Timo Scheider (Lahnstein, 1978. november 10. –) német autóversenyző. Kétszeres DTM-bajnok. Jelenleg a ralikrossz-világbajnokság mezőnyének tagja.

Pályafutása

1989 és 1994 között vett részt gokartversenyeken. 1995-ben a német Formula Renault 1800-as bajnokság győztese volt, majd az ezt követő évben a negyedik helyen zárta a sorozatot.

1997-től 1999-ig hazája Formula–3-as bajnokságában szerepelt. Első évében második lett, 1998-ban nyolcadik, míg az 1999-es szezonban a hatodik helyen végzett.

Német túraautó-bajnokság 180px|balra|bélyegkép|2006-ban a német túraautó-bajnokság egy futamán 2000-ben az Opel versenyzőjeként jelent volt az akkor újraindított német túraautó-bajnokságban. 2004-ig az Opel versenyzője volt, ám futamot egy alkalommal sem sikerült nyernie, valamint dobogón sem szerepelt ez időszak alatt. Legelőkelőbb összetett helyezése három nyolcadik pozíció a 2002-es, a 2003-as, valamint a 2004-es szezon végén.

2005-ben nem vett részt a sorozatban, helyette az FIA GT-ben szerepelt, ahol két győzelmet szerzett, és a második helyen zárta a szezont. Timo ez évben megnyerte a Spá-i 24 órás, valamint az isztambuli 2 órás versenyt.

2006 óta újra a DTM-ben versenyez. 2008-ban és 2009-ben is megnyerte a bajnoki címet.

Eredményei Teljes DTM eredménysorozata

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2000 OPC Team Holzer Opel Astra V8 Coupé HOC14 HOC24 OSC15 OSC27 NOR112 NOR211 SAC17 SAC27 NÜR116 NÜR211 LAU1C LAU2C OSC18 OSC29 NÜR111 NÜR216 HOC111 HOC2Ki 12. 45 2001 OPC Team Holzer Opel Astra V8 Coupé HOC111 NÜR110 OSC12 SAC12 NORKi LAU11 NÜR2Ki A1R ZAN6 HOC2Ki 19. 7 2002 OPC Team Holzer Opel Astra V8 Coupé HOC15 ZOL5 DONKi SAC6 NOR LAU10 NÜR7 A1R8 ZAN5 HOC24 8. 10 2003 OPC Team Phoenix Opel Astra V8 Coupé HOC17 ADR15 NÜR113 LAU4 NOR16 DON8 NÜR27 A1RKi ZANKi HOC27 8. 122004 OPC Team Holzer Opel Vectra GTS V8 2004 HOC18 EST6 ADR5 LAU16 NORKi SHA1Ki NÜR6 OSC7 ZAN12 BRN7 HOC29 8. 152006 Audi Sport Team Rosberg Audi A4 DTM 2005 HOC18 LAU9 OSC14 BRH10 NOR7 NÜR7 ZAN6 CATKi BUG8 HOC26 10. 122007 Abt Sportsline Audi A4 DTM 2007 HOC19 OSC4 LAU5 BRH13 NOR14 MUG20 ZAN4 NÜR4 CATKi HOC22 7. 252008 Abt Sportsline Audi A4 DTM 2008 HOC12 OSC1 MUG10 LAU2 NOR3 ZAN2 NÜR5 BRH1 CAT2 BUG6 HOC21 1. 752009 Abt Sportsline Audi A4 DTM 2009 HOC12 LAU5 NOR4 ZAN OSC1 NÜR2 BRH2 CAT1 DIJ6 HOC22 1. 642010 Abt Sportsline Audi A4 DTM 2009 HOC17 VAL4 LAU8 NOR5 NÜR4 ZAN3 BRH3 OSC11 HOC22 ADR1 SHA3 4. 532011 Abt Sportsline Audi A4 DTM 2009 HOC14 ZAN5 SPL7 LAU2 NOR4 NÜR4 BRH16 OSCKi VAL4 HOC7 4. 362012 Abt Sportsline Audi A5 DTM HOCKi LAU6 BRHRet SPL6 NOR16 NÜR9 ZANKi OSC10 VALKi HOC12 14. 19 2013 Audi Sport Team Abt Audi RS5 DTM HOC6 BRH9 SPL16 LAU20 NORKi MOS9 NÜRKi OSC5 ZAN3 HOC13 10. 372014 Audi Sport Team Phoenix Audi RS5 DTM HOC9 OSC7 HUNKi NOR10 MOSKi SPL5 NÜRRet LAU3 ZAN9 HOC6 9. 44 2015 Audi Sport Team Phoenix Audi RS5 DTM HOC1 HOC2 LAU1 LAU2 NOR1 NOR2 ZAN1 ZAN2 SPL1 <span style="color:white;">SPL2 MSC1 MSC2 OSC1 OSC2 NÜR1 NÜR2 HOC1 HOC2 18. 51 2016 Audi Sport Team Phoenix Audi RS5 DTM HOC1 HOC2 SPL1 SPL2 LAU1 LAU2 NOR1 NOR2 ZAN1 ZAN2 MSC1 MSC2 NÜR1 NÜR2 HUN1 HUN2 HOC1 HOC2 22. 13 1 - A sanghaji verseny nem számított a bajnoki értékelésben.

Teljes WTCR-es eredménysorozata Év Csapat Autó12345678910 Hely Pont2018ALL-INKL.COM Münnich MotorsportHonda Civic Type R TCR MAR HUN GER NED POR SVK CHN WUH JPN MAC 22. 2411191119KIKI19161382KI

Teljes A1 Grand Prix eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2005–06 A1 Team Germany GBRSPR GBRFEA GERSPR GERFEA PORSPR PORFEA AUSSPR AUSFEA MYSSPR MYSFEA UAESPR UAEFEA RSASPR RSAFEA IDNSPR IDNFEA MEXSPR MEXFEA USASPR USAFEA CHNSPR CHNFEA 15. 38

Teljes FIA Ralikorssz-világbajnokság eredménysorozata Supercar Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Helyezés Pont 2015 All-Inkl.com Münnich Motorsport Audi S3 POR HOC BEL GBR GER SWE CAN NOR FRA BAR TUR ITA ARG 34.1 2016 All-Inkl.com Münnich Motorsport SEAT Ibiza POR HOC BEL GBR NOR SWE CAN FRA BAR LAT GER ARG 18. 25 2017 MJP Racing Team Austria Ford Fiesta BAR POR HOC BEL GBR NOR SWE CAN FRA LAT GER RSA 10. 109 2018 All-Inkl.com Münnich Motorsport SEAT Ibiza BAR POR BEL GBR NOR SWE CAN FRA LAT USA GER RSA 18. 13 2019 All-Inkl.com Münnich Motorsport SEAT Ibiza UAE6 ESP10 BEL10 GBR4 NOR11 SWE22 CAN11 FRA8 LAT11 RSA 9.* 93* * A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek

További információk Timo Scheider hivatalos honlapja

Kategória:Német autóversenyzők Kategória:A ralikrossz-világbajnokság versenyzői Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek