Kertész Tamás (Budapest, 1929. április 1. – Debrecen, 1989. március 2.) válogatott magyar labdarúgó, csatár, edző. Unokája Konta Johanna ausztrál születésű, brit színekben versenyző teniszező.

Pályafutása Klubcsapatban Az Albertfalvai SC-ben kezdett futballozni, ahol 15 évesen a felnőtt csapatban szerepelt. Ezután a Budapesti Lokomotív játékosa volt. 1953 és 1960 között volt a Ferencváros játékosa, ahol egy bajnoki ezüst- és három bronzérmet szerzett a csapattal. A Fradiban 179 mérkőzésen szerepelt (97 bajnoki, 69 nemzetközi, 13 hazai díjmérkőzés) és 54 gólt szerzett (29 bajnoki, 25 egyéb). 1960 és 1963 között a Debreceni MVSC játékosa volt.

A válogatottban 1955-ben két alkalommal szerepelt a válogatottban. Több alkalommal volt B válogatott és utánpótlás válogatott.

Edzőként 1964-ben a Debreceni Dózsa edzője lett. 1965-ben a Debreceni Elektromos csapatát irányította. 1967 elejétől a Hajdúsági Iparművek csapatát trenírozta. 1967 nyarától Etiópiában dolgozott Dire Dawában. Itt a városban élő válogatott játékosokkal foglalkozott és felügyelte a helyi klubok szakmai munkáját. Innen 1968 nyarán tért haza és a Debreceni Elektromos edzője lett. 1970 januárjától az MGM Debrecen (Csapágygyár) szakmai munkájáért felelt. 1971 nyarától 1973-ig Ghánában az Ashante Kotoko csapatánál tevékenykedett. Klubjával 1972-ben a Kupagyőztesek Afrika-kupájában a döntőig jutott és ghánai bajnok lett. Innen 1973 márciusában jött vissza Magyarországra. 1973 júniusától ismét az NB2-es MGM, majd a Debreceni MTE edzője volt. 1976 márciusától az iráni egyetemi válogatott mellett tevékenykedett. 1978 őszétől a líbiai Ittihad Tripoli edzője lett. 1982 januárjában a Debreceni Hunyadi TSz csapatát irányította. 1984 márciusától a Debreceni MVSC vezetőedzőjének nevezték ki. 1987-ben a Mikepércs trénere volt.

Magyarországi edzősködése idején mérnökként is dolgozott. (Titász, Magyar Gördülőcsapágy Művek)

Sikerei, díjai Magyar bajnokság 2.: 1959–60 3.: 1954, 1955, 1957–58 Magyar kupa (MNK) győztes: 1958

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források Kertész Tamás pályafutása a tempofradi.hu oldalán

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A BVSC labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A DVSC vezetőedzői Kategória:Magyar labdarúgóedzők