Zicsi és vásonkeői gróf Zichy Géza Emil János (Sztára, 1849. július 23. – Budapest, 1924. január 14.) magyar író, drámaíró, színműíró, zeneszerző, félkarú zongoraművész, belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, főrendiházi tag. 1875-től 1918-ig, 43 éven keresztül a Nemzeti Zenede elnöke. 1891–1894 között az állami színházak (Nemzeti Színház valamint a Magyar Királyi Operaház) intendánsa. 1895-től 1916-ig, 21 esztendőn keresztül a Magyar Királyi Operaház zeneszerző-vendégkarnagya. 1876-tól a Petőfi Társaság, 1878-tól a Kisfaludy Társaság, 1911-től a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.

„[…] Több mint fél évszázadon át alig volt a magyar zenei életnek olyan eseménye, melynek megindításában és eredményei érdekében ne tevékenykedett volna […] Nézeteinek, szavának rendkívüli súlya volt […] A köztudatban Zichy Géza gróf és a Nemzeti Zenede egyet jelentett.” Zongorázását olyan tökélyre fejlesztette, hogy később azt mondták róla: „fél keze van, de négykezest játszik vele”.

Élete Családja és származása

A gróf Zichy család sarja Sztárán, a család Zemplén megyei birtokán született negyedik gyerekként. Édesapja gróf Zichy Lipót (1805–1869) császári és királyi aranykulcsos, nagybirtokos.Apai nagyszülei gróf Zichy Ferenc (1774-1861), királyi tanácsos, nagybirtokos, és gróf galántai Esterházy Amália (1776-1817) voltak. Apai nagybátyja, gróf Zichy Ferenc Szerafin (1811–1900) magyar tárnokmester, főrendi főispán és nagykövet volt. Apai nagyapjának a fivére, gróf Zichy Ödön (1809–1848) udvarhű politikus, nagybirtokos, akit hazaárulás vádjával végeztek ki 1848-ban Görgei Artúr ítéletével. Édesanyja gróf sztárai és nagymihályi Sztáray Mária Johanna Kunigunda (1821–1891) csillagkeresztes hölgy volt.Anyai nagyszülei gróf sztárai és nagymihályi Sztáray Vince (1771–1827) és gróf szirmabessenyői, cserneki és tarkői Szirmay Johanna (1792-1848) voltak. http://genealogy.euweb.cz/hung/zichy4.html Zichy Lipótné Sztáray Mária nagynénje volt gróf Sztáray Mária Amália Jozefának (1863–1940), Erzsébet magyar királyné udvarhölgyének.http://genealogy.euweb.cz/hung/sztaray2.html

Az apai ági felmenői között, szemben az anyai ággal,1867. márc. 29-én, a Zenede Magyar Zenetörténeti Hangverseny-sorozatának első hangversenyén egyebek között gróf Sztáray- és Szirmay-kompozíciók kerültek előadásra. nem voltak zeneértők. Az édesanyja szépen énekelt és zongorázott, a Szirmay nagymama pedig Hummelnél tanult. Szerzeményeit – szonátákat, kantátákat – le is írta.

Ifjúsága (1849–1869)

Háromévesen kezdett az édesanyja zongoráján – mint írta: – „kalimpálni”, éppen hogy elérte a billentyűket. Ötévesen kapta első zenetanárát – Machalitzkinek hívták –, s néhány hónap múlva már minden darabot képes volt hallás után megtanulni, de még nem látszott, hogy mire (lesz) képes. Apja kérdésére, hogy „jól halad-e a kis muzsikus?”, a tanára azt mondta, hogy „a jobbkéz rendkívül ügyes, de a balból soha nem lesz semmi”. Csendes, visszahúzódó természetű volt – „még a végen csuhás lesz” – morgolódott az apja. Bátyjai: Elek, Ernő és Sándor viszont nagyon elevenek voltak. Különösen Ernő, akiben „ötszázezer ördög lakott”, és nem szenvedhette zongorázást. Többször el is tángálta Gézát emiatt, mire az, hogy bosszantsa, elkezdett hegedűt is tanulni. A gyerekekhez nevelőt fogadtak – Csiky Mihálynak hívták, és később Zichy tetétleni birtokának gondoka lett –, valamint egy franciatanárt.

1861-ben meghalt az apai nagyapja, akinek nagyszombati házában élt szüleivel és testvéreivel kétéves kora óta. Apai örökrésze lehetővé tette, hogy a pezsgő kultúrájú Pozsonyba költözzenek, s a gyerekek magasabb színvonalú képzést kapjanak. Zichy két zenetanárát említi hálával: Spányik asszonyt, aki a zongoratechnikáját fejlesztette, és Fraymann urat, aki a zeneszerzésben ösztönözte. A nyarakat seregélyesi vagy tetétleni birtokukon töltötték, ahol a gyerekek lovagolni és vadászni is megtanultak. „A zene és a vadászat lett életem legnagyobb szenvedélye.”

1863. szeptember 24-én balesetet szenvedett, melynek következtében jobb karját amputálni kellett. A vadászat színhelyére érve ugyanis leugrott a bakról, s a mozgó kocsi hátsó ülésén levő, csőre töltött sörétes puskája után nyúlt, amely valahogy beakadt, elsült, és szétroncsolta a jobb felkarját. Csak a család velük levő, tapasztalt katonatiszt barátjának – Nimptsch Pálnak – a lélekjelenléte mentette meg attól, hogy a helyszínen elvérezzen. Felgyógyulása után elkeseredés helyett megkettőzött ambícióval kezdett új életet: „Bezártam ajtómat — mondja az emlékirataiban — s felöltöztem egyedül. Az ajtókilincs, a bútorok, lábam, fogaim mind segítségül szolgáltak. Az ebédnél nem ettem olyan ételből, melyet magam felvágni nem bírtam s a legcsekélyebb szolgálatot sem fogadtam el. Ma már almát hámozok, magam vágom le a körmeimet, egyedül öltözködöm, lovagolok, négyes fogatot hajtok, golyóval, söréttel jó vadász vagyok, sőt kissé zongorázni is megtanultam. Az ember egy kézzel is lehet független, csak tudni kell, hogyan.” Megfogadta, hogy ha egy éven belül nem lesz képes egy kézzel mindarra, amit mások két kézzel tesznek, fejbelövi magát. Természete alapvetően megváltozott: „Gyáva, akaratnélküli gyermek voltam, és néhány hónap alatt a szerencsétlenség energikus, bátor ifjút formált belőlem.” Pozsonyba visszatérve megkettőzött intenzitással ismét felvette vívóleckéit, kikísérletezte, hogy hogyan lehet helyettesíteni a zongorán a jobb kezet a bal hüvelykujjal, behozta elmaradását a gimnáziumban, 1864 augusztusában kitűnő eredménnyel levizsgázott, és az ősz megint Seregélyesen találta lóháton, és vadászpuskával a vállán.

1866. március 25-én a pozsonyi Redoute nagytermében lépett fel először a félkezű zongorajátékával, és nagy sikert aratott: „csodákat művelt“, a legnehezebb részeket is „könnyedén játszotta.” A műsorban elhangzott Zichy saját szerzeménye, a Magyar táncok is. Hasonló sikere volt 1867-ben Pesten, valamint Ischlben, a K.u.K előkelőségek nyaralóhelyén.

1866 őszén, sikeres érettségi vizsga után, apja kívánságára jogi tanulmányokba kezdett Pozsonyban. Ugyanakkor Mayrberger Károlynál, a pozsonyi tanítóképző intézet tanáránál – aki a zenét mint a matematika és a lelkesedés ötvözetét hirdette – zenei stúdiumokat is folytatott, viszont a „száraz” zeneelméletet nehezen viselte. Az államvizsgát 1870-ben, egy évvel édesapja halála után tette le – minden tárgyból kitűnő eredménnyel.

Virtuóz és szépíró évek (1870–1890)

1870-ben, tanulmányai befejeztével az 1867-es kiegyezés óta hatalmas iramban fejlődő, Bécshez és Párizshoz hasonlóan szerkezetében, infrastruktúrájában, népességében és kultúrájában gyökeresen átalakuló magyar fővárosba került, és állami szolgálatba lépett. Először Eötvös József közoktatási miniszter elnöki irodájában, majd annak halála után a belügyminisztériumban kapott állást. Folytatta a zenei tanulmányait is: Mayrberger javaslatára Volkmann Róbertnél, aki eleinte nagyon nem akart vele foglalkozni („minek egy grófnak zeneelmélet?”), de miután Zichy nem tágított, beleegyezett, hogy „megtanítsa a legszükségesebbekre, hogy képes legyen önállóan elsajátítani azt, amire szüksége van”. Zách Klára c. balladájának bemutatóját követően Liszt Ferenc is a pártfogásába vette Zichyt. Az első tanórán „Liszt zongorához ült s eljátszotta balladámat. Ó egek, hogy játszotta azt! Az egyhangúnak talált részeket azonnal megváltoztatta, transzponálta; a főmotivumot kibővítette, egyúttal kidíszítette futamok aranyesőjével, s közben mindig azt mondta: «Tudom, hogy Ön ezt így gondolta, de nem egészen ilyenre sikerült!» Meg akartam csókolni a kezét, de ő megölelt s azt mondta: «Majd közel kerülünk egymáshoz és remélem, mestere meg fogja nekem bocsátani, ha foglalkozni fogok Önnel!» Midőn a nagy embertől távoztam, szédültem, s egy új világ tárult fel szemeim előtt.”

1871. szeptember 10-én Budapesten feleségül vette Karátsonyi Melániát.Teljes nevén gróf karácsonyfalvi és beodrai Karátsonyi Melánia Eugénia Georgina Anna Laurentia Klotild Margit (*Krisztinaváros, Buda, 1855. szeptember 16.–†Budapest, 1894. április 10.) csillagkeresztes hölgyet, gróf Karátsonyi Guido (1817–1885) nagybirtokos, politikus, és puchói és csókai Marczibányi Anna Mária lányát. Házasságukból hat gyermek született: Margit (1874–1963), Géza (1882–1941), Ilona (1872–1911), Mária (1875–1944), Sándor (1886–1890) és Aladár (1890–1895). hozzáféréskor a Főnemességi Adattárban Sándor adatai hibásak, Aladáré pedig hiányoztak)

Nagy múltú, befolyásos család tagjaként Zichyt szívesen látták politikai és kulturális körökben. Szabadon dönthetett, milyen területen kívánja kibontakoztatni képességeit. Származása, vagyoni helyzete révén tagja volt a főrendi háznak, ezért nyitva állt előtte a politikai pálya is. Irodalmi és zenei körökben pozitívan értékelték az első szárnypróbálkozásait. A sajtó sem a főúri műkedvelőt látta benne, hanem a tehetséges pályakezdőt, aki az önmegvalósításhoz vezető irányt keresi. Szinte kizárólag csak jó szándékú, építő kritikákat kapott: az egyéni gondolat, hang, stílus hiányát kezdetinek és átmenetinek ítélték.

Első nyilvános irodalmi fellépése 1870-ben volt. Előbb az Esti Lapokba dolgozott, majd a Fővárosi Lapokba. Szigligeti Ede Trónkereső című drámáját s több népdalt németre fordított.(Sok dicséreteset jelentenek Pozsonyból egy új tragédiáról: "A trónkövetelő"-ről, amelynek témája a magyar történelemből származik. A szerző egy fiatal joghallgató, gróf Zichy Geza, akiről azt mondják, hogy jelentős költői tehetsége van.) Az újság tévedett, Zichy csak németre fordította Szigligeti művét. Közreműködött magyar költemények franciára fordításában is. Első önálló eredeti munkája a Justus álnéven írt Phrenolog című vígjáték volt, amely 1871-ben sikerrel került színre a Nemzeti Színházban. Ezt követte Az álom regénye című könyve 1872-ben, A boldogság útja című költői elbeszélése 1875-ben, A szerelem harca című drámája 1876-ban, és első verseskötete 1877-ben. Írt egy költői beszélyt (elbeszélést) A leányvári boszorkány címmel, amelyet gróf Zichy Mihály illusztrált.

A politikusi pálya nem vonzotta. Amikor szóba került mint az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere, nem kapott az alkalmon. Hajdú vármegye főispáni tisztségét sem vállalta el.

Bár irodalmi munkásságát élete végéig folytatta, az, hogy tevékenységének súlypontja a zene lett, Liszt Ferenc hatásának tulajdonítható. Ő bátorította, hogy fejlessze balkezes zongorajátékát, mert meglátta benne, hogy egy kézzel többre képes, mint a kétkezű zongoristák túlnyomó többsége, de ugyancsak ő figyelmeztette, hogy „Az örökölt fényes név a nyilvános művészi pályán megkönnyíti a kezdetet, de megnehezíti a győzelmet.” Zichy megfogadta, hogy ha sikeres koncertzongorista lesz belőle, minden abból származó bevételét jótékonyságra fordítja. Így is tett. Élete során egyetlenegyszer „szegte meg” a fogadalmát(egy ezüsthatost, amit Liszttől kapott, hogy zongorázzon, megtartott magának és óraláncára függesztve hordta.). Liszttel annak haláláig szoros kapcsolatban maradt. Vendégül is látta tetétleni otthonában,(külön szobát rendezett be neki, Liszt pedig – emlékül - saját kezűleg egy fenyőt ültetett a kastélyparkban) kísérője volt magyarországi utazásain, hangversenykörútjain, melyek során együtt is felléptek. Úgyszintén Liszt hatása – „génie oblige” –, hogy Zichy ragaszkodott ahhoz, hogy fellépéseit – a kor szokásával ellentétben – rangjának, címeinek, kitüntetéseinek feltüntetése nélkül, egyszerűen csak nevével hirdessék meg.

1875-ben megválasztották a Nemzeti Zenede elnökének. Ezt a tisztséget 43 éven keresztül viselte, amíg 1918-ban, a Károlyi-kormány alatt el nem távolították.