A zalamerenyei Szent Mihály-templom a galamboki plébánia legnagyobb és legrégebbi római katolikus temploma. A Zalamerenye feletti dombon, az új köztemető mellett áll. A zalamerenyei plébániát 1985-ben szüntették meg, 1985 és 2010 között Zalamerenye a nagyradai plébániához tartozott, majd annak megszüntetését követően 2010-től a galamboki plébánia filiája.

Leírása

A torony felirata szerint 1760-ban épült barokk stílusban, azaz Padányi Biró Márton veszprémi püspök templomépítési kampánya idején. Az egykori plébánia anyakönyvi iratai szerint a dátum csak az átadás időpontját jelöli, az építkezések pedig valójában 1757-ben kezdődtek meg.http://www.archivportal.arcanum.hu/kozos/opt/a100512.htm?v=pdf&q=WRD%3D%28merenye%29&s=SORT&m=56&a=rec A helyi történelmi emlékezet szerint a jelenlegi új köztemetőben mindig is állt egy fából készült templom, mégpedig feltehetően a sírkert nagy fakeresztjének helyén. Más visszaemlékezők szerint pedig egy kőből készült kápolna állta a temetőben a középkorban, amelyet az úgynevezett Kurukhegyről - valószínűsíthetően a törökök - ágyúztak szét a viharos évszázadokban. Ezt a feltételezést támasztja alá továbbá az is, hogy Zalamerenye első írásos említése óta 1945-ig folyamatosan egyházi birtok volt. A templom homlokzata előtt, azzal egybeépítve található a torony, amelynek emeletéről nyílik a belső karzat. Szentélye félköríves, belseje csehboltozatos, oltára oszlopos és körbejárható. A templom főoltárán a sátánon diadalmaskodó Szent Mihály arkangyal látható kezében karddal és pajzzsal. Szószéke ugyancsak barokk stílusú, hangvetője felett gazdag szoborcsoport található, amelynek központi alakja szintén a győzedelmesen ábrázolt Szent Mihály arkangyal. Két barokk mellékoltárát a négy nyugati egyházatya szobra díszíti, amelyek közül 1989-ben kettőt elloptak. Károly Gyula által festett mennyezeti szekkói 1963-ban készültek, padjai egyenesvonalú, modern stílusúak. 1886-ban készült orgonája Országh Sándor munkája, festett üvegablakai a 20. század elejéről származnak. Faragott szobrainak egy részét pálos szerzetesek készítették a 18. században.Zalamerenye épített értékei A templom műemléki védettség alatt áll.

Papjai ? -1749 Erdős György 1749-1760 Zsivolics Pál 1760-1768 Benke György 1768-1785 Fejér János 1785-1795 Kálóczy Györgyhttp://www.vel.veszprem.hu/new/index.php?option=com_content&task=view&id=81&Itemid=68 1795-1846 Fekete Antalhttp://www.vel.veszprem.hu/new/index.php?option=com_content&task=view&id=82&Itemid=68 1846-1884 Viola János 1884-1888 Végh Sándor 1888-1905 Csánk Bélahttp://www.lexikon.katolikus.hu/Z/Zalamerenye.html 1905-1923 Strausz Antal kanonokhttp://lexikon.katolikus.hu/S/Strausz.html 1923-1957 Láber Miklós 1958-1985 Párkányi József 1985-2010 Pék Pál 2010- Háda László

Képek

Jegyzetek

Források Zala megye műemlékei. Zalaegerszeg. ZMMI 1977. 119.

Kategória:A Kaposvári egyházmegye templomai és kápolnái Kategória:Magyarország 18. századi katolikus templomai, kolostorai Kategória:Zala megye műemlékei Kategória:Magyarország barokk vallási építményei Kategória:Zala megye katolikus templomai, kolostorai Kategória:Magyarországi Szent Mihály-templomok