Az érettségi vizsga (röviden érettségi, régiesen matura) a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben Magyarországon is – a felsőoktatási felvételi eljárásban is helyettesíti a vizsgát.
Szerepe szerint lehet tanulmányi jellegű záróvizsga, valamilyen állás vagy társadalmi pozíció betöltéséhez szükséges képesítő, minősítő vizsga, felvételi jellegű vizsga. Az érettségi történetét e három funkció közötti hangsúlyeltolódások és az ekörüli vita kíséri; helyét az oktatásügyben és társadalmi megbecsültségét az aktuális főfunkció is alakítja.
A képesítő vizsga, egy speciális, szakmai tantárgyak sikeres érettségi vizsgája után, az ágazatnak megfelelő szakképesítést biztosított. 1998-ig adtak ki ilyen bizonyítványokat. Ezután már nem volt szakmai érettségi a szakközépiskolákban, csak OKJ-s képzések.
Magyarországon 1851 óta rendeznek érettségi vizsgát, jelenleg országosan egységes szabályozás szerint. A legutóbbi nagyobb átalakítás a kétszintű érettségi rendszer bevezetése volt 2005-ben. Azóta a vizsga minden tekintetben egységes a gimnáziumok és a szakközépiskolák tanulói, illetve a felnőttoktatásban részt vevők számára is. Az érettségi hazánkban állami vizsga, az érettségi bizonyítvány pedig közokirat.
A magyarországi érettségi rövid története Az érettségit először 1788-ban Poroszországban vezették be, hogy korlátozzák az egyetemre jelentkezők számát. Franciaországban 1808-ban, Angliában pedig 1838-ban kezdték átvenni. Magyarországon Comenius már a 17. században felvetette egy érettségiszerű záróvizsga szükségességét:
Ebben az idézetben már felbukkan az állami érdek; az érettségit a kezdetektől kísérő vita központi kérdése a 19. században az állami beavatkozás jogossága az iskolák és a fenntartók önállóságába, a tanszabadságba. Ez az állami befolyás Mária Terézia uralkodása idején vált kifejezetté (1764-ben a Tanügyi Bizottság létrehozásával s 1777-ben a Ratio Educationis kibocsátásával). Az érettségi ugyanis nemcsak a tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, hanem állami szintű, egységesítő kimeneti szabályozás is. Célja lehet az állami érdekek érvényesítése, a felsőoktatásba való bejutás szabályozása vagy a köztisztviselői, hivatalnoki állásra pályázók minősítése (ez utóbbi célból Kínában már régóta rendeztek állami vizsgákat).
1849-ben, a forradalmak utáni központosítás és németesítés jegyében a frissen kinevezett osztrák vallás- és közoktatásügyi miniszter, Leo Thun kibocsátotta az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák működését szabályozó átfogó rendeletét, amely a magyar neveléstörténetben Entwurf néven ismert. Ezt az ősz folyamán, nem sokkal a szabadságharc leverése után Magyarországra is kiterjesztették. Ez a rendelet vezette be az érettségit, amihez a tanügyi vezetés még egy porosz pedagógust, Hermann Bonitzot is Bécsbe hívott segítségül. A rendelet bevallott célja a továbbtanulásra való alkalmasság vizsgálata volt, de Magyarországon általános tiltakozást váltott ki, mert a németesítés és az állami beavatkozás eszközét látták benne. Különösen felemelte a szavát a református egyház mint nagy iskolafenntartó. Ennek ellenére 1851-ben a fenntartótól függetlenül kötelezővé tették a gimnáziumokban az érettségit, és szeptemberben megtartották az első vizsgákat. A reáliskolák ekkor még csak hatosztályosak voltak; később, Trefort Ágoston miniszterségének első éveiben ezeket is nyolcosztályossá alakították, és 1876-tól itt is bevezették az érettségit.
1883-ban a köztisztviselői törvény a köztisztviselővé válás feltételeként írta elő az érettségit, ami újabb tiltakozási hullámot váltott ki.
A lányok számára több lépcsőben vált elérhetővé az érettségi; először a kereskedelmi iskolákban, majd 1895-től a fiúgimnáziumokban tett magánérettségiként (ezzel vált lehetővé, hogy ők is jelentkezhessenek az orvosi és a bölcsészkarokra); végül 1915-ben engedélyezték, hogy ahol nincs leánygimnázium, ott a lányok is nyilvános tanulóként beiratkozhassanak a fiúgimnáziumokba (igaz, az osztályteremben még drákói rendszabályokkal különítették el őket a fiúktól).
