleteket végeztek, orvoslással foglalkoztak.

Az arab filozófia művelői vitairataikkal folyamatos polémiában voltak a filozófia kialakulásában alapvető szerepet játszó mutazilitákkal (mutazila: elkülönülők, a később mások által is alkalmazott dialektikus teológia, az ún. kalám legfőbb alkalmazói). A mutaziliták sok vonatkozásban elvetették a hagyományos ortodox tan fogalmait, és a vallási racionalizmust hirdették. Az érzéki tapasztalat, valamint a hagyományos tudás mellett felvetették az aql, az értelem útján való megismerés lehetőségét.

A teológia és a filozófia megbékélését hozta al-Mamún kalifa (813–833) mutazilitákat pártoló intézkedése, amely az iszlám filozófia fejlődését eredményezte.

A filozófusok támadták a kalám képviselőit, azzal vádolták őket, hogy fantáziaszüleményeket csempésztek be a természet jelenségei közé, azokat nem a maguk valóságában vizsgálják, és elvetik a logika törvényszerűségeit. A filozófusok baszrában egyféle enciklopédikus közösséget alkottak, (díván as-safá, a „Tisztaság testvérei”). Az általuk hirdetett újplatonizmus konkrétan hatott a muszlim államelméletre is. A karmatiak és az iszmáiliták (7-es síiták) mozgalma a fátimidák alatt ezekre a gondolatokra támaszkodott, amennyiben azt hirdették, hogy Isten által előre meghatározott világterv szerint a mahdi visszatér. Az újplatonizmus leginkább a szúfizmust mint teozófiai irányzatot befolyásolta, mivel a szúfik az érzéki világ lényegtelenségét hirdetik, ahogy a lélek újra egyesül az istennel aszkézis és extázis útján.

Jaakúb ibn Iszhák al-Kindi (801–873) a mai értelemben vett első filozófus és polihisztor is kezdetben a görög klasszikusok arab nyelvre fordításában tűnt ki. Több mint háromszáz művel korának enciklopédikus tudását gyűjtötte össze. Műveiben megkísérelte összeegyeztetni az iszlám hitet és a racionális gondolkodást, ez azonban konfliktusokat eredményezett az uralkodó vallási vezetőkkel. Al-Kindi úgy vélte, hogy a filozófia tanulmányozása független annak külföldi eredetétől, az igazi hívőnek nem kell félnie tőle, mert a filozófia legfőbb tárgya az Egyetlen Igaz vizsgálata, amely forrása minden létezőnek. Bírálta az alkímia és asztrológia alapvetéseit, és széles körű tudományos témákhoz járult hozzá írásaiban. Mint a filozófiai témák úttörő írója – amelyek között kimutatható teljes körű klasszikus műveltsége a logika, a csillagászat, az etika és a metafizika terén –, al–Kindi kidolgozta a megfelelő filozófiai és tudományos szókincset is, amivel évszázadokra meghatározta az arab kutatások irányát. Kriptográfiai munkákat jelentetett meg, amelyeket a kalifátus részére készített, és írt egy értekezést az idő, a tér és a relatív mozgás témájában is.

Al-Kindi fogalmazta meg először a propedeutikai, tehát matematikai és fizikai, azaz a természettudományi tanokra épülő gondolkodás szükségességét, illetve az erre épülő metafizikát. Emellett, mint orvos, spirituális orvoslást is gyakorolt. Leghíresebb művei a Gyógyítás (as-sífa) és ennek egy kivonata, a Menekvés (al-Nagát). Filozófiáját tehát összehangolta a misztikával, de mint természetbúvár, Kánunja, a gyógyítás szaktekintélye volt évszázadokon át. Rámutat a lelki élet és a természeti erők között fennálló kapcsolatra, de elveti az asztrológiát.

Abu Naszr Muhammad al-Fárábit (kb. 870–950) a „Második Mester”-nek nevezték (az első Arisztotelész). Elsősorban logikai írások feldolgozásával tűnt ki, de a világ örökkévalóságáról szóló arisztotelészi tanítást kétségbe vonta, azaz megmaradt a világ teremtettségének hitében. Racionalista filozófus és matematikus, akit Arisztotelész után a legnagyobb filozófusnak tiszteltek. A filozófia elsőbbségét hirdette a teológiával szemben. Az iszlám díszítő motívumok geometriai leírására tett kísérletet. Spirituális kézművesség és természeti titkok a geometriai ábrák részleteiben c. könyvében