Tibor Lajos (Budapest, 1883. február 26. – Budapest, 1950. május 12.) magyar sportvezető, a hazai labdarúgás egyik meghatározó szervezője a 20. század első felében. Több évtizeden keresztül töltött be vezető tisztségeket a Magyar Labdarúgó-szövetségben, ahol főtitkárként, alelnökként, társelnökként és szövetségi kapitányként is tevékenykedett. A két világháború közötti időszakban jelentős szerepet játszott a magyar labdarúgás intézményrendszerének kiépítésében és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében.

Élete és sportvezetői pályafutása Tibor Lajos Budapesten született 1883. február 26-án. Szüleit korán elvesztette, öt testvérével árvaházban nőtt fel. Érettségi után a MÁV-nál helyezkedett el és a vasutasok Törekvés Sportegyesületében kezdett tevékenykedni. 1907-től már az MLSZ ifjúsági bizottságában dolgozott, 1911-ben pedig letette az első osztályú játékvezetői vizsgát. 1912-ben a Törekvés labdarúgó szakosztályának vezetője lett.

1914-ben az MLSZ titkárává, majd főtitkárává választották. Ő írta az MLSZ 1914-1916. évi jelentését, 1914-től 1922-ig az MLSZ évkönyveit szerkesztette. 1919-1924-ig MLSZ alelnök, majd 1924-1931-ig MLSZ társelnök volt. Közben 1920-ban a szövetségi kapitányi tisztséget is betöltötte.

Ebben az időben Tibor Lajos a magyar labdarúgás egyik legbefolyásosabb háttérembereként működött. Fő törekvése volt, hogy a vidéket is bekapcsolja a labdarúgás vérkeringésébe, mert vallotta, hogy a magyar foci csak úgy lehet sikeres, ha nem korlátozódik Budapestre. Ennek érdekében kidolgozta a vidék labdarúgásának önkormányzatát, megteremtette annak autonómiáját. Munkásságát siker koronázta, mert ebben az időben a vidéki futball rohamos fejlődésnek indult. Fontos munkája volt még az MLSZ alapszabályainak átdolgozása és kiegészítése az újabb kihívásoknak megfelelően. Fáradhatatlan tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, személyét nagy szeretet és tisztelet övezte.

A későbbiekben mivel reformtörekvéseit nem sikerült megvalósítani lemondott tisztségeiről.

Hosszú betegség után, 67 évesen 1950. május 12-én halt meg. Temetésén az óbudai temetőben Hajós Alfréd olimpiai bajnok búcsúztatta.

Díjai, elismerései

1921.  A Közép-magyarországi Labdarúgó Alszövetség tiszteletbeli elnökévé választják 1922.  Az Észak-magyarországi Labdarúgó Alszövetség örökös díszelnökévé választják 1925. Az MLSZ aranyérmét kapja 1928. Az ILSZ díszelnökké választja 1930. A Kelet-magyarországi Labdarúgó Alszövetség koszorús aranyéremmel tünteti ki 1931. Az MLSZ örökös tiszteletbeli tagjává választják 1931. Az Országos Testnevelési Tanács aranyérmét és oklevelét kapja 1936. A Budapesti Labdarúgó Alszövetség jubileumi érmét kapja

Mérkőzései szövetségi kapitányként

Források Dr. Földessy János: A magyar labdarúgás 60 éve – Sport lap- és könyvkiadó, 1958

magyarfutball.hu Prof. Dr. Takács Ferenc: A futball szürke eminenciása Sporthistória II. évfolyam 1. szám 2004. január Családi archívum

Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar sporttisztviselők