A Blue1 egy finn diszkont légitársaság volt. Bázisa a Helsinki nemzetközi repülőtér Vantaában."Privacy Policy A SAS légitársaság leányvállalata. Finnország és Svédország között regionális forgalmat is ellát, Stockholm, Oslo és Koppenhága, valamint öt finn város között. Helsinkiből Finnország több városa is elérhető. A Blue1 volt az első légitársaság, amelyik a Star Alliance szövetséghez csatlakozott, de már nem tag.
A Blue1 utasszám tekintetében Finnország második legnagyobb légitársasága a Finnair mögött. A külföldre induló járatok 30%-át adják. 2009-ben 1,4 utast és 171 millió euró értékű árut szállított, naponta 66 járattal.
A társaság színei a fehér-kék és ezüst. a fehér és kék a társaság finn gyökereit és identitását, azaz a finnséget szimbolizálja, míg az ezüst a tiszta, finomított, modern finn formatervezést jelképezi.
Története
A légitársaságot 1987-ben alapítottk Air Bothnia néven. 1998 januárjában a SAS légitársaság megvásárolta. 1998-ban a SAS megvásárolta a céget, így 1999-től Helsinkiből járatokat indítottak Oslóba, Koppenhágába és Stockholmba. 2000-ben a SAS és a Blue1 egyesültek, és flottáját Avro RJ 85 gépek beszerzésével frissítették. Ekkor a cég légiflottája Európa legfiatalabb flottája volt.
2003-ban az Air Botnia nevet a Bosznia háború miatt Blue1-re változtatták (hivatalosan 2004. január 1-jétől van használatban az új név)A Blue1 szóvivőjének, Tom Christides-nek nyilatkozata 2006. december 12-én. 2004 januárjában, amikor Finnország első fapados légitársasága, a Flying Finn csődbe ment, a cég pár hónap alatt a Flying Finn legjövedelmezőbb úti céljai között működtetett járatokat. Az első úti cél Oulu volt, majd jött Kuopio, és 2005-től Rovaniemi és Vaasa. 2006-tól erőteljesebben vannak jelen az európai légtérben. Ugyanebben az évben szereztek be 3 MD-90-es gépet. 2009-től Ivalo és Kuusamo lett az új belföldi cél.
A Blue1 2004. november 3-án a Star Alliance szövetség tagja lett. 2006-ban 11 új európai úti cél felé szállított utasokat, egy ideig Budapestre is.
Légiflotta
A Blue1 légitársaság légiflottája:
Jelenlegi légiflotta (2009) Kép Típus Ülőhelyekszáma Repülőgéphossza Szárny-szélesség (és felület) Repülésisebesség Darab Nevük Regiszterszám 200px Avro RJ85 84-95 28,55 m 26,34 m (77,30 m²) 750 km/ó 7 Pyhäselkä OH-SAJ Näsijärvi OH-SAK Orivesi OH-SAL Oulunjärvi OH-SAO Pielinen OH-SAP Inarijärvi OH-SAQ Saimaa OH-SAR 200px McDonnell DouglasMD-90-30 166 46,50 m 32,90 m (112,30 m²) 825 km/ó 5 Lappajärvi OH-BLC Kallavesi OH-BLD Jämijärvi OH-BLE Ruovesi OH-BLF Längelmävesi OH-BLU
Úti célok
A Blue1 2010 februárjában a következő helyekre indított járatokat:
Belgium Brüsszel - Brüsszeli repülőtér Dánia Koppenhága - Koppenhágai repülőtér Egyesült Királyság London - London-Heathrow-i repülőtér Finnország Helsinki - Helsinki nemzetközi repülőtér right|thumb|Douglas CD-p Kittilä - Kittiläi repülőtér Kuopio - Kuopioi repülőtér Ivalo - Ivalói repülőtér Kuusamo - Kuusamoi repülőtér Oulu - Oului repülőtér Rovaniemi - Rovaniemi repülőtér Tampere - Tampere–Pirkkala repülőtér Turku - Turkui repülőtér Vaasa - Vaasai repülőtér Franciaország Nizza - Cote d'Azur repülőtér Párizs - Párizs-Charles de Gaulle repülőtér right|thumb|Avro RJ85 a Turkui repülőtéren Biarritz - Biarritz Pays Basque repülőtér Görögország Athén - Elefthériosz Venizélosz nemzetközi repülőtér Horvátország Dubrovnik - Dubrovniki repülőtér Split - Spliti repülőtér Németország Berlin - Berlin-Tegel repülőtér Norvégia Oslo - Oslo–Gardermoeni repülőtér Olaszország Milánó - Milánó-Malpensai repülőtér Róma - Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtér Spanyolország Barcelona - Josep Tarradellas Barcelona-El Prat repülőtér Svédország Göteborg - Göteborg Landvetter repülőtér Stockholm - Stockholm-Arlanda repülőtér Svájc Zürich - Zürichi repülőtér
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlapja
Kategória:Finn légitársaságok Kategória:Star Alliance Kategória:Diszkont légitársaságok Kategória:1987-ben alapított légitársaságok Kategória:2016-ban megszűnt légitársaságok