Cynthia Ellen Nixon (New York, 1966. április 9.– ) kétszeres Primetime Emmy- és kétszeres Tony-díjas amerikai színésznő.
Fiatalkora Egy manhattani szakközépiskolába járt, majd New York-i egyetemen tanult tovább angol-irodalom szakon a Barnard College-ban. 1982-ben már Sarah Jessica Parkerrel szerepelt együtt a My Body, My Child című tévéfilmben, amelyben Vanessa Redgrave két lányát alakították. 1980-ban Theater World Award-díjat nyert az Ellis Rabb produkciójában, a The Philadelphia Story-ban debütálva.
Pályafutása
Magánélete 2006-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, melyet 2008-ban hozott nyilvánosságra. Műtéten és kemoterápián esett át, ezután gyógyultnak nyilvánították.
1988 és 2003 között Danny Mozes partnere volt, akitől két gyermeke született: Samantha (1996. november) és Ezekiel Mozes (2002. december 16.)
2004-ben kezdett párkapcsolatot jelenlegi párjával, egy Christine Marinoni nevű aktivistával. 2009-ben eljegyezték egymást, 2012-ben pedig összeházasodtak. Marinoni 2011-ben hozta világra közös gyermeküket.
Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang 1980 Rossz kislányok Little Darlings Sunshine Walker1981 Tattoo CindyA város hercegePrince of the CityJeannie Mics Ildikó 1983 I Am the Cheese Amy Hertz 1984 Amadeus Amadeus Lori Csonka Ibolya Solecki Janka 1986 Atomjáték The Manhattan Project Jenny Anderman 1987 O. C. és Stiggs O.C. and Stiggs Michelle Magda Gabi 1989 Tétre vagy befutóra Let It Ride Evangeline Kökényessy Ági1993 A Pelikán ügyirat The Pelican Brief Alice Stark Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család Addams Family Values Heather Through an Open Window (rövidfilm) Nancy Cooper 1994 Szabadnapos baba Baby's Day Out Gilbertine Farkasinszky Edit 1996 Marvin szobája Marvin's Room nyugdíjas otthon igazgatója Kiss Virág Magdolna 1999 Párosban a városban The Out-of-Towners Sheena 2001 Advice From a Caterpillar Missy 2002 Minden jöhet Igby Goes Down Mrs. Piggee Bertalan Ágnes 2005 Manhattan kicsiben Little Manhattan Leslie Burton 2006 Az utolsó randevú One Last Thing... Carol 2007 Bébiszitterek The Babysitters Gail Beltran 2008 Szex és New York Sex and the City Miranda Hobbes Bertalan Ágnes2009 Kuszaságok Lymelife Melissa Bragg Bertalan Ágnes Egy angol New Yorkban An Englishman in New York Penny Arcade 2010 Szex és New York 2. Sex and the City 2 Miranda Hobbes Bertalan Ágnes 2011 Rampart Rampart Barbara Farkasinszky Edit 2012 Majdnem tökéletes lány Girl Most Likely Cynthia Nixon Bertalan Ágnes 2014 Öt emelet boldogság 5 Flights Up Lilly Bertalan Ágnes2015 Stockholm, Pennsylvania Marcy Dargon James White Gail White Agydopping naplók The Adderall Diaries Jen Davis Bertalan Ágnes 2016 A Quiet Passion Emily Dickinson 2017 New York-i afférok The Only Living Boy in New York Judith Webb Bertalan Ágnes 2018 Búcsúpohár The Parting Glass Mare Bertalan Ágnes 2019 Stray Dolls Una 2020 Tailing Pond (rövidfilm) narrátor (hangja)
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1981 Egy sikertelen hadjárat története The Private History of a Campaign That Failed Sue Ellen Póka Júlia 1982 Szomorú terhesség My Body, My Child Nancy 1990 The Love She Sought Janet 2000 Papa angyalkái Papa's Angels Sharon Jenkins Mezei Kitty 2005 Warm Springs Warm Springs Eleanor Roosevelt 2011 Válság a Wall Streeten Too Big to Fail Michele Davis Orosz Anna 2016 A Reagan-merénylet Killing Reagan Nancy Reagan Bertalan Ágnes
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések1988 The Murder of Mary Phagan Doreen minisorozat (2 epizód) Tanner '88 Alex Tanner minisorozat (10 epizód)1989 Gideon Oliver Allison Parrish Slocum 1 epizód The Equalizer Jackie 1 epizód1990 The Young Riders Annie 2 epizód Esküdt ellenségek Law & Order Laura di Biasi 1 epizód 1991 Love, Lies and Murder Donna minisorozat (2 epizód) 1993 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Alice Morgan 1 epizód 1996 A kiválasztott – Az amerikai látnok Early Edition Sheila 1 epizód 1998–2004 Szex és New York Sex and the City Miranda Hobbes főszereplő (94 epizód)1999 Végtelen határok The Outer Limits Trudy 1 epizód Angyali érintés Touched by an Angel Melina Richardson / Sarah nővér 1 epizód 2004 Tanner on Tanner Alex Tanner 4 epizód2005 Vészhelyzet ER Ellie 1 epizód Doktor House House Anica Jovanovich 1 epizód 2006 Agy-kontroll 3 lbs. Dr. Karin Hanson 3 epizód 2007 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Janis Donovan 1 epizód 2010–2011 The Big C – A nagy C The Big C Rebecca 10 epizód 2011 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Amanda Rollins 1 epizód2012 Az idők végezetéig World Without End Petronilla minisorozat (7 epizód) A stúdió 30 Rock önmaga 1 epizód 2013–2014 Alpha House Carly Armiston szenátor 6 epizód 2014 Hannibal Hannibal Kade Prurnell 4 epizód 2015 A viszony The Affair Marilyn 1 epizód r2016 Broad City Barb 1 epizód 2020 Ratched Ratched Gwendolyn Briggs 8 epizód 2021–2025 És egyszer csak… And Just Like That… Miranda Hobbes 2022– Az aranykor The Gilded Age Ada Brook
Díjai Primetime Emmy-díj (2004, 2008)http://www.imdb.com/name/nm0633223/awards Vito Russo-díj (2010)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:LMBT színészek Kategória:Tony-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai Demokratikus Szocialisták-tagok