bélyegkép|jobbra|200px|Kadafalva elhelyezkedése Kecskeméten belül Kadafalva Kecskemét egyik külső városrésze, a kerületek beosztása szerint a város XVII. kerülete.
Történet A jelenleg több mint 3800 lakosú városrészt Kada Elek egykori kecskeméti polgármester alapította a 20. század elején. A szatellit település a kezdeti időkben egy külterületi iskola köré szerveződött. A szocializmus alatt szovjet helikopterbázist hoztak itt létre, mely a rendszerváltás után Kecskemét első ipari parkjaként kapott új funkciót. A városrész dinamikusan növekszik, érdemes megemlíteni, hogy 1980-ban még csak 231 lakosa volt. A 2011-es népszámlálás idején 1.679 fő élt a városrészben.A kecskeméti városrészekről Kadafalva önállóvá válásának ötlete az ezredforduló környékén merült fel először. Ezt követően a kérdés újra terítékre került egy 2009 novemberében tartott lakossági fórumon. 2018. február 1.jével a város elindította a 34-es számú buszjáratoz Kadafalva és a Széchenyiváros között, megkönnyebbítve ezzel a városba való bejutást.
Politika A városrész más külső területekkel együtt alkotja Kecskemét 14. számú választókörzetét (a 2010-es átszervezés óta), képviselője a 2010-es önkormányzati választások óta a Fidesz színeiben indult Mák Kornél. Kadafalva Matkóval együtt részönkormányzatot alkot.A kecskeméti részönkormányzatokról
Jegyzetek
Külső hivatkozások Kadafalva honlapja A Kadafalvi Általános Iskola honlapja Technik-Park Heliport ipari park
Kategória:Kecskemét városrészei