200px|jobbra|bélyegkép|Összevont érettségi-felvételi írásbeli dolgozat indigós papírja az 1980-as évekből. A karikába kellett írni a feladat sorszámát. Az első példányt az egyetemen javították mint felvételit, a másolatot visszaküldték a középiskolába, és erre adták az érettségi osztályzatot. 200px|jobbra|bélyegkép|Összevont érettségi-felvételi írásbeli fizikadolgozat indigója 1985-ből. A vizsgázók általában eltették az indigót, hogy legyen egy saját példányuk is, és hamarabb mutathassák meg a megoldást a tanáruknak, mint hogy a szolgálati úton a másodpéldány megérkezett. A dualizmus idején az érettségi rangját emelte, hogy a bizonyítvány birtokában külön tanfolyam elvégzésével tartalékos tiszti rendfokozatot lehetett elérni (ez már a középosztályba emelte a birtokosát).
1919-ben a Tanácsköztársaság eltörölte az érettségit, de ez csak rövid közjáték volt, és a Tanácsköztársaság bukása után természetesen ez a rendelkezés is hatályát vesztette.
Jelentős változás történt 1924-ben, amikortól bármely középiskola érettségije bármely egyetemen vagy főiskolán való továbbtanulásra jogosított, így megszűnt az iskolatípusok megkülönböztetése. 1948 és 1955 között működött a szakérettségi rendszere, amelynek keretében a korábban a középiskolákba nem jutó munkás- és parasztfiatalok gyorsított tanfolyamokon sajátíthatták el a tananyagot és tehettek szakirányú továbbtanulásra jogosító érettségit. 1952-ben vezették be a felsőoktatási felvételi vizsgát, ezzel az érettségi inkább záróvizsgává vált, és a presztízse csökkenni kezdett.
A hetvenes években újabb rövid életű, a szakmai tiltakozáson elbukott próbálkozások történtek: 1974-ben az osztályzatokat törölték, és helyette a „dicsérettel megfelelt” / „megfelelt” / „nem felelt meg” értékelést vezették be, 1978-79-ben pedig a történelemérettségit szüntették meg.
1982-ben vezették be egyes tárgyakból az összevont érettségi-felvételit. Ez a mai emelt szintű érettségivel ellentétben még csak az írásbelire terjedt ki, amelynek két (indigóval készült) példányát egymástól függetlenül javították és értékelték a középiskolában és az egyetemen. Ez ugyan növelte az érettségire készülés jelentőségét, de mellékhatásként a fizetős előkészítő tanfolyamok piacát is erősítette. 1993-tól elvileg már az érettségi jogosított a továbbtanulásra, de a felsőoktatási intézmények átmeneti jelleggel további feltételekhez köthették a felvételt – gyakorlatilag tehát megmaradt a felvételi, és az egyedi követelmények miatt tovább virágzott az előkészítő tanfolyamok piaca.
A Nemzeti Alaptanterv 1995-ös bevezetése után kezdtek dolgozni a kétszintű érettségi koncepcióján, amely 2005 óta működik; ez hosszú idő óta a legjelentősebb változás, mivel ezzel újból eltörölték a felvételit s az érettségit állították helyébe, de a szakmai viták azóta is tartanak – az előkészítő tanfolyamok piaca pedig továbbra is virágzik. Az emelt szinten való vizsgáztatást és az elnöki névjegyzékre kerülést külön képzés elvégzéséhez kötötték, de az előbbi tekintetében azóta ez megszűnt.
A vizsgaszabályzatok Maga az Entwurf nemcsak az érettségit vezette be, hanem a szaktanári rendszert is, és végső soron az egész ma ismert iskolarendszer alapjait; az érettségit még összesen a VI. fejezet 12 pontjában szabályozta. Ennek lényeges eleme volt a tanulók szemszögéből, hogy az érettségi nem kötelező, hanem – lévén a vizsga belépő a felsőoktatásba – a jelentkezés van feltételhez kötve, jelesül a középiskola utolsó évének elvégzése. Az iskolák szemszögéből pedig a vizsgáztatási jogot kötötték szigorú feltételekhez, s a vizsgáztatási joggal nem rendelkező iskolák tanulói számára 1851-ben hét magyar városban (Pest, Buda, Pozsony, Sopron, Kassa, Nagyvárad, Temesvár) jelöltek ki „vizsgaközpontokat”, azaz a más iskolákból érkezőket is fogadó vizsgáztató iskolákat. Ezzel egyfelől erős állami szabályozást, másrészt kimeneti szabályozást, követelményszintet vezetett be. Ez a központosítás lehetővé tette, hogy az érettségi bizonyítványokat az államigazgatásban és a felsőoktatásban mindenhol elfogadják. A vizsgát magyarul és németül is le lehetett tenni, katolikus és protestáns tanárokból álló vegyes bizottság előtt. A bizottság előtti vizsga és az írásbeli és szóbeli vizsgarész együttese kezdettől fogva mindmáig alapvető jellemzője az érettséginek.
1876-ban már önálló vizsgaszabályzatot adtak ki a reáliskolák számára. Ez az Entwurfnál lényegesen pontosabb, szigorított szabályokat vezetett be, 35 paragrafusban szabályozva a tartalmi és formai követelményeket, s külön mellékletben leírva az adminisztrációt.
1883-ban, Trefort Ágoston minisztersége idején született meg a kiegyezés utáni első önálló középiskolai törvény, amelynek előírására 1884-ben kiadták az egységes (gimnáziumokra és reáliskolákra is érvényes) Érettségi vizsgálati utasítást. Ez már napra pontosan meghatározta a jelentkezési határidőt, behatárolta a rendes írásbeli és szóbeli, valamint a pótló- és javítóérettségi időszakát, s részletesen szabályozta a vizsga menetét, a nyomtatványok típusait és őrzését, a vizsgadíjakat s ennek alapján a tanárok vizsgáztatási díját. Bár tiltakozást váltott ki, valójában modernnek és előremutatónak számít az a rendelkezés, hogy az írásbeli vizsgák nyelve a magyar, de a nem magyar anyanyelvű iskolákban az iskola saját nyelvén is készítendő dolgozat. Az állami ellenőrzés erősítésére szolgálta a felekezeti iskolák érettségijére a miniszter által kiküldött kormánybiztos. Tartalmi, pedagógiai szempontból fontos (de csak hellyel-közzel megvalósult), mai szemmel is elismerésre méltó követelmény volt, hogy az érettségi ne csak a lexikális tudást mérje fel, s ne az aprólékos adatok bemagoltatása legyen a célja, hanem a tanuló gondolkodását, szellemi érettségét s az alapismeretek biztos tudását kérje számon.
1905-ben a rövid ideig miniszterkedő Lukács György (aki nem tévesztendő össze a miniszteri posztot később szintén betöltő ismert filozófussal) adott ki újabb vizsgaszabályzatot, amely követte a középiskolai törvény időközbeni kétszeri módosításait, szigorította a vizsgafeltételeket. Az iratmintákon kívül a bizonyítványok záradékait is tartalmazta a szabályozás – érdekesség, hogy a lányok számára még külön. Ebben a szabályzatban jelenik meg először a tantárgyválasztás lehetősége a vizsgázók számára – igaz, még csak a fakultatív görög nyelv és irodalom tekintetében. Ezt a szabályzatot 1931-ben aktualizálták újra, amikor a lányok érettségije már egyenértékűvé vált a fiúkéval, de a felsőoktatásba való bejutásukat a miniszter még rendeleti úton korlátozhatta.
A magyar érettségi rendszer ma
Jogi szabályozása Az érettségi szabályozása a jogszabályi hierarchia különböző szintjein valósul meg, a törvénytől a miniszteri rendeletig. A vizsgával kapcsolatos lényeges szabályokat az alábbi három jogszabály tartalmazza: az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról a vizsga meghatározását, általános szabályait, nyilvánosságát, a kötelező vizsgatárgyak felsorolását, az érettségire való felkészítés kereteit, a mentességek alapszabályait, a vizsgaelnöki névjegyzékbe kerülés feltételeit, a vizsga ingyenességének, illetve a díjfizetési kötelezettségnek az eseteit és más szabályokat; a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet (vagyis a vizsgaszabályzat) a vizsga megszervezésének és lebonyolításának szabályait, valamint a központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyak általános vizsgakövetelményeit; a 40/2002. (V. 24.) OM rendelet a központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyak részletes követelményeit és vizsgaleírását.
A mentességek alapjául szolgáló szakértői vélemények kiadását a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010. (I. 19.) OKM rendelet szabályozza.