bélyegkép|jobbra|150px|<center>Emléktáblája:Ferenciek tere 9. Thury Levente alkotása<center> bélyegkép|150px|Idősebb Antall József és felesége sírja a Farkasréti temetőben, Budapesten. (Farkasréti temető: 26/1-1-64) Dörgicsei és kisjenei Antall József (Oroszi, 1896. március 28. – Budapest, 1974. július 24.) magyar jogász, államtitkár, politikus (FKGP). 1945–53 között parlamenti képviselő, 1945–46-ban újjáépítési miniszter. Antall József miniszterelnök apja. Nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás. Henryk Sławik lengyel diplomatával együttműködve 1939 és 1945 között több mint 30 000 magyarországi lengyel menekült – köztük 5000 lengyel zsidó – életének a megmentésében működött közre, amiért a Világ Igaza kitüntetést kapta.

Élete Alapító tagja volt 1931-ben a Független Kisgazdapártnak. A második világháború alatt menekültügyi kormánybiztos. 1939 szeptemberétől a több tízezer lengyel menekültről való gondoskodás megszervezése mellett külön gondot fordított a több ezer zsidó ellátására. A német megszállást követően lemondott, majd a Gestapo letartóztatta.

1945-ben a Népgondozó Hivatal vezetője lett, melynek feladata a magyarországi németek kitelepítése volt. Álláspontját erről így fogalmazta meg a kitelepítési rendelet vitájában: „Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől. Ma még egy csomó igényjogosultnak nem tudtunk földet adni.”http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kitaszitottsag_a_magyarorszagi_nemetek_sorsa_a_masodik_vilaghaborut_koveto_evekben/Jegyzőkönyv az 1945. évi december hó 22-én délután fél 1 órakor Tildy Zoltán elnöklete alatt tartott rendkívüli minisztertanácsról. In: G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.–1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005) 346. oldal (digitálisan 348.), library.hungaricana.hu

Ezután újjáépítési kormánybiztos, majd a Tildy-kormányban és részben a Nagy Ferenc-kormányban újjáépítési miniszter 1945-46-ban, ezután 1948-ig az FKGP pártigazgatója volt. Később a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja lett egy időre. 1949-ben, az első egypárti választáson a Rákosi-rendszerrel együttműködő kisgazda politikusok egyikeként ismét országgyűlési képviselővé választották, a ciklust kitöltve az is maradt 1953-ig.

A háború alatti tevékenysége elismeréséül a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó Magyar Mickiewicz TársaságGerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu. dísztagjául választották.

Emlékezete

1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, illetve a városban emléktáblája is van. 1989-ben a Jad Vasem posztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel. Nevét emléktábla őrzi az intézet kertjében.Adatlapja a Jad Vasem nyilvántartásában 2009 óta az Országház előtti pesti rakpart a nevét viseli.2158/2009. (XII. 16.) Fővárosi Közgyűlés határozata 97. pont (Javaslat a dunai alsó rakpartok nevének megváltoztatására.) jogtar.hu

2014. szeptember 24-én a lengyel szenátus határozatot fogadott el „a második világháború idején a hazájuk elleni kettős agresszió elől Magyarországon menedéket talált” lengyeleket segítő idősebb Antall József és a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő Henryk Sławik emlékére.

2016 novemberében avatott közös szobruk Varsóban áll (Dolina Szwajcarska park),http://www.sejm.gov.pl/Sejm9.nsf/v4Komunikat.xsp?documentId=3D4684EE088272B1C125825F0043FA05&lang=HUhttps://kurier.plus/hu/node/1700 budapesti párdarabját az újbudai Goldmann György téren 2017. június 26-án avatták föl.https://ujbuda.hu/ujbuda/henryk-slawik-es-idosebb-antall-jozsef-emlekmuve-a-goldmann-gyorgy-teren

Jegyzetek

Források

id. Antall József: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Egy magyar humanista a 20. században; összeáll., bev., szerk. Kapronczay Károly; Mundus, Bp., 1997 (Mundus – emlékiratok) id. Antall József: Lengyel menekültek Magyarországon a háború alatt / Kapronczay Károly: Lengyelek és magyarok. Fejezetek az 1939 és 1944 közötti időszak történetéből; Magyar Orvostörténelmi Társaság–Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Bp., 2019 Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947–1949, Budapest, 2005

Kapcsolódó szócikkek Henryk Sławik (könyv) Varga Béla Esterházy János (politikus) Raoul Wallenberg Oskar Schindler Lengyel Múzeum Lengyel–magyar kapcsolatok

További információk Gregorz Łubczyk: Polski Wallenberg. Rzecz o Henryku Sławiku; Rytm, Warszawa, 2003 Grzegorz Łubczyk: A lengyel Wallenberg. Henryk Sławik és idősebb Antall József története; ford. Józsa Péter, előszó Göncz Árpád; Széphalom Könyvműhely, Bp., 2004 "Ember az embertelenségben". Emléklapok idős dr. Antall Józsefről; szerk. Tóth Dezső; Önkormányzat, Oroszi, 2004 Schronienie uchodźców. Vspomnienia i dokumenty; összeáll., szerk., előszó Kapronczay Károly; Fronda, Warszawa, 2009

Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Az FKGP korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (FKGP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Holokauszt Kategória:Világ Igaza Kategória:Magyar–lengyel kapcsolatok Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek