A Tűzkerék egy magyar rockzenekar volt.

Története

Radics Béla alapította 1970. január 12-én. Magyarországon a Tűzkerék játszott először Led Zeppelin-dalokat. Kiváló zenészek alkották az együttest, ám a korukbeli kultúrpolitika mindig is túlzottan külvárosinak tartotta őket, lemezük nem jelenhetett meg. 1971 végén oszlottak fel. Radics 1975 környékén újjáélesztette a zenekart, változó felállásokban játszottak, 1977-től 1978-ig társai Döme Dezső és Póka Egon voltak, ezzel a felállással készült 1978-ban egy TV-felvétel (Déri János Fiatalok órája c. műsorában adtak elő 3 dalt). 1979-től változott a felállás: Soldos László, Szabó "Richie" György és Kun Tamás érkeztek az együttesbe. Ezzel a felállással születtek lemeztervek, össze is állt az anyag amit rögzítettek volna, borítóterv is volt, ám a lemezkészítés meghiúsult. 1981 táján Radics összeállt az Aréna együttes tagjaival, és továbbra is Tűzkerék néven, 1982-ben bekövetkezett haláláig velük lépett fel.

Tagjai 1970 jan. – 1970 ápr. Radics Béla – gitár, ének Som Lajos – basszusgitár Váradi László "Vadölő" – dob 1970 ápr. Radics Béla – gitár, ének Som Lajos – basszusgitár Váradi László "Vadölő" – dob Demjén Ferenc – ének 1970 Radics Béla – gitár, ének Som Lajos – basszusgitár Döme Dezső – dob Demjén Ferenc – ének 1970 Radics Béla – gitár, ének Szigeti András – basszusgitár Döme Dezső – dob 1971 Radics Béla – gitár, ének Könnyű József – basszusgitár Döme Dezső – dob Tátrai Tibor – gitár 1971 Radics Béla – gitár, ének Könnyű József – basszusgitár Döme Dezső – dob Bootleg (Amatőr koncertfelvétel – 1971. V., Radnóti Művház) 1971 Radics Béla – gitár, ének Póka Egon – basszusgitár Döme Dezső – dob 1971 Radics Béla – gitár, ének Póka Egon – basszusgitár Döme Dezső – dob Nagy Katalin – orgona 1972 (eleje) Radics Béla – gitár, ének Kiss Zoltán – basszusgitár Németh Tamás "Nemecsek" – dob Baracs János – gitár 1976 Radics Béla – gitár, ének Kun Tamás – basszusgitár Bóbis Bence – dob Lukácsi Gábor – gitár 1976 Radics Béla – gitár, ének Kun Tamás – basszusgitár Szolga Tamás – dob Sándor Károly – gitár 1977 Radics Béla – gitár, ének Póka Egon – basszusgitár Szentgyörgyi András – dob 1977-1978 Radics Béla – gitár, ének Póka Egon – basszusgitár Döme Dezső – dob Tűzkerék '78 (LP, 2010) Radics Béla – Dat-Ol-Boogie-Man-from-Angel-Land (LP, 2011) Déri János – "Fiatalok órája" c. műsora (TV felvétel, 1978. május 4.) 1978 – 1979 Radics Béla – gitár, ének Kun Tamás – basszusgitár Soldos László – dob Amatőr koncertfelvételek 1979 – 1980 Radics Béla – gitár, ének Kun Tamás – basszusgitár Soldos László – dob Szabó György "Richie" – gitár Tűzkerék – Zöld csillag (CD) Bootlegek és Koncertfelvételek 1980 – 1981 Radics Béla – gitár, ének Kun Tamás – basszusgitár Magasházi László – dob Szabó György "Richie" – gitár Koncertfelvételek 1981 – 1982 Radics Béla – gitár, ének Szerényi Károly – basszusgitár Bali József – dob Strausz Tibor – gitár Koncertfelvételek

Diszkográfia

Tűzkerék '78 (koncertfelvétel; Radics Béla RB Emléktársaság, 2010; katalógusszám: 001 Radics LP)

Források Ómolnár Miklós: R.B. Kapitány, avagy pengék és halak (1986) Zene.hu Radics, a "gitárkirály" Radics Béla (1946-1982) Tűzkerék

További információk Bálint Csaba: Radics Béla a rockkorszakban; MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület, Budapest, 2022

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1970-ben alakult együttesek Kategória:1982-ben feloszlott együttesek