Aisvarja Rai Baccsan, született Aisvarja Krisnarádzs Rai (tulu nyelven, kannada írással: ಐಶ್ವರ್ಯಾ ರೈ; Mangalor, 1973. november 1. –) indiai színésznő, modell, szépségkirálynő (1994, Miss World).

Pályafutása során több mint 40 filmben szerepelt, többek között hindi, angol, tamil és bengáli nyelvű produkciókban, beleértve nemzetközi, angol nyelvű filmeket is, mint a Mátkaság és legényélet (2004), Fűszerek hercegnője (2005), Az utolsó légió (2007) és A rózsaszín párduc 2. (2009). A médiában gyakran a világ legszebb nőjeként is említik.

jobbra|bélyegkép|200px|A 2008-as cannes-i filmfesztiválon

Aisvarja Krisnarádzs tengerbiológus és Vrinda Rai író leányaként született Mangalore-ban. Bátyja, Aditja Rai, aki mérnök a kereskedelmi flottánál. Miután megszületett, elköltöztek Mumbaiba, ahol az Arja Vidja Mandír középiskolába járt Santa Cruz Raiban, azután a Jai Hind College-be 1 évig Churchgate-nél, majd a Ruparel Collegebe Matungában hogy befejezze tanulmányait. Jó tanuló volt és építész szeretett volna lenni. Több nyelven beszél, köztük hindiül, angolul, beszéli a Marathi és a Tamil nyelvjárást is. Az 1994 Miss India versenyen második lett, de a Miss World versenyt megnyerte. Tanulmányait otthagyta és azzal töltött egy évet, hogy Miss Worldként uralkodott Londonban. Akkor kezdett modellkedni, azután színészkedni kezdett.

1997-ben debütált a filmvásznon Mani Ratnamben filmjében, az Iruvarban. 2005-ben hároméves szerződést kötött a L’Oréallal. 2004-ben Martin Henderson és Neaveen Andrews oldalán szerepelt a Mátkaság és legényélet c. filmben. 2005-ben a Fűszerek hercegnője (Szerelemmel fűszerezve) c. filmben láthattuk. 2006-ban a nagy sikerű Dhoom: 2-ben szerepelt. 2009-ben a Rózsaszín Párduc 2. részében Jean Reno és Steve Martin oldalán szerepelt.

Aishwarya 2007. április 20-án ment férjhez Abhisek Baccsan színészhez.

Családi háttér és a kezdetek Aisvarja Krisnaradzs Rai tengerbiológus és Vrinda Rai író lányaként született Mangalore-ban. Bátyja, Aditja Rai mérnök a kereskedelmi flottában. Miután megszületett, elköltöztek Mumbaiba, ahol az Arja Vidja Mandir középiskolába járt Santa Cruzban, azután a Jai Hind College-be 1 évig Churchgate-nél, majd a Ruparel College-be Matungában hogy befejezze tanulmányait. Jó tanuló volt és építész szeretett volna lenni. Több nyelven beszél, köztük hindiül, angolul, beszéli a maráthit és a tamilt is. Az 1994 Miss India versenyen második lett, de a Miss World versenyt megnyerte. Tanulmányait otthagyta és azzal töltött egy évet, hogy Miss Worldként uralkodott Londonban. Akkor kezdett modellkedni, azután színészkedni kezdett.

Filmjei

1997: Iruvar 1997: …Aur Pyar Ho Gaya 1998: Jeans 1999: Aa Ab Laut Chalen 1999: Hum Dil De Chuke Sanam 1999: Taal 1999: Ravoyi Chandamama 2000: Sanam Tere Hain Hum 2000: Mela 2000: Kandukondain Kandukondain 2000: Josh 2000: Hamara Dil Aapke Paas Hai 2000: Dhaai Akshar Prem Ke 2000: Mohabbatein 2001: Albela 2002: Devdas 2002: Hum Tumhare Hain Sanam 2002: Hum Kisise Kum Nahin 2002: 23rd March 1931: Shaheed (csak tánc) 2002: Shakti – The Power (csak tánc) 2003: Dil Ka Rishta 2003: Kuch Naa Kaho 2003: Chokher Bali 2004: Khakee 2004: Kyun! Ho Gaya Na… 2004: Mátkaság és legényélet (Bride and Prejudice) 2004: Raincoat 2005: Shabd 2005: Bunty Aur Babli 2005: Szerelemmel fűszerezve 2006: Provoked 2006: Umrao Jaan 2006: Dhoom – Back in Action 2007: Journey Across India 2007: Az utolsó légió (The Last Legion) 2007: Guru 2008: Jodhaa Akbar 2008: Sarkar Raj 2009: A rózsaszín párduc 2. 2010: Endhiran 2010: Raavana 2010: Raavan 2010: Action Replay 2010: Guzaarish 2015: Jazbaa 2016: †Ae Dil Hai Mushkil 2016: †Sarbjit

Jegyzetek

További információk

Kategória:Indiai színészek Kategória:Miss World-győztesek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Indiai nők Kategória:Élő személyek