A budapesti 178-as jelzésű autóbusz a Naphegy tér és a Deák Ferenc tér metróállomás között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.
Története
A 2008-as paraméterkönyv bevezetésével augusztus 21-én a Keleti pályaudvar és a Naphegy tér között közlekedő 78-as busz a 178-as jelzést kapta és útvonala a Stadionok, metróállomásig hosszabbodott. Követési ideje napközben 30 percre ritkult, melyet az újonnan indított 178A jelzésű betétjárata sűrített a korábbi 78-as vonalán munkanapokon 10, hétvégén 15 percesre.
2011. április 4-én a 178-as busz útvonala a Keleti pályaudvarig rövidült, mert az Arena Plaza felmondta a szolgáltatói szerződést. Ezzel egy időben a 178A járat megszűnt.
2013. szeptember 14-én bevezették a járaton az első ajtós felszállási rendet.
2015. október 3-ától a 178-as busz a Naphegy tér felől csak a 7-es buszok Keleti pályaudvar megállójában áll meg, a Baross téri fordulást utasok nélkül teszi meg.
2016. június 4-étől megáll a Március 15. téren is.
2019. november 15-én délután a Puskás Aréna nyitómeccsével összefüggően a Bosnyák térig hosszabbítva járt.
2020. szeptember 24-én 18 órától szintén a Bosnyák térig járt a 2020-as UEFA-szuperkupa könnyebb megközelítése miatt.
A Lánchíd lezárása idején (2021. június 16 – 2022. december 16.) a pesti oldalon úgy módosult az útvonala, hogy az a 105-ös busz vonalát követi: a Széchenyi István tér és az Andrássy út érintésével a Gyöngyösi utca és a Naphegy tér között jár, segítve ezzel a belváros és Közép-Buda közötti utazásokat. A Krisztinaváros környékéről a Rákóczi út és a Keleti pályaudvar felé indulók az 5-ös buszt tudják használni.
A Lánchíd megnyitását követően nem állt vissza a korábbi útvonal, hanem már az Ág utcától a 105-ös busz útvonalán jár a Lánchídon keresztül a Gyöngyösi utcáig.
2023. március 20-án útvonala lerövidült, a Gyöngyösi utca helyett csak a Naphegy tér és a Deák Ferenc tér között közlekedik.
Útvonala Deák Ferenc tér metróállomás felékeretnélküli|300pxNaphegy tér vá. – Dezső utca – Czakó utca – Aladár utca – Mészáros utca – Krisztina tér – Alagút utca – Alagút – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Erzsébet tér – Deák Ferenc tér M vá. Naphegy tér feléDeák Ferenc tér M vá. – Erzsébet tér – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút – Alagút utca – Krisztina tér – Mészáros utca – Aladár utca – Czakó utca – Dezső utca – Naphegy tér vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Naphegy térvégállomás||14
|1||Sánc utca||12 |align=left| |- |3||Zsolt utca||10
|∫||Róka utca||9
|5||Ág utca||8 |align=left|
|7||Krisztina tér||8 |align=left| |- |9||Clark Ádám tér||5 |align=left| |- |11||Széchenyi István tér||3 |align=left| |- |12||József nádor tér (↓)Hild tér (↑)||1 |align=left| |- |15||Deák Ferenc tér M||∫ |align=left| |- |17||Deák Ferenc tér Mvégállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest I. kerületének közlekedése Kategória:Budapest V. kerületének közlekedése