A Szatmárnémeti Református Gimnázium egyike Erdély legjelentősebb református gimnáziumainak. 450 éves fennállása alatt a környék legjelentősebb iskolája, és országosan is jelentős oktatási intézménynek számít. Olyan személyiségeket adott a magyarságnak, mint Páskándi Géza, Gellért Sándor, Ladányi Károly vagy Csűry Bálint.

1992-es újjáalakulása óta újra egyre fontosabb szerepet tölt be az erdélyi református egyházi életben (számos lelkész, teológus, vallástanár került ki véndiákjai sorából).

Története Alapítása Szatmárt és környékét bélteki Drágffy Gáspár (és felesége, somlyai Báthory Anna) reformálta, Dévai Bíró Mátyás segítségével. Még a jezsuita források (Timon) is arra utaltak, hogy már az 1520-as évek végén Szatmárnémeti is a reformált vallásra tért át. Más források ezt kétségbe vonták (hiszen alig fél évtized telt el ekkor Luther tételeinek kifüggesztése óta), és mintegy másfél évtizeddel későbbre tették az új hit megjelenését a városban.

Annyi azonban bizonyos, hogy 1545-ben már megtörtént Erdődön az első magyar protestáns egyetemes zsinat. Ekkor még (többek közt Dévai Bíró Mátyás hatására) a Luther és Kálvin között elhelyezkedő Mellanchton-féle konfessziót fogadták el, ezért még nem beszélhetünk elkülönülő kálvinizmusról és evangélikusságról. Méliusz Juhász Péter az első, aki határozott kálvini utat jelölt ki, következésképp a hatvanas évek második felében vált el élesebben a két irányzat. Az ennél közelebbi információkat tartalmazó anyagok részint tűzvészek, részint a kuruc-labanc háborúskodások során semmisültek meg. Tartalmukat nem, csak megsemmisülésük körülményeit ismerjük. Noha biztosra vehető, hogy az iskola egyidős a protestantizmus megjelenésével a városban, alapításának pontos évszámát nem tudjuk. Ennek oka egyrészt a fenti bizonytalanság (a források megoszlanak a húszas évek vége és a harmincas évek között), továbbá kérdés, hogy az iskola alapítását attól számítjuk-e, hogy kálvini protestánssá vált (ennek pontos dátuma nem ismert), vagy az első protestáns (erdődi) zsinattól (1545. szeptember 20.), amikor már elfogadott közös, de még nem kimondottan kálvini hitvallása volt az egyháznak, vagy még korábbról, amikor az új hit (és vele az első protestáns schola) megjelent, Dévai Bíró Mátyás reformálása nyomán. Az iskola végül is, a korábbi évfordulókat is figyelembe vevő konvenció szerint – a négyszáz éves évfordulót ugyanis 1957-ben ünnepelték -, 2007-ben ünnepelte meg fennállásának 450 éves évfordulóját, noha ennél minden valószínűség szerint régebbi lehet az intézményes protestáns oktatás a városban, hiszen Johannes Satmarius Ung (az első végzett diák, akiről megbízható adat maradt fenn) 1548. augusztus 18-án már Wittenbergben tanult tovább.

A 16. században

Az iskola már a 16. században a jelentősebb protestáns intézmények közé tartozhatott – erre utalnak azok a nevek, amelyek nyugati egyetemektől maradtak ránk már ebben a században. A század végén már két debreceni református lelkész-professzorról is tudunk, aki Szatmárnémetibe jött tanítani: Tarack János (1594) és Szegedi Lőrinc (1597).

A 17. században thumb|right|260px|A főépület az 1608-ban vásárolt telken Az 1607-ben Szatmárba kerülő Milotai Nyilas István az, aki a város lelkészeként, később espereseként, végül püspökeként (innen irányította a tiszántúli egyházkerületet), rendezte az iskola működését, intézményi kereteit, mint középfokú iskoláét. 1608-ban vásárolták meg az iskola számára azt a telket, melyen a Református Főgimnázium (Református Fiúgimnázium) az 1948-as államosításig – az idők során folyamatosan bővített épületben – működött. 1610 és 1662 között 1278 diák végzett az intézményben (a Királyhágómelléki Református Egyházkerület levéltárában őrzött Matrikula szerint). A fejedelemség – és különösen Bethlen Gábor fejedelemsége – idején élte a Szatmárnémeti Református Gimnázium a virágkorát. Számos támogatóra lelt: maga a fejedelem is adományozott 1200 arany forintot az intézménynek, melyből a későbbi híres könyvtárának alapjait rakták le. 1622-ből ismerjük Kádas Péterné Császár Anna 1000 forintos hagyatékát is az iskola javára. Ugyanebből a századból további külföldi egyetemen továbbtanuló diákok neve maradt ránk. Az iskola is ez alatt az idő alatt vált főiskolává. Azzal, hogy Szatmár II. Rákóczi György után újra magyar királyi kézre került, megkezdődött a gimnázium üldöztetésének korszaka. A rekatolizáció (ellenreformáció) jegyében a Szatmárnémeti Református Gimnáziumnak is kijutott az üldöztetésből, akárcsak az egyház egészének. Berencz falut, mely a gimnázium uradalma volt nyolc évig (Rhédei Ferenc adományából) ekkor vették el az iskolától. A későbbi helyesbítő pozsonyi bírósági döntés ellenére sosem került vissza az intézmény tulajdonába. Az iskola diákjainak egy részét lemészárolták a labancok (1672), az iskola egyik tanárát, Otrokocsi Fóris Ferencet pedig 1674-ben gályarabságra ítélte az inkvizíció. Az, hogy egyáltalán fennmaradhatott az intézmény, olyan bőkezű adományozóknak köszönhető, mint Kemény Jánosné Lónyai Anna fejedelemasszony, vagy Nagy Sámuel.

A 18. században

A század egy tragédiával kezdődött az iskola számára is: 1703-ban az egész város, így az iskola is teljesen leégett, és csak 1707-ben vált újra használhatóvá az épület. 1703. szeptember 28-án a labancok Szatmárt, a kurucok pedig Németit gyújtották fel. Ekkor semmisültek meg a gimnázium összeírásai, iratai, mivel a menekülőket kirabolták. A könyveket a fejedelem később visszajuttatta az iskolának, de a dokumentumok megsemmisültek. 1749-ben (Szatmár és Németi korábbi egyesülése folytán) egyesült a gimnázium a Németi Református Gimnáziummal. A század közepétől újabb csapások érték az iskolát: a jezsuiták hatására megvonták a tanárok és papok közpénzből történő fizetését. Ekkor is adományok mentették meg az iskolát. 1749-től az ellenreformáció szellemében elkezdték megszüntetni a református iskolákat a királyi Magyarországon. Megszűnt a győri evangélikus és református gimnázium, 1752-ben pedig elüldözték a pápai gimnáziumot is. Ennek a "hadjáratnak" a részeként 1754-ben lefokozták az iskolát két osztályos grammatikai (al)gimnáziummá. Nem oktathattak teológiát, poétikát, holt nyelveket. Minden tiltás ellenére ahol lehetett, megszegték az ez irányú korlátozásokat. A protestáns többségű városvezetés küzdött az iskoláért, de újra és újra elutasító választ kaptak. Eger püspöke nyíltan ki is fejtette levelében, hogy a korlátozások valódi oka nem a pénzhiány, hanem abbéli királyi és egyházi szándék, hogy "Kegyelmeteket lassan-lassan az igaz katolikus hitre térítsük" (idézi Bara Csaba, i.m.).

A 19. században

A század első évtizedében újra erősödni kezdett az iskola, mivel a városatyák elérték, hogy az egyházpártolást kiterjesszék a reformátusokra, és ekkor vált érezhetővé a türelmi rendelet hatása is. Az iskola folyamatosan fejlődött, előbb három, majd újra hat osztályossá vált. 1813 és 1822 között megépült az első kőépület a régi telken (egyelőre csak egy emelettel). Ez tekinthető a ma is álló épület elődjének (később még egy emeletet húztak rá). A század közepén (épp az 1848-1849 utáni megtorlás időszakában) újabb csapások érték: elveszítette felsőbb osztályait, és algimnáziumként is megvonták nyilvánossági jogát (csak magániskolaként működhetett 1859-ig, amikor újra visszanyerte azt). Ebben az időszakban is az adományok mentették meg az iskolát. 1858-ban megalapították az iskola múzeumát, 1867 és 69 között létrejött a nőnevelde. 1890-től főgimnázium lett az intézmény. 1892-ben megépült a második emelet is, Szikszay Lajos tervei nyomán (ezzel az épület elnyerte mai formáját).

Az új emeleten kapott helyet az egyházmegye tanácsterme is, mely a város jelentős nevezetességének számított (ma tanári szobaként használatos). Falfestményeit Bartók Lajos készítette, a reformáció nagy alakjait, eseményeit örökítették meg (többek között a szatmári zsinatot, Luther Mártont, Kálvin Jánost, Károli Gáspárt).

A 20. század első felében thumb|right|260px|A leányiskola és tanítóképző épülete (jelenleg az Aurel Popp Művészeti Líceum bérli) thumb|right|260px|A leányinternátus épülete thumb|right|260px|A "Pirostéglás Iskola"

1903-ban megnyílt a Szatmárnémeti Református Tanítóképző a gimnáziumon belül (a felsőbb leányiskola kiegészítőjeként). 1916-ban a felsőbb leányiskolán belül beindult a Református Kereskedelmi Felsőiskola. A trianoni békeszerződés után újabb nehézségek elé nézett az intézmény. Többször is a megszűnés szélére sodródott. 1924-ben immár másodjára vonták meg nyilvánossági jogát, és vált magániskolává (miniszteri rendelettel). 1928-ban három osztályos algimnáziummá fokozták le, és drasztikusan lecsökkent a diáklétszám (állami hatósági nyomásra). A negyedik osztály mindössze hat tanulóval indult el. Ligeti Imre igazgató áldozatos munkája mentette meg az iskolát. A hatóságokkal is szembeszállva elérte, hogy magániskolaként is újra az ország legnagyobb diáklétszámú iskolájává váljon a harmincas évek elejére. Bár folyamatos akadályoztatásnak voltak kitéve (1936-ban például minden diákot megbuktattak az érettségin, elégtelen romántudásuk miatt, egy évvel később pedig állami iskolákba íratni kötelezték az állami alkalmazottak gyermekeit), mégis több mint 200 tanuló iratkozott a Református Gimnáziumba. A negyvenes évek elején már 233 a diáklétszám. Noha a második bécsi döntés újra Magyarországhoz csatolta Szatmárt, a nagyívű fejlődés elmaradt a háború következtében. 1945-től a gimnázium újra fejlődésnek indult, de csupán három éve maradt:

1948. augusztus 3-án törvény született az iskolák államosításáról. Az intézményt megszüntették, igazgatóját leváltották és eltávolították, tanárainak egy részét és diákjait a gimnázium egyik épületében létrehozott magyar nyelvű állami, világi iskola vette át. Egyetlen éjszaka alatt folyt le az átadás. Kakassy igazgatótól éjjel 2 órakor Buzás Imre átvette a gimnázium kulcsait, közölte vele menesztését és az intézmény megszűnését, javainak elállamosítását.

A 43 év kényszerszünet alatt

Az államosítás során minden egyházi iskolát megszüntettek Szatmárnémetiben, épületeikben egyetlen kivétellel román, vagy – legjobb esetben – két tagozatos iskolák jöttek létre. A Szatmárnémeti Református Gimnázium négy épületét három állami, világi iskola között osztották szét: A Szatmárnémeti Református Gimnázium főépületében (a Református Fiúgimnázium épületében) hozták létre az egyetlen magyar középiskolát, mely Kölcsey Ferenc Líceum, 1-5. Számú Ipari Líceum, Magyar Líceum, Kölcsey Ferenc Főgimnázium nevek alatt működik a mai napig, és amely egyedüliként kellett pótolja a város összes megszüntetett magyar intézményét. Ez az újonnan létrehozott, világi képzésű állami tanintézmény vette át a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákságát és tanári karának egy részét is, de ide kerültek a Magyar Királyi Katolikus Gimnázium diákjai (akiket még korábban átvett a Református Gimnázium), és a két katolikus iskola diákjai is, de más magyar iskolák diákságát is ide zsúfolták be (részben vagy teljesen). A Református Leánylíceum két épületében kapott helyet a Művészeti Líceum. A Református Tanítóképző épületében hozták létre a Siketnémák Iskoláját (Speciális Iskola).

Az állami világi iskolába átkerült tanároknak megtiltották a vallásos szellemű nevelés folytatását, és fokozatosan a másodvonalba szorították őket.

Az újjáalakulás előzményei

A rendszerváltást követően az egyház elhatározta, hogy igyekszik újjáalapítani egykori intézményeit. A törvények nem tették ugyan lehetővé tisztán egyházi ("konfesszionális") iskolák létrehozását, de az államnak alárendelt felekezeti iskolákét igen. Ezeknek az iskoláknak az állam a fenntartója, de felekezeti képzést biztosítanak, az egyház ellenőrzése alatt állnak. Ebben a keretben alapították újjá Erdély néhány nagy református gimnáziumát (a vásárhelyit, kolozsvárit, nagyváradit, stb.), másokat viszont – például a nagy múltú Nagyenyedi Református Gimnáziumot – nem sikerült újjáalapítani a megfelelő diáklétszám híján.