Nem összetévesztendő a szintén makói festővel és grafikussal, Kótai Tamással.
Kátai Tamás (Makó, 1975. december 27. –) magyar avantgárd zenész, költő és fotóművész.
Zenei tevékenysége
Két fő zenekara a jelenleg is aktív Thy Catafalque és a jelenleg inaktív Gire. Saját nevén is jelent már meg szólóalbuma 2005-ben Erika szobája címmel (Ars Benevola Mater, 2006), amit 2016-ban egy második szólóalbum is követett, a Slower Structures. Több rövidebb életű zenei projektje is volt, úgymint: Darklight, Gort, Towards Rusted Soil. Fő hangszere a szintetizátor, de gitározik, valamint dobgép-programozással is foglalkozik. 2016-ban indította el Neolunar című új projektjét.
Költői tevékenysége
2003-ban Távolodó, távolodó címmel 100 példányban jelent meg első verseskötete. A zenei alkotásaihoz is többnyire saját költeményeit használja szövegként, bár néha híres magyar költők verseit is feldolgozza zenéjében, pl. Ady Endre, Radnóti Miklós, Weöres Sándor műveit.
2018 decemberében jelent meg a válogatott dalszövegeit tartalmazó könyv Holdak és mezők címmel szerzői kiadásban.
Diszkográfia
Tagként
Kátai Tamás (szóló) Erika szobája – 2005 Slower Structures – 2016
Neolunar Neolunar – 2016
Thy Catafalque Cor Cordium – Demo – 1999 Sublunary Tragedies – 1999 Microcosmos – 2001 Tűnő Idő Tárlat – 2004, 2010 Róka Hasa Rádió – 2009 Rengeteg – 2011 Sgùrr – 2015 Meta – 2016 Geometria – 2018 Naiv – 2020 Vadak – 2021 Alföld – 2023 XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek – 2024
Gire On Dist. – Demo, 1996 Energire – Demo, 1999 Hét Madár – Demo, 2000 Metabiosis – Demo, 2002 V – Demo, 2003 Nádak, erek – Demo, 2004 Gire – 2007
Darklight Holocaust in Fairyland – Demo, 1994 The Shades Inside – Demo, 1994 Aeternus – Demo, 1995 Tinctures of Nightfall – Demo, 1995 In Igne et Terra – Demo, 1996 Feast of November Dawn – Demo, 1997 Virrasztanak a holtak... – EP, 1999 Theatrum October – 1999
Towards Rusted Soil Forsaken in Fog – Demo, 2000 A Landscape Slumbering – Demo, 2003
Gort Forest Myths – EP, 2000
Vendégként
Ahriman The Return of the Black Feelings – Demo, 1996 (Közreműködött a The Gate és a Song of the Wind c. dalokban)
Nebron Promo – Demo, 2000 (Közreműködött az At The Pagan Aldumas Night és a Between Lies and Hypocrites c. dalokban)
Casketgarden Incompleteness in Absence – 2008 (Közreműködött az Intersection of Parrallels c. dalban)
Farcry Slaves of Chaos – 2011 (Közreműködött az Intro c. dalban)
Források Kátai Tamás az Encyclopaedia Metallumon Thy Catafalque zenekar adatlapja az Encyclopaedia Metallumon Gire zenekar adatlapja az Encyclopaedia Metallumon Darklight zenekar adatlapja az Encyclopaedia Metallumon Gort zenekar adatlapja az Encyclopaedia Metallumon Towards Rusted Soil zenekar adatlapja az Encyclopaedia Metallumon
További információk Kátai Tamás MySpace oldala Kátai Tamás fényképei A Thy Catafalque zenekar honlapja A Gire MySpace oldala An interview with Tamás Katai…
Kategória:Magyar billentyűsök Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Makóiak Kategória:Magyar gitárosok Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek