Brockhauser István (Budapest, 1964. május 3. –) válogatott labdarúgó, kapus, edző.

Pályafutása Klubcsapatban 1975-ben, az Újpesti Dózsában kezdte a labdarúgást. 1983-ban tagja volt az MNK győztes csapatnak. 1983-ban a Váci Izzó csapatához igazolt. Sorkatonai szolgálata alatt egy idényen át a H. Szabó Lajos SE csapatában szerepelt. Az élvonalban, váci színekben mutatkozott be 1987-ben. 1988-ban visszatért a nevelő egyesületéhez, ahol tagja volt az 1990-ben bajnokságot nyert, illetve az 1992-ben magyar kupa győztes csapatnak. 1992-ben Kispestre szerződött, ahol rögtön az első idényben bajnok lett a csapattal. 1996-ban magyar kupa győzelemmel búcsúzott a kispesti csapattól. Egy rövid győri szereplés után Belgiumba szerződött az KRC Genk együtteséhez, ahol kétszeres belga bajnok és kupa győztes lett. 2002-ben visszatért az Újpesthez, ahol 2004-ben fejezte be az aktív labdarúgást.

2012 és 2015 között az Újpest technikai vezetője volt.

A válogatottban 1990 és 1994 között 10 alkalommal szerepelt a válogatottban.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1989–90, 1992–93 Magyar kupa győztes: 1983, 1992, 1996 Belga bajnokság bajnok: 1998–99, 2001–02 Belga kupa győztes: 1998, 2002

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Adatlapja a footballdatabase.eu oldalon Adatlapja a vi.nl oldalon

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Vác FC labdarúgói Kategória:A H. Szabó Lajos SE labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A KRC Genk labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók