Jules Lucien André Bianchi (Nizza, 1989. augusztus 3. – Nizza, 2015. július 17.) francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
Autóversenyzői családból származott, alsóbb kategóriákban többször szerzett bajnoki címet. A Formula–1-be akkor került be, amikor a Ferrari 2011-ben szerződtette tesztpilótának. A következő évben a Force India tesztpilótai állását kapta meg, ahol összesen kilenc nagydíjhétvégén ülhetett az autóba az első szabadedzések alkalmával. Ugyan itt végül nem kapott versenyzői ülést, a 2013-as szezonban a Marussia F1 Team pilótájaként azonban bemutatkozhatott a Formula–1-ben. Első szezonjában az összesített 19. helyét szerezte meg, legyőzve ezzel csapattársát, a szintén újonc brit Max Chiltont. A Marussia megtartotta a párost a következő szezonra is, ahol Bianchi monacói nagydíjon elért kilencedik helyének köszönhetően megszerezték fennállásuk első pontjait, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megmeneküljön a végcsődtől, és 2015-ben is a rajtrácson lehessenek.
A Japán Nagydíjon Bianchi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután a vizes aszfaltról lecsúszva az Adrian Sutil autóját mentő darunak csapódott. Azonnal kórházba vitték és megműtötték, ám a kómából sosem ébredt fel, és végül 285 napnyi küzdelem után, 2015. július 17-én éjjel elhunyt Nizzában. Ayrton Senna 1994-es balesete óta ő volt az első pilóta, aki versenyhétvégén szerzett sérülései következtében hunyt el.
A legtöbben óriási tehetségnek tartották, aki nagy karrier előtt állt a Formula–1-ben, a Ferrari ülésére is jó esélye volt. Pilótatársai csendes, halk szavú és barátságos embernek ismerték meg. Emlékére visszavonultatták a 17-es rajtszámot, amellyel utolsó évében versenyzett a Formula–1-ben. Tiszteletére 2017 januárjában szülővárosában utcát neveztek el róla.
Származása, fiatalkora Jules Bianchi autóversenyző családból származott. Nagyapja, az olasz Mauro Bianchi (aki révén olasz felmenői is voltak) háromszor nyerte meg a GT-világbajnokságot, valamint három, a világbajnokságba nem számító Formula–1-es versenyen is részt vett. Dédnagybátyja, a belga Lucien Bianchi pedig maga is Formula–1-es versenyző volt, aki 1959 és 1968 között 19 világbajnoki futamon vett részt, az 1968-as monacói nagydíjon felállhatott a dobogó legalsó fokára is (a futamon egyébként mindössze öt pilóta ért célba), valamint ebben az évben győzedelmeskedni tudott Le Mansban is egy Ford GT40 volánja mögött, társa Pedro Rodríguez volt. Lucien azonban az ezt követő évben életét vesztette Le Mansban, miután autója kigyulladt, és ő benne égett. Mauro ekkor fejezte be versenyzői pályafutását.
Jules 1989. augusztus 3-án látta meg a napvilágot a délkelet-franciaországi Nizza városában, Philippe és Christine Bianchi gyermekeként. Két testvére van: Tom és Mélanie. Jules az autóversenyzéssel hamar megismerkedett, ötéves korában kezdett el gokartozni. Első versenyzői élménye hatéves korából származik, amikor édesapja elvitte egy gokartpályára. 2003-ban leszerződött az olasz Maranello Karting Team gokartcsapathoz, Armando Filini irányítása alá.
Jules hosszú ideje volt kapcsolatban barátnőjével, Camille Marchettivel.
Pályafutása
Korai kategóriák A gokartszériákban meglehetősen jól szerepelt, összesen ötször tudta elhódítani a bajnoki címet. 17 éves korától az FIA-elnök Jean Todt fia, Nicolas Todt volt a menedzsere, ő egyengette Bianchi pályafutását. 2007-ben váltott gokartról formulaautós versenyzésre. A Formula Renault 2.0 francia szériájában próbálta ki magát, ahol az SG Formula csapat pilótájaként rögtön első évében, a 13 verseny során összegyűjtött összesen 5 pole pozícióval, 11 pódiummal, 5 győzelemmel és 10 leggyorsabb körrel meg is nyerte a bajnokságot. Ugyanebben az évben részt vett a Formula Renault 2.0 Eurocup szériájában is, ahol 6 versenyen indult, 1 pole pozíciót, 1 leggyorsabb kört és 4 pontot begyűjtve pedig az összetett 22. helyén zárt, a bajnokságot a német Nico Hülkenberg nyerte.
2008-ban a Formula–3 Euroseries szériájában állt rajthoz, ahol a harmadik helyet szerezte meg 47 ponttal, Nico Hülkenberg (85 pont) és az olasz Edoardo Mortara (49,5 pont) mögött, és egyúttal a „Legjobb újonc” címet is elnyerte. Továbbá ez évben győzött az évente megrendezett Masters of Formula–3 versenyen, Zolderben. 2009-ben az ART csapatánál Formula–3 Euroseries világbajnok lett 6 pole pozícióval, 12 dobogóval és 9 győzelemmel, közel 40 pontos előnnyel a második helyezett Christian Vietoris előtt. A szezon folyamán Valtteri Bottas, Esteban Gutiérrez és Adrien Tambay voltak a csapattársai, mindannyian újoncok. Bianchi nyolc győzelmével már az utolsó előtti fordulóban, Dijon-Prenoisban bebiztosította világbajnoki címét, majd az utolsó, Hockenheimringen rendezett futamot is megnyerte. Versenyzett továbbá a brit Formula–3-as bajnokságban és a Formula Renault 3.5 szériájának monacói futamán is, ahol az SG Formula csapatánál, Kurt Mollekens autójával állt rajthoz, ám itt nem kaphatott pontokat, mert vendégpilótaként vett részt a versenyen. Indult a Macau Grand Prix-n is, ahol tizedik helyen ért célba. A 2009–2010-es GP2 Asia Series szezonban négyből három futamon állt rajthoz, és az összetettben a 11. helyen végzett, egy abu-dzabi harmadik helyet is begyűjtve.
GP2-es és WSR évei 2010-ben a GP2-es szériába szerződött az ART Grand Prix csapathoz, és ismét a legjobb újonc lett a kategóriában, csapattársa a brit Sam Bird volt. A bajnokságban két pole pozíciót és pontokat is szerzett, mielőtt a Hungaroringen egy első körös baleset során megsérült. Az első kanyar után kipördült, és szemből ütközött a kínai Ho-Pin Tunggal, aminek következtében eltörött a második ágyéki csigolyája. Ekkor a bajnokság negyedik helyén állt. A kezdeti pesszimista hangok ellenére Bianchi felépült a következő futamra, és folytatta a bajnokságot. Végül a harmadik helyen végzett összetettben, négyszer állva fel a dobogóra, ám ebben az évben győzelmet nem tudott aratni. Előtte Sergio Pérez végzett, a bajnok pedig Pastor Maldonado lett hat győzelemmel (mindnyájan későbbi Formula–1-es pilóták). 2011-ben is maradt az ART Grand Prix csapatánál, és ez évben is 3. lett a bajnokságban Romain Grosjean és az olasz Luca Filippi mögött, 36 ponttal lemaradva a bajnok franciától. Ebben az évben Bianchi már ismét győzelmet ünnepelhetett: a brit nagydíj első futamát pole pozícióból indulva tudta megnyerni, ezen kívül pedig további öt alkalommal állhatott a dobogón. Csapattársa a GP3 előző szezonjának bajnoka, Esteban Gutiérrez volt. A GP2 Asia Series első két fordulójában is rajthoz állt, ahol a legelső futamot megnyerte Grosjean előtt, továbbá negyedik lett a sprintversenyben, de utólag megbüntették, így a negyedik helyett végül a nyolcadik helyen zárt. A bajnokságban végül második lett Grosjean mögött.
2012-ben átigazolt a World Series by Renault 3.5 kategóriába, ahol 2009-ben egy futam erejéig már szerepelt, ezúttal egy teljes szezonra, a Tech 1 Racing csapathoz. Csapattársa Kevin Korjus, majd később Daniel Abt lett. A szezont a második helyen fejezte be, három győzelemmel (az első futamon is győzött, de akkor technikai vétség miatt kizárták). 250px|bélyegkép|Jules Bianchi 2009 októberében Formula–1 Tesztpilótaként Bianchi 2009 augusztusában került először kapcsolatba a Formula–1-gyel, miután a BBC és más források is hírbe hozták a Scuderia Ferrari csapat második ülésével, amely Felipe Massa Hungaroringen elszenvedett balesete során üresedett meg, ám ezt a pozíciót Luca Badoer kapta meg. Bianchi tesztelt a Ferrarival 2009 decemberében Jerezben, a fiatalok tesztjén, a három napból kettő során ő ülhetett az olaszok autójába (december elsején és másodikán). Rajta kívül a 2009-es olasz Formula–3-as bajnokság első három helyezettje, Daniel Zampieri, Marco Zipoli és Pablo Sánchez López kapott lehetőséget december 3-án. Bianchi annyira meggyőzte a Ferrari vezetőségét a teszt során, hogy ő lett az első pilóta, akit felvettek a Ferrari Driver Academy-be, valamint hosszú távú szerződést kötöttek vele, hogy a csapat berkein belül maradjon.
2010. november 11-én jelentette be a Ferrari, hogy a francia versenyző 2011-ben a tartalék- és tesztpilótájuk lesz, átvéve ezzel Luca Badoer, Giancarlo Fisichella és Marc Gené szerepkörét. Ezen felül a csapat megerősítette, hogy Bianchi fogja vezetni a csapat autóját az év végén, november 16-án és 17-én, Abu-Dzabiban megrendezendő kétnapos fiatal pilóták tesztjén. Bianchi ezzel párhuzamosan folytatta GP2-es karrierjét, mivel a Formula–1 lehetővé teszi teszt- és tartalékpilótái számára, hogy más szériákban is versenyezzenek. 2011. szeptember 13-án a Sauber F1 Team pilótája, valamint szintén Ferrari Driving Academy-tag Sergio Pérez társaságában tesztelte a Ferrari autóját Fioranóban, az akadémia programja során. Bianchi összesen 70 kört tett meg, és a legjobb köridőt futotta meg (1:00,213).
Év végén kölcsönbe a Sahara Force India csapathoz szerződött, ahol a következő szezonban 3. versenyzőként összesen kilenc alkalommal kapott vezetési lehetőséget a péntek délelőtti szabadedzéseken. A következő futamokon ülhetett autóba: kínai nagydíj, spanyol nagydíj, európai nagydíj, brit nagydíj, német nagydíj, magyar nagydíj, olasz nagydíj, koreai nagydíj és abu-dzabi nagydíj. Ezen felül pedig rész vett a teszteken, teljes körű csapattagként. Ezzel párhuzamosan teljesítette első szezonját a World Series by Renault 3.5 kategóriában, a Tech 1 Racing színeiben.
2013-ban, még marussiás szerződése bejelentése előtt megnyerte a Felipe Massa által szervezett jótékonysági gokartversenyt.
2013 – debütálás a Marussiánál Bár a Force India csapata végül nem biztosított neki pilótaülést, egy fordulat következtében mégis debütálhatott a királykategóriában. A Marussia F1 Team eredetileg Luiz Raziát szerződtette pilótának 2013-ra, ám szponzori gondok miatt a brazil szerződését végül felbontották, és bejelentették, hogy Bianchi vezeti az egyik autójukat abban az évben. Csapattársa a brit Max Chilton lett, akit már korábban leigazolt a csapat.
A szezonnyitó ausztrál nagydíj időmérő edzésén a 19. helyre kvalifikálta magát, háromnegyed másodpercet verve Chiltonra. A rajt után megelőzte Pastor Maldonadót és Daniel Ricciardót, és végül a 15. helyen ért célba debütáló futamán. Malajziában újra a 19. rajthelyre állhatott fel, miután 0,3 másodperccel maradt le a Q2-ről. Bár a rajtnál hátracsúszott, végül a kerékcserék során fel tudott kapaszkodni a 13. helyig, megverve ezzel csapattársát és a rivális kiscsapat, a Caterham mindkét pilótáját, Giedo van der Gardét és Charles Picet. A magyar nagydíjig minden időmérő edzésen, valamint minden futamon, amelyen mindketten célba értek Chilton előtt tudott végezni. A japán nagydíjra ő és Pic is 10–10 helyes rajtbüntetést kaptak, mivel a szezon során három megrovást gyűjtöttek össze. A mezőny végéről rajtoló francia futamának aztán egy van der Gardéval történt ütközés vetett idejekorán véget. Bianchi végül a 19. helyen zárt a 2013-as szezonban, megelőzve csapattársát, valamint a Caterham mindkét versenyzőjét.
2014 – az első pontszerzés és az utolsó szezon Még a 2013-as évad folyamán aláírta a hosszabbítását a Marussiával, ezt 2013. október 3-án jelentették be. Csapattársa, Max Chilton is maradt. A 2014-es szezont gyengén indította, csapattársával együtt lefulladt az autója az ausztrál nagydíj rajtrácsán, és bár a bokszutcából végül el tudtak rajtolni, csak Chilton tudott rangsorolt helyen célba érni, mivel Bianchi túl sok kör hátrányt szedett össze, és nem tudott bekerülni a 90%-os limit fölé (ha rangsorolják, 14. lett volna). A következő futamon Maldonadóval és Jean-Éric Vergne-nyel történt balesete miatt kiesett, ráadásul meg is büntették, az azt követő három versenyen pedig nem keltett különösebb feltűnést, rendszerint az utolsó helyeken osztozott csapattársával, valamint a Caterham és a 2014-re erősen visszaeső Sauber pilótáival.