bélyeg|jobbra|Ding Guanpeng: Békés új esztendőt (1748) bélyeg|Ecsetek a kínai kalligrafikus íráshoz és festéshez A hagyományos kínai festészet anyaga, technikája, szemléletmódja és ábrázolási felfogása is erőteljesen különbözik az európai festészettől. A szűkebb értelemben vett rajz ismeretlen. Akár falra, papírra vagy selyemre festenek, tus és tempera jellegű festékeket használnak, amelyeket mindig ecsettel visznek fel. Kompozícióik elvontak, a témára szűkítettek, a háttér általában üres. A festmények gazdagok szimbolikában. Tipikus jellemzőik a festményen található függőleges feliratok és pecsétek, szójátékok formájában megjelenő vizuális üzenetek, általában egy vagy több kalligrafikus verset is tartalmaznak. A hagyományok szerepe rendkívül erős, a művészek a meglévő technikákra és stílusokra építenek, és ismerős műfajokat használnak. A festményeket általában (vízszintes vagy függőleges) tekercsekben tárolják és csak időszakosan mutatják be egy kisebb közönségnek.
A kínai festészet technikája szorosan összefügg a kalligráfiával. A műértők Kínában a vonalvezetést mindennél fontosabbnak tartják. Az alkotók a vonások vastagságának variálásával igyekeznek térhatást kelteni. Fontos kívánalom az ecsetvonások gyorsasága, spontaneitása. Ez a kínai festmények szemlélését „kvázi-kinesztetikus” élménnyé teszi, a kép vonalai a mozgás illúzióját keltik.
A kínai festészet fontos témája a táj és a sajátos kínai kert, mely utóbbi művészete párhuzamosan fejlődött annak képi ábrázolásával. A plaszticitás nem jellemző a kínai festészetre, a lineáris perspektíva konvenciója sem honosodott meg. Síkszerűen ábrázolnak, színezésük olykor igen dekoratív. Mindez együtt egy sajátos, az egész Távol-Keletre (Japán, Korea, Vietnám) kiható festői kultúrát teremtett.
Idővel a kínai festészeten belül különböző műfajok alakultak ki. A legfontosabbak ezek közül a tájképek (), a portrék, illetve a madár- és virágfestészet, valamint a bambuszfestészet. A stílus nagymértékben függ a művész képzettségétől. Az udvari festők a császári udvar szeszélyei szerint festettek, ami perfekcionista, azaz tökéletességre törekvő és részletes festményeket eredményezett, feltűnő színekben. A déli iskola független művészei, a más néven literátus, irodalmár vagy írástudó festők saját örömükre festettek, kifejező és absztrakt tusfestményeket alkotva. A zen szerzetesek – Kínában nevük – a festészetet használták a megvilágosodás eléréséhez.
A 17. századtól kezdve Kínában is bevezették a nyugati festészeti technikákat, mint például a vonalperspektíva, a fény-árnyék kontraszt használata. A hanyatlásával egyre több művész került külföldi művészeti mozgalmak befolyása alá. A kínai festészet hatása azonban a kínai befolyási övezeten kívül elhanyagolható maradt.
A kínai festészet története A több mint háromezer éves kínai kultúra hagyományainak ereje és folytonossága kiemelkedő. Legegyedibb ágazata a kalligráfia, szorosan követi ezt a festészet. Az uralkodó dinasztiák egymásutánisága az erős hagyományokon belül egyre új irányokat adott e művészetek fejlődésének, ezért a kínai művészettörténetet általában a császári dinasztiák szerint tárgyalják.
-dinasztia (i. e. 1046–256) A legkorábbi kínai képi ábrázolások elsősorban dekoratív jellegűek voltak. Az újkőkorszak idején geometrikus alakzatokat, például spirálokat, cikk-cakk vonalakat és pontokat alkalmaztak kerámiákon, urnákon és vázákon. Némelyiken stilizált halak vagy emberi arcok is láthatók. Festett lakkdobozok, lakkozott kosarak, dekorációk, sőt kerámiaedényeken, sírok falfestményein festett alakok őrződtek meg.
Az egyik legkorábbi igazi festménynek tekinthető mű a világon a kínai végéről való. A híres Selyemfestmény egy sárkányon lovagló férfiról, egy sírban talált temetési lepel a hadakozó fejedelemségek korából.
Az i. e. 6. század vége felé keletkezett sziklarajzok, mint például a Hua-hegységben láthatók, betekintést nyújtanak Kína ősi kultúráiba.UNESCO: Zuojiang Huashan sziklarajz kulturális táj A szertartási tárgyakat többek között a szertartás ábrázolásával díszítették. A palotákban, templomokban és sírokban található falfestmények információkat hordoznak a kor mezőgazdaságáról, selyemtermeléséről, vadászatáról és hadászatáról. A fejedelmi udvarokban dolgozó udvari festők névtelen kézművesek voltak.
A -dinasztia viharos utolsó három évszázadát a hadakozó fejedelemségek kora néven ismerjük (i. e. 475–221). A háborúk ellenére a kereskedelem virágzott, és a festészet is jelentősen fejlődött ebben az időszakban. A művészek mitológiai lényeket, vadászati és háborús jeleneteket ábrázoltak egyszerű, mégis élénk stílusban. Egyenletesen osztották el a képeket a rendelkezésre álló felületen. A temetkezések során is elhelyeztek selyemtekercseket a sírokba.
A - és Han-dinasztiák kora (i. e. 256 – i. sz. 220) A alapítója i. e. 221-ben egyesítette egész Kínát. császár központosította a kormányzatot és a jogrendszert. Ekkor és a következő dinasztiák idején újraértékelték a helyi hagyományokat, virágzottak a művészetek a császári udvarban. Bevezettek egy rangrendszert is, amely a festőket képzettségi szintjük és képzettségük szerint csoportosította. A legalacsonyabb rang a kézműves festőké volt. Az udvari festő a legmagasabb rangot a császári vizsgákon keresztül érhette el. Ez a bürokratikus rendszer egészen a idejéig (17–20. század) érvényben maradt.
A Han-dinasztia korából fennmaradt dokumentumok szerint a legmagasabb társadalmi osztályok templomainak, palotáinak és rezidenciáinak falait falfestmények és portrék díszítették, amelyek történelmi eseményeket vagy a egyre népszerűbb taoizmus témáit ábrázolták. A festett paravánok is népszerűek voltak. A festmények a Han-korban a kalligráfiához hasonló kulturális státuszra tettek szert. A selyem volt a festészet fő anyaga, bár a papírt már az i. sz. 1. században is használták. feltalálták, akárcsak a kézi hengert. (1997), p. 50 A festők állatszőrből készült ecsetet használtak és tust, amelyet fenyőfa koromból, növényi olajból, és állati bőrök zselatinjából készítettek.
A Han-korból főleg sírokban található falfestmények, valamint selyemből, lakkfából és kerámiából készült festett tárgyak maradtak fenn. A közelében található régészeti lelőhelyen jól megőrzött, i. e. 168 körül készült selyem temetkezési kendőt találtak. Temetési rituális jeleneteket ábrázol, finom ecsetvonásokkal és élénk ásványi festékkel. Más dísztárgyakon is megfigyelhető Han-kori festészeti stílus, ami élénkebb, mint a -korszaké, nagyobb figyelmet fordít a térbeli méretekre és a részletekre.
A hat dinasztia kora (220–589) 220-ban a Han-dinasztia megbukott és véres belháborúkkal tarkított korszak következett, amit a hat dinasztia korának (220–589) neveznek. Ebben az időszakban a kínai festészetet új hatások érték. Kínában gyökeret vert a buddhizmus, és megjelentek a buddhista istenségeket vagy Buddha életéből vett jeleneteket ábrázoló festmények. Az képeken szereplő alakok arckifejezése kifejező lett, díszesen festett jelmezeket viseltek. A portréfestészet már nem pusztán funkcionális volt, hanem a szépségéért is nagyra értékelték. China Online Museum: Chinese Figure Painting Ettől az időszaktól kezdve már egyes kínai festők nevei is fennmaradtak, mint például a királyságban (virágzott: kb. 210–250) neve, a festészet úttörője.
A idejétől egyre inkább a papírt választották a festészetben és a kalligráfiában a drágább selyem helyett. Mindkét tudományágat a legértékesebb művészetek közé sorolták, és a császári udvarhoz tartoztak, ahol mind az írástudó hivatalnokok, mind a hivatásos udvari festők gyakorolták ezeket. Az udvari tisztviselőknek bőséges szabadidejük volt technikájuk tökéletesítésére, így mindkét művészeti ág virágzott. (kb. 326–396) és (344–406), amatőr festőként indultak és megalapozták a független írástudó festők hagyományát. számos értekezést írt a festészetről, amelyekben hangsúlyozta a ruházat és a megjelenés másodlagosságát; „a szemek adják az életet a portrénak”. China Online Museum: Gu Kaizhi - Jin-dinasztia Költeményekhez, kódexekhez készült illusztrációi másolatokban fennmaradtak. A spiritualitás előtérbe helyezése a naturalizmushoz képest a kínai festészet déli iskolájának, a független írástudók festészetének egyik kulcsfontosságú alapelvévé vált.
A spiritualitás és a realizmus kapcsolatával (375–444) is foglalkozott az Bevezetés a tájképfestészetbe című művében az 5. század elején. Ez a taoista alkotás a legrégebbi ismert kínai esszé e témába. Eszerint egy esztétikailag meggyőzően festett tájkép annyi életenergiát () sugározhat, mint magának a tájnak a megtekintése. Sok későbbi festő átvette ezt az elképzelést.
a rövid életű Liang-dinasztia (502–557) korának fontos festője volt. Egyetlen műve sem maradt fenn eredetijében, de a számos másolat és leírás a korábbiaknál szabadabb, kifejezőbb ecsetkezelésről tanúskodik. Nevéhez fűzik a technika megteremtését is.
, az 5. században tevékenykedő kínai festő, művészettörténész megfogalmazta a „kínai festészet hat alapelvét” az akkori „régi mesterek” munkáinak értékelésére. Ezek az elvek ma is érvényesek a hagyományos kínai festészet tanulmányozására. Közülük az első a mű vitalitását, szellemi hatását, „energiáramlását” hangsúlyozza. A második az ecsethasználatra, annak textúrájára vonatkozik, valamint a kézírás és a művész személyisége közötti szoros kapcsolatot emeli ki. A következő a „tárgynak való megfelelés”, a helyes ábrázolás. A negyedik a színek helyes alkalmazása, a tus, a festékek mennyisége és árnyalata. Az ötödik a kompozíció, a festmény elrendezése, térbelisége, mélysége. Az utolsó pedig a klasszikus művek másolásának képessége.
Ebben a korban kezdték megalkotni a Mokao-barlangok buddhista falfestményeit. Ezek legkoraibb változatai a 6. század elejéről valók, és még erős indiai és belső-ázsiai hatást mutatnak, de később a kínai festési sajátosságok kerekedtek felül.
- és Tang-dinasztiák (581–906) – a kínai festészet aranykora bélyeg|300px| – Az udvarhölgyek tavaszi kirándulása (8. század, részlet) 581-től a újra egyesítette Dél- és Észak-Kínát, ambiciózus építkezéseket indított és lefektette a sikeres Tang-dinasztia (618–907) alapjait. A Tang-kori gazdaság fellendülés, a nemzetközi kapcsolatok megélénkülése nyomán felvirágzott a kínai festészet is. Az alkalmazott festészet (templomok, kolostorok falképei, tekercsek) mellett megjelentek az uralkodók portréképei, továbbá táj-, állat- és zsánerképek, amelyeket jelentős mesterei alkottak. A főváros, Csang'an (a mai Hszian) a világ legnagyobb városává vált, és rengeteg külföldi látogatta. 725-ben császár megalapította a Hanlin Akadémiát Csang'anban. ami az udvari tisztviselők továbbképző helyeként vonzotta a legtehetségesebb udvari festőket, költőket és történészeket is, népszerű találkozóhely volt a művelt réteg számára.
A 8. században kezdődött a kínai képírás nagy kettészakadása, miáltal a vallásos témájú falképek és a portrék festése a mesteremberek kezébe került, a táj-, állat- és zsánerképek festése pedig az írástudók feladata lett. Ha valaki hivatalnok akart lenni, bizonyítania kellett jártasságát az ecsetkezelésben, hiszen a kínai képíráshoz ez teljességgel elengedhetetlen volt. A 9. század közepén már egy művészettörténész is működött, , aki 370 festő életéről és munkásságáról jegyzett fel adatokat.
A Tang-kor a buddhista festészet virágkora is volt. Ezeket a műveket virágokkal díszítették, így ez az irányzat a madár- és virágfestészet előfutára is lett. A falfestmények továbbra is dominánsak maradtak, de egyre több udvari festő fordult a vízszintes kézi tekercsek és függő tekercsek festéséhez. (kb. 601–673) történelmi jeleneteket és korábbi császárok portréit festette császári megrendelésre. (713–755) és (kb. 730–800) ismertek az udvari hölgyek mindennapjait ábrázoló részletes kézi tekercseikről. Az alakokat gazdag színekkel és részletekkel dolgozták ki a technikával; élesen kiemelkednek az üres háttérből, klasszikus egyszerűséget kölcsönözve a festményeknek.