A 2010-es Premjer-liga a kazak labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 19. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 12 csapat részvételével 2010. március 22-én rajtolt, a záró fordulót november 6-án rendezték.
A bajnokságot a Tobil Kosztanaj csapata nyerte a címvédő Aktöbe FK, és a bronzérmes Jertisz Pavlodar előtt. Ez volt a klub első kazak bajnoki címe. Az élvonaltól az újonc Akzsajik és az Okzsetpesz búcsúzott, helyüket a Kajszar Kizilorda és a Vosztok Öszkemen foglalta el.
A gólkirályi címet a bajnokcsapat üzbég csatára, Ulugʻbek Baqoyev nyerte el 16 találattal, az Év Játékosá-nak járó díjat pedig szintén a bajnokcsapat játékosa, a támadó középpályás Nurbol Zsumaszkalijev vehette át.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 12 csapat részvételével tavaszi-őszi lebonyolításban zajlott, mely két fő részből állt: egy alapszakaszból és egy felső-, és alsóházi helyosztó rájátszásból. Az alapszakasz során a 12 csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzött meg egymással: minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.
Az alapszakasz végső sorrendjét a 22 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont.
Azonos összpontszám esetén az alapszakasz sorrendjét az alábbi szempontok alapján határozták meg: a bajnokságban elért győzelmek száma a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
A helyosztó rájátszásokban a csapatok magukkal vitték minden alapszakaszbeli eredményüket, a helyosztó csoportokon belül pedig újra körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként. A helyosztó rájátszás, egyben a bajnokság végső sorrendjét a 32 bajnoki forduló eredményei alapján határozták meg. A bajnokság első helyezett csapata a felsőházi rájátszásban a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat az alsóházi rájátszásban a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: az alapszakaszban elért győzelmek száma a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A felsőházi rájátszás győztese lett a 2010-es kazak bajnok, a 11. és 12. helyezett csapatok pedig kiestek a másodosztályba.
Változások a 2009-es szezonhoz képest A bajnokság rendszerének átszervezése mellett a csapatok számát 14-ről 12-re csökkentették, így négy kieső és csak két feljutó volt az előző idényt követően.
Kiesett az élvonalból Kazakmisz, 12. helyezettként Kajszar Kizilorda, 13. helyezettként Kizilzsar, 14. helyezettként Vosztok Öszkemen, fennálló tartozásai miatt 10. helyezettként zárták ki
Feljutott az élvonalba Kajrat Almati, a másodosztály győzteseként Akzsajik, a másodosztály ezüstérmeseként
Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion 2009 Aktöbe FK Aktöbe Központi stadion 1. Akzsajik Oral Petr Atojan Stadion 2. (II. o.) Atirau FK Atirau Munajsi Stadion 6. Jertisz Pavlodar Pavlodar Központi stadion 9. Kajrat Almati Almati Központi stadion 1. (II. o.) Lokomotiv Asztana Asztana Kazsimukan Munaitpaszov Stadion 2. Okzsetpesz Köksetau Torpedo Stadion 11. Ordabaszi Simkent Simkent Kazsimukan Munaitpaszov Stadion 7. Sahter Karagandi Karagandi Sahter Stadion 3. Taraz FK Taraz Központi stadion 8. Tobil Kosztanaj Kosztanaj Központi stadion 4. Zsetiszu Taldikorgan Zsetiszu Stadion 5.
Végeredmény
| rowspan = "2" style = "background-color: #fafafa;" |
| colspan = "10" style = "background-color: #aaa; line-height: 3pt;" | | rowspan = "4" style = "background-color: #fafafa;" |
Eredmények Alapszakasz
Helyosztók 1–6. helyért 7–12. helyért
A góllövőlista élmezőnye Forrás: Kazak Labdarúgó-szövetség . 16 gólos Ulugʻbek Baqoyev (Tobil Kosztanaj)
15 gólos Georgi Daszkalov (Jertisz Pavlodar) Nurbol Zsumaszkalijev (Tobil Kosztanaj)
14 gólos Moses Sakyi (Akzsajik)
13 gólos Danilo Belić (Zsetiszu)
11 gólos Igor Bugaev (Lokomotiv Asztana)
10 gólos Murat Tlesev (Aktöbe FK)
Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. Aktöbe FK Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Olimpi Rusztavi 2–0 1–1 3–1 3. selejtezőkör Hapóél Tel-Aviv 1–0 1–3 2–3 Európa-liga Rájátszás AZ 0–2 2–1 2–3 Atirau FK Európa-liga 2. selejtezőkör Győri ETO 0–3A pályán elért 0–2-es eredményt a hazai csapatban jogosulatlanul szerepeltetett játékos miatt törölték, és 3–0-s arányban a Győri ETO-nak ítélték. 0–2 0–5 Sahter Karagandi Európa-liga 2. selejtezőkör Ruch Chorzów 1–2 0–1 1–3 Tobil Kosztanaj Európa-liga 1. selejtezőkör Zrinjski Mostar 1–2 1–2 2–4 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben a kazak labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.
UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját a kazak csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Kazahsztán a 2010–11-es bajnoki évben 0,875 pontot szerzett, ezzel a 42. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 16.)
Csapat Bónusz Pont Átlag Aktöbe FK 3 1 2 0 0 0 0,000 3,500 Atirau FK 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Sahter Karagandi 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Tobil Kosztanaj 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Összesen 3 1 8 0 0 0 0,000 3,500 0,875
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal (Kazak labdarúgó-szövetség) , lyakhov.kz – A kazahsztáni labdarúgás oldala Eredmények és tabella az rsssf.com-on Eredmények és tabella a Soccerwayen
Kategória:Kazak labdarúgó-bajnokságok Kazak 1