Simone Signoret, születési nevén Simone Henriette Charlotte Kaminker (Wiesbaden, Német Birodalom, 1921. március 25. – Autheuil-Authouillet, 1985. szeptember 30.) Oscar-díjas francia színésznő.

Életrajz

Családja részben lengyel zsidó eredetű. Apja a neves magyar szemész, Hirschler Ignác egyik testvérének unokája. Németországban született, Párizsban tanult, többek között angolul és latinul is. A második világháború idején színészek egy csoportjával ismerkedett meg, és velük vált színésznővé. Első nagy szerepét első férje, Yves Allégret Les démons de l’aube c. filmjében kapta. Allégret-vel kötött házassága három évig tartott, ezalatt született egy leányuk, Catherine, aki szintén filmszínésznő lett.

1950-ben ismerkedett meg Yves Montand-nal, aki rövidesen a második férje lett. Signoret és Montand emberi és művészi kapcsolata a színésznő haláláig tartott, dacára Montand és Marilyn Monroe kapcsolatának. Monroe-val való románcáról Simone Signoret írt a „Már a nosztalgia sem a régi (La nostalgie n’est plus ce qu’elle était)” című memoárjában.

Az 1959-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját, 1960-ban Oscar-díjat kapott a Hely a tetőn c. filmben nyújtott alakításáért. A film összesen hat jelölést kapott. Signoret mellett a forgatókönyvíró Neil Paterson is átvehette a legnagyobb elismerést jelentő szobrocskát. Hat évvel később Oscarra jelölték Stanley Kramer Bolondok hajója (1965) című filmjében nyújtott alakításáért, de nem nyerte el a díjat.

Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyvében szeretettel írt Signoret emberi nagyságáról és hozzá fűződő szinte anya-gyermeki viszonyukról.

bélyegkép|jobbra|Simone Signoret és Yves Montand sírja a Père-Lachaise temetőben

Filmjei 1943 – (Adieu Léonard) 1946 – Párizs sötét utcáin (Macadam) ... Gisele 1948 – (Against the Wind) 1950 – Körbe-körbe (La Ronde) ... Leocadie, a prostituált 1950 – (Gunman in the Streets) 1951 – Aranysisak (Casque d’or) ... Marie, Aranysisak 1953 – Thérèse Raquin (Thérèse Raquin) ... Thérèse Raquin 1955 – Ördöngösök (Les Diaboliques) ... Nicole Horner 1956 – Halál a kertben (La Mort en ce Jardin) ... Djin 1956 – Salemi boszorkányok (Les sorcières des Salem) ... Elisabeth Proctor 1959 – Hely a tetőn (Room at the Top) ... Alice 1960 – Adua és társnői (Adua e le compagne) ... Adua Giovannetti 1961 – Gonosz játékok (Les mauvais coups) ... Roberte 1962 – A tárgyalás (Term of Trial) ... Anna, Graham Weir felesége 1963 – Szép május (Le joli mai) 1965 – A tökéletes bűntény (Compartiment tueurs) ... Éliane Darès 1965 – Bolondok hajója (Ship of Fools) ... La Condesa 1966 – Ébresztő a halottnak (The Deadly Affair) ... Elsa Fennan 1967 – (Games) ... Lisa Schindler 1968 – (The Sea Gull) ... Arkadina 1969 – Árnyékhadsereg (L’armée des ombres) ... Mathilde 1970 – A vallomás (The Confession - L’aveu) ... Lise 1971 – A macska (Le chat) ... Clémence Bouin 1971 – Az özvegy (La veuve Couderc) ... Veuve Couderc Tati 1973 – Égő pajták (Les granges brûlées) ... Rose 1973 – A királynő nehéz napja (Rude journée pour la reine) ... Jeanne 1974 – Az orchidea húsa (La chair de l’orchidée) ... Lady Vamos 1976 – Police Python 357 (Police Python 357) ... Thérèse Ganay 1977 – Előttem az élet (La Vie devant soi) ... Madame Rosa 1978 – A bírónő dossziéi (Madame le Juge) 1980 – (Chère inconnue) ... Louise 1982 – Az egyiptomi utas (L’étoile du Nord) ... Madame Baron 1982 – Guy de Maupassant (Guy de Maupassant) ... Guy de Maupassant anyja 2008 – (Marilyn, dernières séances) ... önmaga

Önéletírása magyarul Már a nosztalgia sem a régi; szerk., jegyz. Szeredás András, ford. Szentgyörgyi Rita; ÁKV-Budapest–Intertype, Bp., 1990

Jegyzetek

További információk

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Francia színésznők Kategória:Nevet változtatott francia személyek Kategória:Wiesbadeniek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:César-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek Kategória:Rákban elhunyt személyek