Molnár Antal (Budapest, 1890. január 7. – Budapest, 1983. december 7.) zenetörténész, zeneszerző és zeneesztéta, brácsaművész.
Élete Dr. Molnár (Müller) Mór (1859–1934) ügyvéd, főkonzul és Frankel Malvin (1869–1944) gyermekeként született 1890-ben. A Zeneakadémián, Herzfeld Viktornál végezte tanulmányait. 1912–19 között a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára volt. 1910–13 között a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes, majd 1915-től 1917-ig a Hubay–Dohnányi–Kerpely-zongoranégyes brácsása. 1919-től a Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanára volt.
A magyar zenekultúra egyik legnagyobb műveltségű úttörője. A gyakorlati és elméleti zenében egyaránt fontos építő munkát végzett. Munkája a zeneirodalomnak majd minden területére kiterjed. Főként a zenetörténet etikai és szociológiai részét, valamint a módszertant helyezte új megvilágításba. Írt külföldi szaklapokba, komponált népdalfeldolgozásokat férfikarra. 1930-ban a Weltmusik- und Sangesbund bécsi kongresszusán az új magyar zenéről tartott előadást. Az 1930-ban Győző Andor kiadásában megjelent, Szabolcsi Bence és Tóth Aladár által szerkesztett Zenei lexikon munkatársa volt.
1957-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát.
Munkái Brahmsról; in: Nyugat, 1912/10. A zenetörténet szelleme; Franklin, Bp., 1914 (Olcsó könyvtár) Beethoven; Franklin, Bp., 1917 (Olcsó könyvtár) A hangviszonyok népszerű ismertetése; Rozsnyai, Bp., 1918 Bach és Händel zenéjének lelki alapjai. Bevezető előadás hangversenyhez; Franklin, Bp., 1920 (Olcsó könyvtár) Az európai zene története 1750-ig; Franklin, Bp., 1920 (Kultúra és tudomány) Gyakorlókönyv a solfège tanítására; Rozsnyai, Bp., 1921 Bartók. Két elégia elemzése; Pfeifer, Bp., 1923 (Zene-paedagógiai írások) Gyakorlókönyv példatár az összhangzattan tanításához. Elemzére szánt gyakorlatokkal és teljes leckegyűjteménnyel; Rozsnyai, Bp., 1923 (Az Országos M. Kir. Zeneművészeti Főiskola tananyaga) A zeneművészet könyve; Dante, Bp., 1923 (Műveltség) A zenetörténet szociológiája; Franklin, Bp., 1923 (Kultúra és tudomány) Wagner-breviárium. A mester írásai alapján szerk. Molnár Antal; Dante, Bp., 1924 Az új zene. A zeneművészet legújabb irányainak ismertetése kultúretikai megvilágításban; Révai, Bp., 1926 (Új könyvek) Az új magyar zene. Előadás; Dante, Bp., 1926 Zenepedagógiai kultúra. Segéd-tanulmány hangszertanítóknak, a zeneelmélet és szolfézs tanítóinak; Rozsnyai, Bp., 1926 Bach. Magyar zenepolitika; Rózsavölgyi, Bp., 1927 A zenei ritmus alapfogalmai. Elemi ritmika. Iskolai és magánhasználatra; Rozsnyai, Bp., 1927 Beethoven a zenetudomány megvilágításában (1927) Bevezetés a zenekultúrába. A zeneművészet barátainak; Dante, Bp., 1928 (Műveltség) Jazzband; Dante, Bp., 1928 Kánon-gyüjtemény l-III.; s.n., 1928, Bp. Bevezetés a mai muzsikába; szerzői, Bp., 1929 Az egyházi zene története rövid áttekintésben; Egri Nyomda, Eger, 1929 Fizika és muzsika; szerzői, Bp., 1929 Zongoramuzsika története (1929 Zenei Szemle) Operaismertetők c. sorozatban Verdi Rigoletto-járól írt (1929) Csokonai és a műdal; Városi Nyomda, Debrecen, 1929 Bartók zongoraversenyéről szóló elemzése a Universal Editon-nál jelent meg (1930) A gyermek és a zene; Somló Béla, Bp., 1933 (Népszerű zenefüzetek, 1.) A zenetörténet megvilágítása; szerzői, Bp., 1933 A könnyűzene