Raimondo Montecuccoli (1609. február 21. – 1680. október 16.) itáliai származású osztrák császári hadvezér, hadiíró, diplomata.
Középnemesi családban született. Apja korán meghalt és a modenai herceg testvére gondoskodott Raimondo és testvére neveltetéséről. Tizenhat évesen rokonai támogatásával katonaként császári szolgálatba állt. Közkatonaként kezdte, de képességeinek és jó kapcsolatainak köszönhetően gyorsan haladt a ranglétrán, 1635-ben saját ezredet kapott, 1642-ben tábornokká léptették elő. Végigharcolta a harmincéves háborút, többször megsebesült, kétszer fogságba esett (második alkalommal három évre). Ezután részt vett a svéd-lengyel háborúban, majd bekerült a császár Titkos tanácsába és kinevezték győri főkapitánynak. 1645-től az Udvari Haditanács tagja, 1668-tól elnöke.
1661-ben az erdélyi válság miatt tiltakozása ellenére előkészítetlenül, elégtelen ellátással kellett sereget vezetnie Erdélybe, a török beavatkozás elhárítására. Az 1663-ban kitört török háborúban a császáriak elvesztették Érsekújvárt, Montecuccoli pedig – elsősorban a magyar nemesség részéről – sok kritikát kapott passzív, védekező harcmodora miatt. 1664 augusztusában a szentgottárdi csatában meghiúsította a Bécs felé haladó Köprülü Ahmed nagyvezír átkelését a Rábán; ezzel az 1593-as pákozdi csata óta először aratott győzelmet császári katonaság a török fősereg fölött.
Az 1670-es években a francia-holland háborúban vett részt, a hírneves Turenne marsallal került szembe, egészen annak haláláig. III. Ferdinánd és I. Lipót diplomáciai feladatokat is bízott rá, többek között ő segítette a katolizálni kívánó Krisztina svéd királynő szökését Stockholmból.
Montecuccoli korának egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb hadiírója volt, mintegy ötven stratégiai és taktikai művet írt. Ezeket nem a nyilvánosságnak szánta, mint hadititkokat csak a császárnak és a főtiszti karnak mutatta meg; csak jóval halála után nyomtatták ki őket. Neki tulajdonítják a híres mondást, miszerint "a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz."
1680-ban halt meg 71 éves korában, a pestis elől Linzbe menekült császári udvart követve.
Származása 200px|bélyegkép|balra|Montecuccolo vára Raimondo Montecuccoli 1609. február 21-én született a Modenai Hercegséghez tartozó Montecuccolo várában (a vár nevét adó hegy etimológiája nem tisztázott, Csuklya-hegyként, Kakukk-hegyként vagy Makkos-hegyként egyaránt fordítható). Apja Galeotto Montecuccoli, anyja Anna Bigi volt. Családja feltörekvő középnemesi nemzetséghez tartozott, főpapok, kormányzók, tengernagyok, hadvezérek, diplomaták kerültek ki közülük. A több ágra szakadt (a 16. században hat ágat tartottak számon) család hírnevét a 12. századi Bernardo Montecuccoli alapozta meg, aki Canossai Matilda toszkánai őrgrófnő hadvezére volt. A 14. században II. Corsino vendégül látta IV. Károly császárt, aki engedélyezte számára, hogy hat hegyet ábrázoló címerébe felvegye a császári sast. Luigi Montecuccolit VIII. Kelemen pápa Magyarországra küldte követségbe, de volt az Este hercegek párizsi és flandriai követe, valamint harcolt Lengyelországban. Massimiliano Montecuccoli a franciák ellen harcolt, majd XIII. Gergely pápát szolgálta, utána pedig az Esték követe volt Torinóban.F. Molnár M. 40. o.
Raimondo nagyapja, Fabrizio meglehetősen ellentmondásos, öntörvényű egyéniség volt, aki tíz testvére elől erőszakkal szerezte meg a családi birtokot. Megszöktette egy kalaposmester feleségét, Paola Stavolit és vadházasságban élt vele, csak a férfi halálos ágyán kötöttek házasságot. Három gyerekük született, az egyetlen fiút, Galeottót külön törvényesíttette, de a rokonság soha nem fogadta be a "fattyút", aki húsz évesen katonának állt. 1593-tól harcolt a tizenöt éves háborúban, majd amikor 1599-ben hazatért, megölte egyik régi haragosát, ezért előbb Franciaországba, majd Magyarországra menekült. Kanizsa 1600-as ostromakor kitüntette magát és 1602-ben a Luccával háborúskodó Cesare d'Este modenai herceg hazahívta. Az udvarban ismerte meg leendő feleségét, Anna Bigit, aki a hercegné udvarhölgye volt. Bár nem volt nemes, ő is jeles családból származott, nagyapja Giovan Battista Pigni humanista és történetíró volt, aki a ferrarai herceg titkáraként dolgozott. 1605-ben kötöttek házasságot. Összesen tizenegy gyerekük született, de csak heten érték meg a felnőttkort. Raimondo a harmadik gyerekük volt, de két idősebb testvére még csecsemőként meghalt. 1616-ban Luigi Montecuccoli halálával megüresedett a brescellói kormányzói szék és a herceg Galeottót nevezte ki a helyére. Az erőszakos, vad természetű gróf sok ellenséget szerzett új pozíciójában és amikor 1619-ben egy hirtelen betegség következtében meghalt, sokan arra gyanakodtak, hogy megmérgezték.F. Molnár M. 44. o.
Ifjúsága 200px|bélyegkép|Alessandro d’Este bíboros, Montecuccoli patrónusa A montecocculói birtokot a legidősebb fiú, a 10 éves Raimondo örökölte. Cesare herceg testvére, Alessandro bíboros gondjaiba vette a két legidősebb Montecuccoli árvát, Raimondót és Massimilianót és maga mellé vette őket apródnak. Egyházi pályára szánta Raimondót, aki teológiát és filozófiát tanult, megismerkedett a latin és görög nyelvvel, valamint a természettudományok és művészetek alapjaival. 1623-ban együtt utaztak Rómába a pápaválasztásra (ahol VIII. Orbánt választották az egyház élére). Visszaérkezésük után Raimondo megkapta a tonzúrát, de 1624-ben a bíboros meghalt. Évi 200 aranyscudós járadékot hagyott védencére, feltéve hogy pap lesz belőle. Raimondo azonban szerette volna kipróbálni a katonai pályát, különösen miután a hercegi udvarban találkozott az oda látogató híres Rambaldo Collaltóval, a császár Udvari Haditanácsának vezetőjével. A herceg adott neki két évnyi gondolkodási időt, hogy eldöntse mit szeretne és engedélyt adott neki, hogy 1625-ben Collalto kíséretével Bécsbe utazzon és felajánlja szolgálatait II. Ferdinánd császárnak. Bécsben felajánlotta a segítségét féltestvére, a császári államtanácsos és kamarás Girolamo Montecuccoli; valamint távoli unokatestvére, a nála 27 évvel idősebb Ernesto Montecuccoli, aki magas rangú tisztként harcolt a harmincéves háborúban, többek között Wallenstein alatt; 1629-ben tüzérségi tábornoki rangot is kapott.F. Molnár M. 46. o.
Katonai pályafutása A harmincéves háború 200px|bélyegkép|balra|Montecuccoli gróf (17. századi rajz) A 16 éves Raimondo Collalto ezredében kezdte katonai pályafutását, egyszerű pikás talpasként (nemesi rangja jogosította volna a zászlós rangra, de Collalto úgy vélte, hogy jobb ha a közkatona életét is megismeri). 1626 őszén engedélyt kapott hazatérni, meglátogatni rokonait. Anyja és rokonai római és nápolyi utat szerveztek számára, hogy inkább diplomáciai pályára csábítsák, de nem jártak sikerrel. 1628 nyarán átkérte magát rokona, Ernesto Montecuccoli hadtestébe, ahol Johann Wangler ezredében kapott helyett, immár zászlósi rangban. Németalföldre küldték őket, hogy támogassák a spanyolokat. Ernesto több helyre is beosztotta rokonát, hogy megismerkedjen a különféle fegyvernemekkel, egy ideig a tüzérségnél is szolgált. A gelderlandi Amersfoort ostrománál Raimondo kitüntette magát, ezért előléptették kapitánnyá és rábíztak egy századot.F. Molnár M. 52. o.
1629-ben a lübecki békével Dánia kilépett a harmincéves háborúból és Montecuccoli egységét visszavonták Németországba, ahol a svédek ellen vetették be őket. Raimondo – aki a pápától ismét megkapta az engedélyt, hogy papi tanulmányai ellenére ideiglenesen katonáskodhasson – Johann t’Serclaes Tilly seregében harcolt II. Gusztáv Adolf svéd király ellen. Az 1631-es breitenfeldi csatában a császáriak súlyos vereséget szenvedtek, az ekkor már vértesszázadban szolgáló Raimondo pedig megsebesült és fogságba esett. Hat hónapig lábadozott Halléban, míg a modenai herceg közvetítésével kiváltotta magát. Ezt követően Ernesto Montecuccoli gyalogságához tért vissza, immár őrnagyi rangban; majd alezredesként (Obristleutnant) átvették Augustus von Vitzthum gróf vértesezredébe. 1632 novemberében részt vett a harmincéves háború egyik döntő ütközetében, a lützeni csatában, ahol II. Gusztáv Adolf elesett ugyan, de a svédek így is győzelmet arattak. A következő évben Raimondo elvesztette egyik legfontosabb patrónusát, amikor Ernesto Montecuccoli Breisach várának védelmekor fogságba esett és rövidesen belehalt sérüléseibe. Miután kérése ellenére nem kapta meg unokatestvére ezredét, Vitzthum ezredével visszatért a harcmezőre. 1633 őszén elfoglalták Memmingent és Kaufbeurent, Lindauban pedig elfogták a helyőrség árulással vádolt parancsnokát. 1634-ben elfoglalták Regensburgot, majd a nördlingeni csatában a parancsnok akadályoztatása miatt ő vezethette a lovasezredet. Vitzhumttal ezt követően összeveszett és Annibale Gonzaga ezredéhez csatlakozott. 1634 őszén és telén elfoglalták a Rajna-vidéki Philippsburgot és Zweibrückent, Kaiserslautern ostromakor pedig elsőként nyomult be a falon lőtt résbe, ezért előléptették ezredessé és egyúttal megkapta Ernesto Montecuccoli ezredét.F. Molnár M. 57. o.
1635 decemberében részt vett az elzászi Haguenau sikertelen ostromában, majd első önálló akciójában megfutamította a Magdeburg felmentésére érkező svédeket. Ezután átvezényelték Szászországba, ahol meglepetésszerűen elfoglalta Tangermündét. Részt vett a császáriak vereségével végződő wittstocki csatában, ahol négy ezreddel a visszavonulást fedezte. Ekkor sérült meg súlyosan Raimondo legkisebb öccse, a szintén császárt szolgáló Galleotto Montecuccoli.
1637-ben botrányba keveredett, amikor ezredének néhány vértese kirabolt néhány, György Vilmos brandenburgi választófejedelem holmiját szállító szekeret. A választófejedelem Montecuccolit okolta a fosztogatásért, akit letartóztattak (bár nem tartották sanyarú körülmények között és anyja temetésére is hazaengedték Modenába), majd elcsapták a hadseregből. Az ezredes két alkalommal próbálta a maga igazát bizonyítani a császár előtt és másodszorra sikerrel járt; 1639 tavaszán ismét Bécs szolgálatába állhatott. 200px|bélyegkép|Montecuccoli 19. századi képe 1639 májusában Georg Lorenz von Hofkirchen tábornokot kísérte el, hogy Prágától északra megakadályozzák a svédeket az Elbán való átkelésben. Eközben azonban meglepték őket és felettesével együtt fogságba esett. Stettinben, XIV. Bogislaw pomerániai herceg kastélyában helyezték el őket, de őrizet mellett gyakran kiengedték őket a városba is. A fogolycsere tárgyalásai nagyon lassan haladtak, a svédek értékes cserelapnak tekintették a tapasztalt főtisztet. Fogsága végül három évig tartott, ezalatt szinte minden idejét a kastély könyvtárában töltötte, ahol természettudományi, politikai, filozófiai, teológiai témájú könyvekkel gazdagította humanista műveltségét. Végül 1642-ben Eric Schlang tábornokkal cserélték ki. Fájdalomdíjul előléptették tábornokká (vezérőrnaggyá) és háromezer forintot kapott. Szinte azonnal vissza is küldték a csatatérre, ahol a Brieget felmentő sereg elővédjét bízták rá, majd Troppaunál éppen azt a Schlang tábornokot győzte le, akivel kicserélték.F. Molnár M. 61. o.