és társadalmi szerepe; Sárkány Nyomda, Bp., 1935 (Társadalompolitikai könyvtár) Zeneesztétika és szellemtudomány; szerzői, Bp., 1935 Kodály Zoltán; Somló Béla, Bp., 1936 (Népszerű zenefüzetek, 4.) Liszt Ferenc alkotásai az esztétika tükrében; Somló, Bp., 1936 Magyar-e a cigányzene?; szerzői, Bp., 1937 A ma zenéje; Somló, Bp., 1937 (Népszerű zenefüzetek) Zeneesztétika; szerzői, Bp., 1938 Mi a zene? Részlet a zeneesztétikából; Nemzeti Könyvkiadóvállalat, Debrecen, 1939 Az óvodáskorú gyermek zenei nevelése; Rózsavölgyi, Bp., 1940 Rövid népszerű zeneesztétika a nagyközönség számára; Széchenyi, Bp., 1940 Összhangzattan mint melléktárgy iskolai és magánhasználatra az 1. akadémiai osztály tanulói számára; 2. jav. kiad.; Dante, Bp., 1943 Kálmán Györggyel és Senn Irénnel zongoraiskolát adott ki Szabolcsi Bence és Tóth Aladár: Zenei lexikon (18-19. sz.-i zeneszerzők, előadóművészek; zeneelmélet, zeneesztétika; történeti és esztétikai összefoglalások) Népszerű zenefüzetek (1933-40) A zene és az élet; Dante, Bp., 1946; (Dante új könyvtár) Bartók művészete. Emlékezésekkel a művész életére; Rózsavölgyi, Bp., 1948 Az új muzsika szelleme; Dante, Bp., 1948 1957-től Kis Zenei Könyvtár sorozat Johannes Brahms; Gondolat, Bp., 1959 (Kis zenei könyvtár) Repertórium a barokk zene történetéhez; Zeneműkiadó, Bp., 1959 Írások a zenéről. Válogatott cikkek és tanulmányok; sajtó alá rend., jegyz. Bónis Ferenc; Zeneműkiadó, Bp., 1961 (Magyar zenetudomány) A zenéről. Népszerű előadások; Zeneműkiadó, Bp., 1963 A német zene 1750-től napjainkig; Zeneműkiadó, Bp., 1964 (Bibliotheca musica) A Léner-vonósnégyes; Zeneműkiadó, Bp., 1968 (Nagy magyar előadóművészek) Zenéről mindenkinek. Zenei alapismeretek; s.n., Bp., 1968 (Minerva zsebkönyvek) A zeneszerző világa; bev., jegyz. Vitányi Iván, Tóth Margit; Gondolat, Bp., 1969 Gyakorlati zeneesztétika; bev. Uifalussy József; Zeneműkiadó, Bp., 1971 A halállátó. Boëthius, a nagyhírű római zenész és államférfi regényes önéletrajza a VI. századból. Latinból ford. Molnár Antal; Magvető, Bp., 1971 Magamról, másokról; Gondolat, Bp., 1974 Zenekultúra; Zeneműkiadó, Bp., 1975 Eretnek gondolatok a muzsikáról; Gondolat, Bp., 1976 A zene birodalmából; Gondolat, Bp., 1979 Romantikus zeneszerzők; Magvető, Bp., 1980 Eszmények, értékek, emlékek; sajtó alá rend. Bónis Ferenc; Zeneműkiadó, Bp., 1981 Boëthius boldog fiatalsága. Demény János válogatása Molnár Antal leveleiből és írásaiból; szerk. Demény János; Magvető, Bp., 1989 Brahms; szerk. Varga Péter; Palatinus, Bp., 1997 A zeneesztétika feladata. Molnár Antal válogatott írásai; előszó Demeter Tamás, utóhang Windhager Ákos; MMA, Bp., 2022 (Kor – kultúra – kapcsolódás)
Jegyzetek
Források Szabolcsi Bence és Tóth Aladár: Zenei lexikon, 1965 http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/muzsika/molnar_a.html Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest, 1929 Beszámoló Molnár Antal műveinek főbb előadásairól és kevésbbé ismert cikkeinek lelőhelyeiről 1910-1939. február. Függelékül: Kéziratban levő zeneművek jegyzéke; s.n., Bp., 1939
További információk Demeter Tamás: A társadalom zenei képe. Budapest: Rózsavölgyi, 2017.
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar zenetörténészek Kategória:Magyar zeneesztéták Kategória:Magyar brácsások Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek